HTML

A rendőrség közleménye szerint egy 26 éves férfit vettek őrizetbe vasárnap a Bándy-gyilkosság ügyében. A férfi beismerő vallomást tett, de a nyomozás nagy erőkkel folytatódik. Korábban az MTI úgy értesült, hogy több embert fogtak el. A beismerő vallomást tett gyanúsított Pécsett született, majd Kelebián élt, és onnan költözött vissza pár hónapja Pécsre.

Úti cél

Volt már taxis. Aztán vagy húsz évig újságíró, szerkesztő, főszerkesztő, lapigazgató, minisztériumi tisztviselő, ilyesmi. Most újra taxis, és blogot ír. Update: újra nem taxis, és már nem ír blogot. De úgy tűnik, jó ideig mást sem.

Arcképes igazolvány

Utascsevej

  • Szabad a taxi: @whale: Halihó. Azért ebből ki lehet találni, vannak benne kulcsszavak. De ha nem megy, majd megír... (2020.10.23. 21:52) Fehér rendszám – a búcsú
  • whale: Idekattintottam nosztalgiázni és mit látok? Új poszt! Ez is elég talányosra sikeredett, lövésem ni... (2020.10.23. 21:14) Fehér rendszám – a búcsú
  • Szabad a taxi: @Első mohikán: Bocs, kolléga, csak most vettelek észre. Bevallom, bár még taxizom, de már most hiá... (2020.02.20. 18:55) Most kéne abbahagyni
  • Első mohikán: Hát isten veled kolléga, megint csökken az átlag IQ-nk... :-) Remélem megtalálod a számításod a... (2020.02.18. 17:40) Most kéne abbahagyni
  • Frady Endre: Hú, bár Mensa tag vagyok (illetve csak voltam, mert nyáron nem fizettem be a tagdíjat), mégsem tel... (2020.02.18. 16:32) Most kéne abbahagyni
  • Utolsó 20

Üzemanyag

Jelzőtáblák

4 (1) 5000000 (1) 6x6 (1) adó (7) adókerülés (12) aktivista (1) akvárium (1) alkohol (2) amnesztia (1) android (5) Annie Girardot (1) árdrágítás (1) áremelés (2) autóbérlés (6) Azerbajdzsán (1) baleset (1) Benkő László (2) Besttaxi (1) bevándorlás (3) bevétel (2) bevételkiesés (1) BKK (19) blog (7) blokád (3) börtön (1) brit turisták (2) BTSz (1) budapest (1) Budapest (54) Budapest Közút (1) Budapest Taxi (3) buliturista (1) bulituristák (1) buliturizmus (1) bűn (2) bűncselekmény (1) bűnözés (2) büntetés (9) bürokrácia (5) carsharing (4) City Taxi (7) Claude Lelouch (1) clochard (1) család (2) Csertek István (1) csöves (2) David Bowie (1) demonstráció (8) diszpécser (6) Dorosz Dávid (1) drog (2) droid (7) droidtartó (6) drosztdíj (4) Dudás Zoltán (2) e-mail (1) Edith Piaf (1) éjszaka (18) élet (36) Elit Taxi (1) ellenőr (5) ellenőrzés (14) embercsempészet (1) emigráció (1) én (34) énblog (42) Erzsébet tér (1) Esti Hírlap (1) etika (4) f (1) Fekete Zoltán (3) fidesz (1) film (2) fix tarifa (15) Fónagy János (2) Forma–1 (1) Főtaxi (8) főváros (20) Fővárosi közgyűlés (6) fővárosi taxirendelet (23) freelancer (2) fuvarközvetítő (34) fuvarkufár (18) Fuvosz (1) gazdaság (5) gazdasági bevándorlás (3) GPS (6) grammar nazi (2) Green Taxi (1) gyarmatosítás (1) gyász (1) gyilkosság (1) gyorshajtás (1) Gyurcsány (1) Habony Árpád (2) halálbüntetés (1) Harrach Péter (1) határ (1) helyesírás (1) helyismeret (5) hétéves korhatár (3) hiéna (5) hiénák (2) hirdetés (1) hírmagyarázat (2) hitel (2) hivatal (4) hoffmann rózsa (1) Hornyák Zsolt (3) Horváth Csaba (2) időjárás (1) Index (1) inkognitó (3) internet (6) Iphone (1) IRL (2) jelen (34) jogszabályok (2) jövő (20) kampány (3) karambol (1) katarzis (1) kaució (2) KDNP (1) kereskedelem (1) Kern András (1) Kétfarkú Kutya Párt (1) kiadatás (1) kitiltásgate (1) Komáromi Endre (7) konteó (1) kopaszok (1) kormány (16) közlekedés (43) kozmosz (1) közterhek (8) közterületi vizelés (1) kresz (3) külföldi (4) Kurír (1) leadó (4) legénybúcsú (1) lízing (1) lófasz (1) Lou Reed (2) maffia (1) martonyi jános (1) matolcsy györgy (2) Max Taxi (1) média (2) Metál Zoltán (9) migráció (4) migráns (4) miniszterelnök (3) minisztérium (10) múlt (16) NAV (5) navracsics tibor (1) Neil Armstrong (1) Nemzeti taxi (1) népszavazás (1) NER (1) netadó (1) névjegy (1) névtelenség (4) new york (1) New York kávéház (1) NFM (9) NGM (4) NKH (4) Norvégia (1) nyelv (1) nyelvtannáci (3) nyilvános illemhely (1) nyilvános vécé (1) nyugtaadás (3) Orbán Viktor (4) Örményország (1) orosz (2) országos taxirendelet (17) öszeesküvés-elmélet (1) OTSZ (6) pacsipénz (1) Palotás Gábor (1) parlament (2) Pavarotti (1) pénz (20) piaf (1) plakáttépkedés (1) Plilippe Leotard (1) plus3 (1) politika (4) postás (1) próba (1) Rasier Operations (1) reklám (1) rendőrség (5) rendszám (1) reptér (5) részeg (1) részegség (1) robert de niro (1) RT5 (1) sajtó (9) Sapi (1) sárga taxi (11) Soros György (1) Stan Getz (1) szabálysértés (3) szavazás (2) Szentendre (1) szervezett bűnözés (1) szerződés (3) Sziget (2) Szíjjártó (1) szovjetunió (1) sztrájk (4) születésnap (1) Szunomár Tibor (2) t-mobile (1) tagdíj (12) tagdíjemelés (3) tarifa (19) tarifaemelés (2) Tarlós István (12) taxi (50) Taxi2000 (2) Taxi4 (1) Taxify (1) taxilike (6) Taxiplus (6) Taxiquick (1) taxis (55) taxisblog (51) taxisblokád (3) taxisgyilkosság (1) taxisofőr (49) taxisrendelet (34) taxisszövetség (4) taxissztrájk (9) taxistámadás (2) taxi 5000000 (1) TEK (1) telefon (9) telefonszám (1) telefonszám-tulajdonos (6) teszt (2) tízéves-korhatár (1) tízéves korhatár (5) Tom Waits (1) törvény (4) Trócsányi (3) túlárazás (1) túlélés (8) túlszámlázás (1) tüntetés (8) turista (1) Uber (24) ubxit (2) update (1) urbanisztika (2) űrkutatás (1) utazás (1) vaddisznó (1) vadkapitalizmus (1) Vágó István (1) vandalizmus (1) város (28) Városháza (3) vasárnap (1) vasárnapi nyitva tartás (1) vendégposzt (3) verés (1) Veres István (1) villámposzt (5) visszapörgetés (3) Vitézy Dávid (3) vizes vb (1) Wundercar (5) zene (2) Zugav Olga (3)

2016.01.12. 09:24 Szabad a taxi

Töketlen taxisok, tökös töketlenek

TÁGRA NYÍLT LEVÉL

toketlen250.jpgAz Uber csak gusztustalan hajszál a taxisoknak feltálalt feketeleves bőrző felszínén. A főváros több mint kétharmadával megemelte a drosztdíjat, úgy, hogy a 4500 taxinak csak kb. 1500 taxiállomás-férőhely jut. Ezek zöme is madár nem járta helyeken, az utasfelvételre alkalmas néhány placcon pedig csak a kiválasztottak állhatnak meg közületi korrupció (lásd Főtaxi–Budapest Airport), vagy annak a megélhetési terület-körbehugyozással való összefonódása miatt (pályaudvarok, Deák tér, Oktogon, frekventált szórakozó-, kirándulóhelyek, turistanevezetességek környéke). A BKK sajátos módszerekkel csuklóztatja a pesti taxisokat: nem kis cinizmussal akár azért is szerződést bont, ha jobb (és egyáltalán droszt) híján nem taxiállomáson várnak utasra*, hanem megpróbálják a kereslet közelébe helyezni a kínálatot. Desszertként arcukba szervírozott tortán a hab, hogy ismét felmerült, a pénzügyi kormányzat online pénztárgépet is vetetne velük, miután épp csak lecserélték az autójukat előírt életkorú, tengelytávú, csomagtartó-méretű, károsanyag-kibocsátású, százezrekért sárga fóliába csomagolt járművekre.

A két és fél évvel ezelőtt megjelent fővárosi taxirendelet agyonszabályozottságára pár hónapja egy országos miniszteri rendelet tette fel a csörgősipkát, többek közt előírva a sokszor évtizedek óta taxispraxist folytatóknak, hogy tanuljanak meg újra vezetni, vállalkozni, térképet olvasni. Az Uber közben már havi több mint százezer fuvart teljesít kb. ezer autóval, miközben totálisan semmibe veszi a taxis és személygépkocsis személyszállítást szabályozó fővárosi és országos jogszabályokat; holott a legújabb miniszteri rendelet szerint már nemcsak maga a sofőrködés, de a fuvarközvetítés is engedélyköteles tevékenység. Úgyhogy immár közvetlenül is törvénytelen úton jár, nem csak kontár alvállalkozóinak asszisztál a törvényen kívüliséghez. Mégis, újabban, ha az éppen soros NER-kápók srófolnának még vagy kétmenetnyit a taxisok herebilincsein, maguk is csodálkoznak, hogy nem hallanak jajszót. Mi ez a csend? Férfias önfegyelemmel feltornázott fájdalomküszöb? Lószart, mama. Töketlenség. 

A kasztráltnak már nem fáj, ha újra és újra alárúgnak, legfeljebb kellemetlen, mint a gyengeáram érintése. Márpedig a taxisnép impotens, tehetetlen csürhe, még nyájnak se lehet nevezni, mert abban is van valami összetartás, bár puli kell hozzá. Meg pásztor. De itt csakvillanypasztor220.jpg 
villanypásztor van, amely egyre szűkebb legelőt fog közre.

    A töketlenségnek persze előnye is van. Hogy csak egyet említsek: nincs, ami fennakadjon a kerítésen, ha mégis át akarjuk lépni, ha már az árnyékunkat nem tudjuk. Jellemző, hogy az egész taxisbagázs két – ilyen értelemben – legtökösebb egyénisége nő, akik ebbéli princípiumukat mint afféle taxismatriarchák élik ki: petíciót fogalmaznak (jó, kicsit elcsúszott benne a központozás, de hiába, tabon legfeljebb gránitszilárdságú alaptörvényt lehet hevenyészni, bár annak is megnéztem volna az első, korrektúrázatlan változatát), érdemi érdekképviselet híján közgyűlésekre járnak, ahol ha kell, a főpolgármester elé fekszenek, aztán levelet írnak neki, partizánként Uber-sofőrnek jelentkeznek, sőt, beülnek a toborzómítingre, ott hangfelvételt, majd jegyzőkönyvet készítenek az elhangzottakról.

 Fél óra a Perc utcában

    Az igazsághoz hűen el kell ismerni: néhány férfi követőjük is akad, az egyik például  egy aktív kontárkocsissal folytatott beszélgetést rögzített, a lentebb betett Youtube-linken hallható. Az uberes nem éri be a svarctaxizásból származó közvetlen és adóbevallást sose látott bevétellel, de – mert a hazai feketegazdaság felvont orrvitorlával hasító zászlóshajója MLM-szerű tüneteket is produkál– maga alá is szervezne további engedély és közteher-viselési hajlandóság nélküli dögevőket (sajnos a hiéna név e szakterületen már foglalt, keselyűnek pedig mégse nevezhetem e rejtőzködő életmódot folytató nekrofág kisemlősöket). És még tovább megy az Uber-aktivista: napi ötezerért kölcsönautót ajánl, amelyet aztán "meg lehet osztani", hiszen ez az egész csak trendi, fiatalos carsharing, amelynek semmi köze nincs a mindennapok szürke betevőhajhászásához...

    A telefon másik végén itt csak egy szerencsétlen külsős, egy saját szakállára hülyeségeket mantrázó magánadócsaló mondókáját hallottuk. De nézzük, mit mondanak a Perc utcai ház ötödik emeletén a hivatásszerűen amatőrsofőr-rekrutálással foglalkozó, profi Uber-munkatársak.

    Nem hiába az innováció a kedvenc kifejezése e gurulva fertőző okostelefon-vírusnak (talán csak a "rezsicsökkentés" vagy a sörtől a fogkrémen át a cipőfűzőig minden elé jelzőként odabiggyeszthető "kézműves" szó állítja fel jobban a hátszőrzetemet): az ajtóban egy Ipadon kell bepötyögni a nevet meg az e-mail címet, telefonszámot, aztán az oktatás gerincanyagát egy negyedórás Youtube-rövidfilm közvetíti az alkalmanként kb. húszfős turnusnak (naponta több eresztés is összejön). A humánerőforrás-felelősök (ahogy kémnőnk fogalmazott: a három huszonéves veréb) végig nyeregben érezték magukat, fölényességükkel azt sugallták, hogy a cég fölötte áll egy kis ország kisszerű jogszabályainak, hiszen az alkalmazás mindenhol a világon egyforma (ez egyébként nem igaz, van, ahol betartják a törvényeket, de tény, hogy ez a kevésbé jellemző). A regisztrált külföldi Uber-júzerek már telefonuk bekapcsolásakor, a reptéren üdvözlő sms-t kapnak, amely örömmel tudatja, hogy a dilettánsdrájver-közvetítő szolgáltatás Budapesten is működik. (A vecsési Shell kutat más, szintén engedély nélküli személyszállítókhoz hasonlóan ellepik az Uber-pilóták, akik innen repülnek rá a megrendelésekre: büszkén adott hírt a fiatal hr-es a nemrégiben bevezetett, nagyvonalú gesztusról, vagyis hogy a cég az 500 Ft-os parkolópénzt, ha elkerülhetetlen, kifizeti.)

    Szintén csak pár hetes fejlemény, hogy már nemcsak a bevétel húsz, de huszonöt százalékát tartja meg hollandiai bankszámláján az "anyavállalat". Igaz, a tarifa is nőtt: a kezdeti 300 Ft-os alapdíj 380-ra, a 130 Ft-os km-díj 165-re, a percdíj (amely, a taxikban alkalmazott díjszabástól eltérően, a távolságalapú díj mellett, és nem vagylagosan számítódik, 25-ről 30-ra). Így, ha nincs a forgalomtól függően viteldíjszorzó (legutóbb, szilveszterkor előfordult a hétszeres díjszabás is, a 35 ezres Belváros–Rákoscsaba útra a legbevállalósabb belvárosi hiéna is elismerően nyalta meg a szája szélét) a hivatalos taxistarifát már alapból megközelítik, nappal, dugóban el is érik, sőt, meg is haladhatják. De szimpla szombat éjeken is gyakori a 2,5-3-szoros felár, főleg, ha valami csapadék növeli az általános utazási kedvet. Ezért, bár a felvételi tájékoztatón is hangsúlyozzák a beetetők, hogy az uberes címek elvileg bárhol eltalálhatják a sofőrt, a külvárosban végezve centrális irányba célszerű tendálni, mert a személyszállítás belvárosi műfaj (és mert a szorzók nemcsak időszakosan, de területi lebontásban is változnak, lásd a térképes ábrát).

terkep.jpg

    A Perc utcai menedzserek tulajdonképpen ugyanúgy siettek megnyugtatni mindenkit, aki kétségének adott volna hangot, mint a fentebb hallható percember: kijelentették, hogy a BKK-nak nincs joga ellenőrizni az Ubert. A NAV-nak lenne, de utoljára márciusban próbálkozott, aztán feladta, a Nemzeti Közlekedési hatóság pedig, amely a taxist, ha lejárt vagy visszavont taxiengedély, drosztkártya vagy fényképes igazolvány birtokában dolgozik, azonnal és mérlegelés nélkül 600 ezer forintra bünteti, az uberezőkkel akkor sem foglalkozik, ha fotóval, tanúkkal ellátott feljelentés érkezik ellenük (egy időben néhány BKK-ellenőr is tett rájuk panaszt csucsido250.jpgpróbautazás után, de a hobbidrájver azonnal letiltotta őket, ahogy felfedték magukat, az NKH meg mosta kezeit, mielőtt széttárta őket – bár lehet, hogy előbb volt a széttárás, és csak utána jött a higiéniai aktus, ez már a múlt ködébe vész).

    Az adóhivatal egyébként akkor sem tudna sokat kezdeni az Uber holland bankszámlájáról érkező pénzekkel, ha lenne kapacitása és indíttatása foglalkozni ilyesmivel, de hát nincs – oszlatták tovább a még mindig bizonytalanok aggodalmát az előadók –, hiszen ezek az összegek bármi közlemény, jogcím megnevezése nélkül landolnak a hazai lakossági számlákon. Ám ha valaki tényleg tutira akar menni, hát utaltasson minél több, megbízható rokon, barát nevére, ezzel aztán végképp összezavarja a revizorokat – legalábbis ezt tanácsolják az amerikaias lendületű, hurráoptimista, de kicsit felületesen előadó verbunkprédikátorok. (Nem térnek ki például olyan kérdésekre, hogy mi van akkor, ha egy lelkes mazsolájuk izgalmában saját hibás, személyi sérüléssel járó, ne adj'Isten halálos balesetet okoz – ha bebizonyosodik, hogy engedély nélküli személyszállító tevékenység közben következett be a tragédia, a kötelező biztosítás alapból nem fizet –, vagy hogy mi a teendő akkor, ha a transzferált társaság esetleg megtámadja a sofőrt. Esetleg egy színes tüsszentéssel valaki beborítja az autó összes kárpitját. Ilyenkor a taxisok rádión segítséget hívnak, de mit tesz a civilben, rejtőzködve feketetaxizó magányos farkas? Kihívja a rendőrséget? Hogyan, ha – pénz ugye nem lesz nála, csak amennyit elhoz otthonról tankolni meg túrórudira – épp a telefonjáért (esetleg a kocsijáért) fogják a nyakához tenni a kést? És ha kifut a sárkányleves, kifizeti az Uber a fertőtlenítős belső takarítást, amely után legalább két napig nem lehet "dolgozni" a nedves ülések miatt, és rossz esetben még hetek múlva is érezni lehet majd a rejtett zugokban (telibe bukott szellőzőrendszer, ablakrés stb.) megbúvó, unikumban erjedő giroszdarabok bomlásának kicsit sem diszkrét bukéját?

   Tétlen tettesek

    Persze az amatőröknek van igazuk, ha csinálják, amíg lehet. Nálunk még attól se kell tartaniuk, hogy azok, akik súlyos milliókat fektettek be és kemény százezreket osztanak szét mohó állami és önkormányzati szervek, illetve prosperáló magánvállalatok között azért, hogy agyonsarcolt mikrovállalkozóként fennmaradhassanak, kicsit pofán vagdossák őket (na jó, volt már olyan, hogy a Roosevelt téren véletlenül szétverődött egy tablet egy túl magabiztos uberező fején, a Blaha-droszt környékén is óvatosan venném fel az utast a kontárkonkurencia helyében, de ezek csak üdítő  sajnálatos kivételek: néha a kapanyél is elsül). Töketlen taxisaink nem Párizsra vetik vigyázó szemüket, hanem inkább lesütik, hiszen rövidlátók. Egyébként sem lehet olyan nagy baj, hiszen Tarlós Pista bácsi a taxisokkal van, meg is mondta, már márciusban:

    Meg aztán most is gyűjtöttek aláírást a City Taxi meg a Metálék, az Országos Taxis Szövetség. Igaz, azt az ívet csak azok írhatták alá, akiknek saját vállalkozásuk van, és megbízták a taxistársadalom váteszét, harcosát, érdekvédőjét, aki alig pár hete, egyik legutóbbi megnyilatkozásában en bloc leadócsalózta a taxisokat véletlenül, magát is – bárkivel előfordulhat, ha segghülye. (Nem kicsit éreztem magam egyébként furcsán, amikor szignáltam azt az irományt, amelyben felhatalmazom a szakma nagy gondolkodóját és jóakaróját, hogy védjen meg mint becsületes kisiparost, és indítson eljárásokat az Uber ellen; de végül is úgy ítéltem meg, többet már úgysem tud ártani sem nekem, sem a kollégáknak, mint eddig, az egyszerűen képtelenség.)

    A fuvarkufárok is kezdenek érezni valamit. Bevételcsökkenést még nem, hiszen hűséges vazallusaik akkor is beviszik nekik a fix összegű harácsot, ha a gyerek uzsonnapénzét kell ehhez lenyúlni, de előérzetük vagy ilyesmi lehet. A legtöbbje kitette az aláírásgyűjtő íveket, ha nem is feltűnő helyre, van, amelyik uberes rendszámokat írat össze, hátha jók lesznek valamire. De a legmeglepőbb, hogy úgy hírlik, hajlanak arra, hogy figyelemfelkeltésként összehangoltan ne vegyenek fel és adjanak ki címeket pár óráig. Az nem teljesen világos, ez kinek lesz jó, az ubereseken kívül, akik majd megdönthetik ez idő alatt a szilveszteri hetes szorzórekordot, és azt sem látom még tisztán, hogy a kocsi nélkül maradt szerződött partnerek kötbérét mekkora tagdíjemelés fogja kompenzálni, de legalább történne valami, ha haszna nem is lenne semmi. Mondjuk egy két-három napos teljes taxissztrájk már tudna egy kis ízelítőt adni abból, hogy mégsem teljesen haszontalan a létünk, de egy ilyen demonstrációnak kb. akkora az esélye, mint Schmitt Pálnak a kerületi alsó tagozatos helyesírási versenyen: a droidnak fizetni kell az autóért a kihagyott napokra is, a tagdíj, tébé, kata, klára sem lesz arányosan kevesebb a hónapra.

    Vannak persze a keményvonalasok, nekik van ugyan tökük, de fej helyett hordják. Blokádolni, hidakat, utakat lezárni most a létező legnagyobb hiba lenne. Egyrészt mert jelenleg nem Göncz Árpád a hadsereg főparancsnoka (ténylegesen 91-ben sem ő volt, csak nem tudott róla), a mostani belügyminiszter pedig nem két ujját mutatná fel, V betűt formálva, tök részegen, kilógatva a Parlament ablakábóltek280.jpg, hanem hideg fejjel az egyiket, a középsőt felfelé fordítva, esetleg a hüvelyket lefelé.

    De ami a legnagyobb különbség a huszonöt évvel ezelőtti helyzet és a mostani között, hogy a taxisok népszerűségi mutatója most alig haladja meg a migránsokét, pedig ellenük nem is volt kormányzati plakátkampány. (Szükség sem lett volna rá, intézték a saját pr-jukat rendesen, aztán kicsit besegített a komplett magyar sajtó által – nyilván nem csak önzetlenül – promotált Uber is, de ez már nem tudott sokat rontani az összképen.)  Ma, ha akár csak egy zsákutcát is eltorlaszolnának, nem a néniktől kapnák a teát délután, forrón, termoszból, hanem a büntetés-végrehajtástól, langyosan, műanyag bögrében, hajnali ötkor.

    Negyed évszázada egy kormány úgy tett, mintha nem akarná duplájára emelni a benzin árát, és közben mégis megcsinálta; most egy másik garnitúra úgy csinál, mintha meg akarná akadályozni, hogy a szürke ötven árnyalatában játszó gazdaság egy ébenfekete mellékszereplője kilőjön egy már minden lehetséges módon kivéreztetett réteget – és közben mégsem tesz semmit. 

Visszanő, ami visszatartozik

    A taxisoknak viszont kéne valamit, persze csak olyat, ami nem összeegyeztethetetlen a töketlenkedéssel. Kopipésztelni talán minden taxis tud, e-mail címe is kell legyen: ha másért nem, mert a címfelvételhez uzsoraáron rásózott androidos szar tablethez kellett egyet regisztrálni. Na hát arról kéne elküldeni az alábbi levelet a nemzetgazdasági és a fejlesztési minisztériumokba, az NGM alá tartozó NAV-nak, az NFM által felügyelt Nemzeti Közlekedési Hatóságnak, esetleg a fővárosnak és a bábáskodásával megszületett vízfejű hülyegyereknek, a BKK-nak. Ennyit tudok tenni magamért és a többi töketlen sorstársért, ezen túlmenően én is csak vakarnám a tököm helyét, ha nem baj.

    Mert ha tökös lennék, nem ezen a szinten fognék neki, nem egy-két ezer sajnálatra sem feltétlen méltó, önmenedzselésre képtelen zombiért állnék ki, hanem forradalmat robbantanék ki, vagy ilyesmit. De nem azért downgrade-eltem magam oda, ahol most vagyok, mert akkora tenni akarás élt bennem, hanem éppen ellenkezőleg: mert, bármilyen hihetetlen, a taxizás, főleg éjszaka, még besárgítva, agyonszabályozva, makkos cipős éhes disznók által lehúzva, Ubertől sújtva is egy demokratikus irányítású szanatórium ahhoz képest, amit korábban csináltam.

    Utolsó, rémálomszerű munkahelyemen, mikor is az egyik itt is címzettként szereplő minisztériumban voltam alkalmazásban, módomban állt egészen közelről (mondjuk ki: aktív résztvevőként) megfigyelni: a közigazgatás legmagasabb szintjeinek tehetetlenségi nyomatéka vetekszik ugyan a taxisokéval (sőt, ott a töketlenséget még fejetlenség is tetézi), de az írásbeli megkeresésekre adandó válasz harmincnapos határidejét valamiért szentségként tisztelik a bürokraták, akik egyébként mindenféle leveket hűtenek egész nap közszolgálati alapon. Persze a legtöbb email.jpgesetben a megkeresés mellémegy az első fordulóban, ezért "illetékességből" (ezen mindig kiborultam: ez a szó épp az ellenkezőjét jelenti annak, mint amit ki akarnak fejezni vele, hiszen pont a saját illetékesség hiányára utalnának használatával) továbbpasszolódik az érdemi reflexió lehetősége. Így aztán nem érdemes vagizni azzal, hogy jártasságunkkal kérkedve rögtön annak az államtitkárságnak, főosztálynak, osztálynak írunk, amelyhez szerintünk tartozik az ügyünk (és főleg nem magát a miniszterelnököt, minisztert, államtitkárt, helyettes államtitkárt szólítjuk meg, mert mire a válaszadásra kijelölt érdemi ügyintézőhöz kerül a kérésünk-kérdésünk-panaszunk-feljelentésünk stb., értékes hetek telnek el), hanem mindig a célfekete alsó szélének közepére célzunk: például így: ugyfelszolgálat kukac nfm pont gov hu. Ott aztán már félálomban is tudják, melyik tintanyaló gépén van elmentve az a sablon, amelyet kicsit testre szabva aláír majd a terület felkent gazdája.

    És eszünkbe ne jusson kemény százasokért tértivényes, papíralapú levélben fordulni a hivatalokhoz: az e-maileket is iktatják, és bár több hivatalban ki is nyomtatják ezeket(!), sokkal kevésbé vesznek el az elektronikus beadványok, mint a tintával vagy géppel írottak, és mert kevesebb a közbeszúrt humán hibaforrás (titkárnő, futár, hivatalsegéd, Magyar Posta stb.), a válasz is biztosabban, de főleg gyorsabban megérkezik gépünkre, telefonunkra, tabunkra. Az se merüljön fel bennünk, hogy udvariatlanság a többcímzettes "körlevél", szó sincs ilyesmiről. Azzal, ha egy összetett problémával egy beadványban szembesítjük az összes részfelelőst, csak segítünk nekik: mindegyik mezgerélhet magának úgy, hogy nem kell továbbkínálni a vegyes tálat.

    Nos, íme a tágra nyílt levél, én elküldöm, minden taxisnak ajánlom, kövesse a példámat, baja nem lehet belőle. Sőt, miután megnyomta a "küldés" gombot, akár percekig is úgy érezheti majd: visszanőttek a tökei.

    Ez persze hamar elmúlik.

 

(E-mail címek, mind a címzett rubrikába, egyik sem a másolatot kap mezőbe: ugyfelszolgalat@ngm.gov.hu; ugyfelszolgalat@nfm.gov.hu; nav_kozpont@nav.gov.hu; kommunikacio@nkh.gov.hu; budapest@bfkh.hu; bkk@bkk.hu; sajto@budapest.hu)

Címzettek: a Nemzetgazdasági minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, a Budapesti Közlekedési központ és a Főpolgármesteri Hivatal illetékesei

 

Tárgy: a budapesti taxisok helyzetének ellehetetlenülése az Uber nevű, engedély nélküli, közteherviselés-kerülő, jogszabályellenesen – 75/2015. (VII. 7.) kormányrendelet, illetve 31/2013. főváros rendelet – működő kontártaxi-szolgáltatásnak köszönhetően

 

Tisztelt Illetékesek!

 

Alulírott Sz....... T............., a levelem tárgyában megnevezett kormány- és fővárosi rendeletekben lefektetett személyi, pénzügyi és tárgyi feltételeknek, illetve a mindenkori adójogszabályoknak mindenben megfelelően tevékenykedő egyéni vállalkozó budapesti taxis (engedélyszám: ......, adószám: ......) mély megdöbbenéssel és csalódottsággal tapasztalom, hogy a felsorolt működési kritériumokat semmibe véve tevékenykedő Uber nemzetközi cég magyarországi képviselete, mint feketefuvar-szervező, illetve az általa koordinált közteherviselés-kerülő kontártaxisok a fővárosi személyszállítási piac mind nagyobb hányadát mondhatják magukénak, részesedésük napról napra nő.

Történik mindez úgy, hogy a legális, minősített budapesti taxisokra rótt anyagi és egyéb terhek, megkötések (pl. decemberben 68 százalékkal megemelt drosztdíj, oktatási, továbbképzési, műszaki kötelmek stb.) egyre szigorodnak, nőnek és szaporodnak, az ellenőrzések rendszeressége és módszerei pedig már-már zaklatással érnek fel, és jogi aggályokat is felvető módszerekkel zajlanak (lásd az alapvető jogok biztosa, Székely Zoltán ez irányú jelentését). Ugyanakkor a hatályos jogszabályokat ignoráló Uber magyarországi megjelenése óta egyetlen hatóságtól sem zavartatva fejlődik töretlenül, saját bevallása szerint immár havonta több mint százezer fuvarfeladatot teljesít (azaz vesz el a taxisoktól), ezerautós flotta és több tíz ezres utastábor használja az okostelefonos fuvarközvetítő applikációt. A sajtó tág teret ad az "innovatív" állandó jelzővel gyakran méltatott nemzetközi startupnak, amely látványos promócióival hétről hétre több utast és autóst köt magához.

Az Uber toborzói magabiztosan hirdetik törvények felettiségüket, és azt sugallják, hogy magas rangú kormányzati, illetve kormányközeli személyek is érdekeltek "üzleti" sikereikben. Azt állítják "kvázi alvállalkozóiknak", hogy "tárgyalásokat folytatnak" a kormányszervekkel, minisztériumokkal, az adóhivatallal, de azok lezárultáig sem "zaklatja" a feketefuvarozókat sem a NAV, sem az NKH. (Az a NAV, amely által kiállított nullás adóigazolás nélkül a jogszabálykövető, legális taxis le sem cserélheti munkaeszközét, az autóját, és az az NKH, amely a BKK által bármilyen vélt vagy valós, bíróságon kívüli jogorvoslati lehetőség nélkül felmondott drosztszerződés következményeként haladéktalanul visszavonja a taxiengedélyeket, illetve az anélkül dolgozó taxisokat mérlegelés nélkül 600 ezer Ft közigazgatási bírsággal sújtja.)

Az Uber hazai képviselői azt is hangoztatják, hogy a BKK nem ellenőrizheti őket, de ha mégis próbálkozik, szankcionálni akkor sem tud, hiszen nem is hatóság, hanem egy társasági formáját tekintve zrt.-ként működő, közlekedésszervezői tevékenységet folytató magáncég. (Mondjuk ebben van valami.)

Mindeközben a "sárga taxisok" soha nem látott fuvarszám-visszaesést szenvednek el, megcsappant bevételük naprakész kontrolljára teljesen felesleges online taxióra beszerzését előirányozni, hiszen ha akarnák, sem tudnák átlépni az átalányadózás, a kisadózók tételes adója megszűnéséhez és/vagy az áfakörbe lépéshez vezető éves bevételi összeghatárt a jelenlegi körülmények között, de az új technikai eszköz beszerzése is szinte lehetetlen anyagi kihívást jelentene nekik.

 

Mélyen Tisztelt Illetékesek!

Mintegy 4500 budapesti taxis kollégám nevében is szeretném Önöket megkérdezni: terveznek-e lépéseket tenni annak érdekében, hogy az Uber felhagyjon magyarországi jogsértő gyakorlatával, indítanak-e ezt célzó eljárásokat, megvan-e mindehhez a kormányzati és önkormányzati szándék; vagy épp ellenkezőleg, a jövőben liberalizálni óhajtják a taxis és személygépkocsis személyszállítási tevékenységek elmúlt három évben példátlanul megszigorított feltételrendszerét.

Egyértelmű állásfoglalásukat kérem arról, hogy az Uber, illetve a vele üzleti kapcsolatban álló magánzó sofőrök szolgáltatási és jövedelemszerzési gyakorlata Önök szerint legális és tolerálható-e.

Mielőbbi szíves és gyors válaszukat, felszólalásom véleményezését kérem (természetesen csak az Önök hatáskörébe tartozó tematikában), hogy annak tükrében felkészülhessek minden törvényes eszköz alkalmazására érdekeim védelmében, beleértve a látványosan demonstratív megnyilvánulásokat is, illetve – végső esetben – akár a polgári engedetlenséget.

 

Kelt Budapest, 2016. január ...

 

Köszönettel és üdvözlettel:

 

 

 

Szabada Taxi

sk.

 

 

Fontos update: ha droid vagy vagy rendszámbérlő, a levél bemutatkozó bekezdéséből hagyd ki az "egyéni vállalkozó" szóösszetételt, és engedélyszám helyett a fényképes igazolványod számát írd be!

És persze kérek mindenkit, ha valamely hatóságtól választ kap, ossza meg velem (szabadataxi kukac gmail pont com). Arról is szívesen kapnék visszajelzést, hányan küldtétek el végül a levelet .
 
Köszönöm.

 

* (5) Utasfelvételre való felkészülés érdekében (?), világító szabadjelzővel személytaxi csak a kijelölt taxiállomásokon várakozhat.

komment

Címkék: kormány tüntetés bürokrácia taxi sztrájk reptér ellenőr ellenőrzés tarifa minisztérium taxisblokád carsharing autóbérlés hiéna taxis taxisofőr sárga taxi közterhek adókerülés nyugtaadás Tarlós István fix tarifa NAV Budapest taxissztrájk NFM NGM BKK OTSZ taxisrendelet taxisblog NKH Trócsányi fuvarközvetítő Uber országos taxirendelet fővárosi taxirendelet tízéves korhatár fuvarkufár taxisszövetség


A bejegyzés trackback címe:

https://szabadataxi.blog.hu/api/trackback/id/tr268140898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2016.01.12. 09:58:26

Szépen lassan kikoptok, mint a gőzgép.
Ez van.
Haladni kell a korral, aki lemarad, kimarad.

rosszqutya69 2016.01.12. 10:47:50

@Éhes ló: Csak ebben az analógiában mi volna az a korszerűbb technológia, ami a taxist, mint gőzgépet leváltja?
Azt ugyanis 70-es IQ fölött illene észrevenni, hogy a taxi esetében egy sofőr által vezetett személygépkocsi szállít fizető utasokat.
Ezzel szemben az Uber esetében egy sofőr által vezetett személygépkocsi szállít fizető utasokat.

Hát, ez ugyanaz a gőzgép...

Éhes ló 2016.01.12. 11:12:44

@rosszqtya: nekem nem úgy tűnik.

A folyamat nem ott kezdődik és nem ott végződik, ahogyan leírod.
Nem is ugyan az algoritmusa.

Az egyik használ korszerű vevő-szolgáltató kapcsolattartó eszközöket, technológiákat, a másik nem.
Az egyik reagál a kereslet kínálat változására, a másik leszarja, sőt korlátozni akarja azt, kizárva bármilyen versenyt.
Az egyik rendelkezik folyamatos oda vissza értékeléssel, a másik nem.
Az egyiket a mohó állam szétszopatja, a másikat nem tudja.

Ezek számomra jelentős különbségek a szolgáltatásokban.
Másoknak is, mint azt a poster elpanaszolja.
Ha nem lenne különbség, nem lenne sírás.
De van.

Ezért szerintem a 70-es IQ-t ott keresgéld, ahol ezeket az evidenciákat nem ismerik, nem veszik tudomásul.

rosszqutya69 2016.01.12. 11:27:47

@Éhes ló: De még mindig egy finomított működésű gőzgépről beszélünk. Ez nem egy robbanómotor, nem egy villanymotor.

Az összehasonlításodban egyébként több téves állítás is szerepel, de mindegy is. Az, hogy a gőzgépet nem fűtő táplálja, hanem egy automata adagolón keresztül megy a kazánba a szén, még mindig nem változtat azon, hogy az egy gőzgép.

A fogyasztók pedig nem azért választják egyiket a másik helyett, mert az esetleg szimpatikusabban működik, hanem azért, mert a szabályok kikerülése, semmibe vevése révén olcsóbban adja a gőzt.

Nazareus 2016.01.12. 12:45:58

A következö lépés az lesz, amikor a Google beveti az automata autóit taxiszolgáltatásként negyedáron :)
Akkor meg már az Uber is megy a levesbe.

Ez a jövö. Lehet, hogy nem holnap fog bekövetkezni, de be fog.

Igy müködik a korszerüsités.

Éhes ló 2016.01.12. 13:07:44

@rosszqtya: nem értek veled egyet.
Az összehasonlításom tényeken alapul.
A sárga taxist nem tudod neten, okostelefonon rendelni, nem látod hol tart, honnan jön, nem válogathatsz közöttük, nem értékelheted őket (és ők sem értékelhetnek téged).

A sárga taxis nem csökkentheti az árát, nem is növelheti, ha hiány van a piacon, ezért nem is képes sem növekvő kapacitással sem sehogy reagálni a növekvő-csökkenő szállítási keresletre.

Ezek fontos különbségek és ettől nem "gőzgép" az uber.

Félreértés az az állításod, hogy a piacon csak az ár számít.
Nem így van
Számít a hozzáférhetőség és a minőség, imázs is.

A sárga taxisok átveréseinek széles skáláját nem is hoztam szóba (lényegében indifferens, mert az uberes is trükközhet, bár ezt az utas büntetheti legalább, míg a sárgát nem), de ez is jelentős különbség, mert vannak akik már soha nem ülnének be sárgába, míg van más választásuk.

Napról napra többen lesznek.

cukrosleves 2016.01.12. 15:29:51

Dehogynem tudod okostelefonon rendelni! Ugyanúgy nyomonkövetheted hol tart, és mikor ér oda hozzàd, és akàr értékelheted is! Ha sokallod a fuvardíjat, több mint ami az ajtón van kitéve, akkor ne fizesd ki hívjatok rendőrt, vagy kérd el a nyugtàt, és akàr hàrom helyen is reklamàlhatsz vele.
Az uberautót is ugyanaz a "paraszt" taxisofőr vezeti. Netàn a felvétel előtt illemtan oktatàson kell résztvenni?
Ezek tudatàban àruld el, hogy miért fizetsz inkàbb többet, csak hogy uberrel utazhass?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2016.01.12. 16:01:57

imádom mikor a nevemben írogatnak...

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2016.01.12. 16:05:52

@Éhes ló: "Éhes ló 2016.01.12. 13:07:44
@rosszqtya: nem értek veled egyet.
Az összehasonlításom tényeken alapul.
A sárga taxist nem tudod neten, okostelefonon rendelni, nem látod hol tart, honnan jön, nem válogathatsz közöttük,"
ma már ne igyál többet! Ez volt az eddigi legjobb beírásod! :o)

rosszqutya69 2016.01.12. 17:48:19

@Éhes ló: Nézd, én nem tehetek arról, hogy tájékozatlan vagy, maximum ellene tehetek.

Főtaxi online rendelés:
www.fotaxi.hu/Rendeles#main-menu

Főtaxi okostelefonos alkalmazás:
www.fotaxi.hu/Read/274/F%C5%91taxi%20taxirendel%C5%91%20applik%C3%A1ci%C3%B3#main-menu

City taxi online rendelés:
www.citytaxi.hu/taxirendeles/

City taxi applikáció:
itunes.apple.com/hu/app/city-taxi-budapest/id529511410?mt=8

play.google.com/store/apps/details?id=org.funzine.citytaxi&hl=hu

6X6 taxi: new.6x6taxi.hu/taxirendeles

A Budapest taxi a főoldalon hirdeti a telefonos okosságot:
budapesttaxi.hu/

Taxi4 online:
budapesttaxi.hu/

Taxi4 okosteló:
www.taxi4.hu/taxirendelo-alkalmazas

Nem tudom, mi hiányzik az életedből.

Felügyeleti szervek (az adott fuvarkereskedő cégen túl):

Nemzeti Közlekedési Hatóság;
BKK;
NAV;
NFH

Éhes ló 2016.01.12. 17:57:15

@rosszqtya: nos a gózgép és az azt leváltó közötti különbséget izlelgesd:
www.uber.com/hu/cities/budapest

Ha nem érzékelhető a különbség, az nem az én hibám.

rosszqutya69 2016.01.12. 17:59:22

@RosszQtya: Nem írok a nevedben, és sajnálom, de nem tudtam, hogy van itt még egy megveszekedett jószág. Addig nincs gond szerintem, míg nincs köztünk túl nagy nézetkülönbség.
Akkor majd elhatárolódunk egymástól.
:-)

rosszqutya69 2016.01.12. 18:02:45

@Éhes ló: Azt azért érted, hogy nem a webes felület és nem is az applikáció fog téged elszállítani, hanem egy sofőr egy autóval, ami kvázi ugyanaz a gőzgép, aminek a kikopását vizionálod?

Éhes ló 2016.01.12. 18:19:39

@rosszqtya: ez végtelen ciklus lesz, hiszen már leírtam:

"A folyamat nem ott kezdődik és nem ott végződik, ahogyan leírod.
Nem is ugyan az algoritmusa.

Az egyik használ korszerű vevő-szolgáltató kapcsolattartó eszközöket, technológiákat, a másik nem.
Az egyik reagál a kereslet kínálat változására, a másik leszarja, sőt korlátozni akarja azt, kizárva bármilyen versenyt.
Az egyik rendelkezik folyamatos oda vissza értékeléssel, a másik nem.
Az egyiket a mohó állam szétszopatja, a másikat nem tudja.

Ezek számomra jelentős különbségek a szolgáltatásokban.
Másoknak is, mint azt a poster elpanaszolja.
Ha nem lenne különbség, nem lenne sírás.
De van."

Ezek közül még az első állítás cáfolata se meggyőző, de a béke kedvéért monjuk, hogy van netes és okostelefonos felületük, még ha nem is egy szintű az uberrel.
Ebben meggyőztél.

Ettől még számos különbség van továbbra is.
Jelezném, hogy maga a post is erről szól.

rosszqutya69 2016.01.12. 18:41:31

Nem, a poszt arról szól, hogy az egyiket annak ellenére szopatják folyamatosan, hogy minden törvényt és előírást betart, míg a másikhoz a kutya sem szól dacára annak, hogy a létező összes törvényt viszonylag nagy magasságból telibeszarja.

cukrosleves 2016.01.12. 19:29:23

Neked nem a taxival van bajod, hanem a rà vonatkozó rendelettel. Van aki betartja ezt, van aki nem.
A Te döntésed, hogy kit okolsz miatta, de nem a gőzgépek tehetnek róla, hanem a rendeletalkotók.
Màs tészta az is, hogy miért kellett ez a rendelet, lehet erről vitàzni. Dióhéjban; kiszàmítható, egységes tarifàt ír elő az utasok érdekében. De amit az uber csinàl, az nem túl sportszerű.
Én ezt nem innovàciónak nevezném, de mindenki, ahogyan ezt Te is -tudod!

cukrosleves 2016.01.12. 20:08:39

Fejet hajtanék a korszerű kapcsolattartó eszköz előtt, ha talpon tudnàtok maradni 280Ft-os alaptarifàval.
Annyi könnyítést adnék, hogy nem kéne 4x-es kötelező biztosítàst, műszaki vizsgadíjat fizetni, nem kéne 1x sàrgítanod, taxióràt és POS terminàlt venned, céget csinàlnod, stb.
A kutya nem ülne be hozzàtok, és kenhetnétek a hajatokra az iPhone-t.
Szilveszterkor meg kénytelenek voltak az utaskàk elfogadni a szorzót, ha nem akartak megfagyni. Gondolom nagyon örültek neki. Mentek volna taxival, ha nem lettek volna foglaltak a telefonvonalak. De erre lenne való az okostelefonos taxirendelő app. Akinek volt esze, az úgy rendelt és kapott is autót 280Ft-ért. De ez valamiért nem hype, ezt nem tolja a média. Hiàba, akinek hàtszele van...

Magustanonc 2016.01.13. 21:48:35

@rosszqtya: Ezek mindegyike eléggé nagy hátrányban van az Uber által nyújtott felhasználói élményhez képest.

rosszqutya69 2016.01.13. 22:49:40

@Magustanonc: Az! A felhasználói élmény! Meg az innováció!
:-D

tiborc2008 2016.01.14. 11:37:15

A felcsúti fáraó és (fekete)pénztárnokának gecizésbe torkollt összeveszése óta nagyon hajtanak a fiúk az elveszett malacpersely újratöltésére. Annyit tanultak belőle, hogy most már nem egy főgondnok van, hanem több: a csúti gázszerelő, a filmmogul és még páran, de úgy tűnik, minden terület, így trócsányi is hozzátesz, amit tud.

whale 2016.01.15. 08:06:33

Új poszt! A sárkánylevesen és a színes tüsszentésen felvinnyogtam:DD

Brilliáns írás, talán a legjobb, ami itt megjelent eddig!

whale 2016.01.15. 08:11:11

@Magustanonc: Az nem zavar, hogy többet fizetsz? :DDD

Felhasználói élmény! Be kell a seggnek szarni! Te az fajta agyhalott lehetsz, aki rohan az új iphone-ért, mert nyomásérzékeny lett kijelzője, igaz? :DDD

whale 2016.01.15. 08:42:17

@Éhes ló: Ettől még persze illegális. Te miért örülsz ennek?

whale 2016.01.15. 08:46:53

@cukrosleves: Pontosan. 1 azaz EGY forinttal lenne drágább a taxinál alapesetben, olyan magasról szarna mindenki a "felhasználói élményre", hogy csak na!!! :DD

cukrosleves 2016.01.15. 09:01:47

@whale: a pult alól van zàrjegy nélküli ukràncigim! Most persze mégcsak àra alatt adom, de ha leraboljàk a legàlis készletem, akkor majd a kereslet miatt 7x-es szorzóval àrulom, hogy màst is àrulàsra késztessek vele! :) Gyere àruld Te is, én csak 25%-ot kérek, de ha baj lesz én majd mosom kezeim...

whale 2016.01.15. 09:25:13

@cukrosleves: Te meg gyere hozzám dolgozni az Átbaszlak Kft-hez.:) Munka lesz dögivel, mert svarcba' nyomjuk, önköltségi ár alatt. A munkaeszközt te hozod, minden költség, bírság, kockázat a tiéd, én jutalékot kérek a bevételből. Ha az eszközöd amortizálódott és nem tudsz újat venni -nem fog menni, mert az önköltséged sincs meg- kibaszlak és jöhet az új balek. Viszont a felhasználói élmény maximális lesz, a technológia innovatív, igazi közösségi élmény! Mikor kezdesz?:DD

cukrosleves 2016.01.15. 09:28:45

@whale: Jó, oké, úgyis bunkók a taxisöfőrök! Erre majd rà lehet fogni mindent! De mi lesz a hatósàgokkal? Nem fognak ràmszàllni? Vagy ez így teljesen szabàlyos?

cukrosleves 2016.01.15. 09:46:39

@whale: Nem sokkal olcsóbb így sem. Ha csak az alapàrakat nézzük, akkor a percdíjukkal 230Ft-körülire jön ki a kilóméterdíj. Ott ahol dugó van, de a taxi mehet a buszsàvban, ott a taxi az olcsóbb.
Ezt elfelejtik reklàmozni, meg azt is, hogy taxinàl külön ketyeg a perc és a kilóméterdíj, nem egyszerre!

whale 2016.01.15. 09:54:00

@cukrosleves: Viccelsz!?! A (i)gazságügyi miniszter irodájának a címére vagyunk bejelentve! Szerinted ez véletlen?!?! Hidd el, elég sokat fizetünk elég sok embernek, hogy te nyugodtan kontárkodhass......... ööööööö, akarom mondani dolgozhass! Ha meg valami világtalan mégis megtalál, nyugodtan röhögj a pofájába, lévén te magánemberként, hobbiból végzed a tevékenységet, pénzmozgás nélkül, senkinek semmi köze hozzá! Ezek a maradi faszok nem értik a sharing economyt, ki is fognak pusztulni, mint a dinók. Szóval hajrá, hajts, hogy mindketten jól járjunk! (főleg persze én, de hát enyém az ötlet, igazán beláthatod, hogy ez így igazságos)

whale 2016.01.15. 09:58:32

@tiborc2008: A gázszerelő szerintem konkrétan a fáraó perselymalaca, semmi köze a párthoz...

rosszqutya69 2016.01.15. 12:14:40

@whale: Csak egy kis pontosítás:
MÁR nem oda vannak bejelentve.
Legalább a látszatra adnak.
Tekinthetjük ezt innovációnak is.
:-)

Magustanonc 2016.01.15. 12:27:35

@whale: Nem, én az a fajta agyhalott vagyok, aki nem fogyaszt el mindent ész nélkül, amit elé tesznek.

A helyzet az, hogy nem fizettem többet soha Uberrel.

Az elképzeléseid néha köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

Legutóbb egy 18 kilométeres fuvar díja volt 4000 forint Uberrel, ugyanez taxival kb 5000 forint plusz kiszállási díj.

whale 2016.01.15. 12:49:34

@Magustanonc: Maradjunk abban, hogy ezt nem tudod, mert ahhoz ugyanazon az útvonalon, ugyanakkor kellene végigmenned Uberrel és taxival. ALAPESETBEN valóban olcsóbb NÉMILEG a kontártaxi -ahogy olvasom most már nem is annyira- de mivel ők bármikor rád vernek tetszőleges méretű szorzót, valamint az uberező úrvezetők nem használhatják a buszsávot sem, illetve az Ubernél távolságot ÉS időt egyszerre fizetsz:))), azt állítom, hogy egyáltalán nem elképzelhetetlen és irreális, hogy adott időpontban ugyanarra az útra TÖBBET fizetsz Uberrel, mint taxival. Erre jössz te a felhasználói élménnyel, amin én meg egy jót röhögök...:DDD

Éhes ló 2016.01.15. 12:55:29

@whale: melyik hozzászólásomból vontad le azt a téves következtetésedet?

Nem örülök, hogy az uber törvényi korlátokok átlépve működik, de annak sem örülök, ahogy azt az állam, a főváros és a sárga és egyéb taxisok teszik.

Annak örülök legkevésbé, amikor a rabló kiált tolvajt.

rosszqutya69 2016.01.15. 13:00:37

@Magustanonc: Megfejtettük, mit jelent esetedben az a bizonyos "felhasználói élmény".
A hit, hogy egy ezressel olcsóbban megszereztél magadnak valamit.
:-)

whale 2016.01.15. 13:28:02

@Éhes ló: Jó, ez terelés és csúsztatás.:) Összehasonlítani a legális és az illegális piaci szereplőket, kb. olyan arány- és értéktévesztés, mint Kalányos Rómeó uzsorást együtt emlegetni Bankos Gizikével, merhogy' mindakettő pézt ad kőcsön. Hánem? Háde. Akkormeg? :DDD

Magustanonc 2016.01.15. 14:12:20

@whale: Remek, eddig ez az első érv, ami miatt egy taxi jobban megérheti, hogy az használhatja a buszsávot dúgóban.

Ettől még viszont Uberrel nekem sokkal kényelmesebb, hogy
* a fizetés egyetlen gombnyomással a telefonomon,
* látom, hogy merre jár a rendelt kocsi,
* azt is megkapom, hogy milyen kocsit keressek,
* értékelhetem a kapott szolgáltatást,
* a szolgáltatót nem védi se a monopol, se oligopol helyzet,
* külföldön is használhatom ugyanezt a szolgáltatást.

Ezzel szemben, ha csak a csúcsforgalomban a buszsáv használatot tudod szembeállítani csak előnyként a taxi mellett, akkor nem érzem úgy, hogy jobban járnék a legtöbb esetben a taxival Budapesten.

Persze, lehet, hogy többet fizetHETEK bizonyos csillagegyüttálláskor, de eddig soha nem fizettem többet. Ez perpillanat egy olyan dolog, hogyha a nagyanyámnak farka volna, akkor ő lenne a nagyapám.

Egyszerű racionális érvek vannak arra, hogy miért van az Uberre kereslet.

Ha a taxisoknak lenne egy csepp eszük is a világon, akkor összefognának, és alapítanának egy olyan céget, ami ezeket a többletfunkciókat megadják az embereknek, és versenyt támasztanának az Ubernek. Amíg ez nem valósul meg, de megy a nyafogás, addig legfeljebb csak együtt tudok érezni velük, hogy változik a világ, és nem mindenkinek megy az alkalmazkodás.

whale 2016.01.15. 14:31:08

@Magustanonc: "Ezzel szemben, ha csak a csúcsforgalomban a buszsáv használatot tudod szembeállítani csak előnyként a taxi mellett, akkor nem érzem úgy, hogy jobban járnék a legtöbb esetben a taxival Budapesten."

Amennyiben eltekintünk a legalitástól, a TERVEZHETŐ, FIX tarifától, a hasonló online eléréstől, akkor valóban szinte csak a buszsáv marad.:) Tudod, "de mit adtak nekünk a rómaiak?":))

"Persze, lehet, hogy többet fizetHETEK bizonyos csillagegyüttálláskor, de eddig soha nem fizettem többet."

Erről talán kérdezz meg pár szilveszterkor Uberezőt.:))) A dolog szépsége nem merül ki ennyiben, ugyanis az Uber teljesen ÖNKÉNYESEN, BÁRMIKOR, BÁRHOL emelhet árat. Ez konkrétan és szó szerint azt jelenti, hogy neked ugyanaz az út akár minden egyes alkalommal más pénzbe kerülhet és ezt te boldog mosollyal elfogadod.:))) És erre nem válasz, hogy EDDIG nem történt ilyen, ugyanis a rendszer, az üzleti modell erre épül, erről szól...

"Egyszerű racionális érvek vannak arra, hogy miért van az Uberre kereslet."

Persze. A reklámozott alapár.:))) Nagyjából itt vége is a történetnek, mert ez az EGYETLEN érv amellett, hogy világtalan úrvezetők mellett, -akik jó esetben 3 utat ismernek a városban- végigszopjak egy jó kis dugós utat és ezért még fizessek is.:DDD

cukrosleves 2016.01.15. 14:55:13

@Éhes ló: Milyen törvényi korlàtokat lép àt a fővàros, a sàrga taxi és egyebek?

"Rabló kiàlt tolvajt"
Ezt kifejthetnéd bővebben!

Ha Te idegen embereket szeretnél díj ellenében a sajàt autóddal szàllítani a fővàrosban, akkor hogyan àllsz neki a feladatnak? Lehetséges ez egyàltalàn valahogyan, teljesen legàlisan ma Magyarorszàgon? Ha igen, akkor leírnàd a megfejtést?

Magustanonc 2016.01.15. 15:07:32

@whale: Igen, a legalitásról lehetne beszélgetni, bár az nem teszi semmissé azt, hogy az igény ettől még ott van.

Hogy szilveszterkor drága volt ez a szolgáltatás, igaz, de ezt az alkalmazás konkrétan jelzi, hogy ez van most, és milyen szorzó van érvényben amikor használni akarod, nem utólag, és nyugodtan hívhatsz taxit is az Uber használata helyett. A Szilveszteri árváltozást elég egyértelműen kommunikálta az alkalmazás.

Másrészről az alkalmazás tud szólni neked automatikusan, ha alacsonyabbá válik a szorzó.

Igen nincs fix tarifa, viszont alapdíj sincs. A fix tarifa hiánya nem probléma, mert csak jól szabályozottan és kommunikáltan emelnek a tarifán, nem meglepetésként éri az embert a dolog.

Még nem találkoztam olyan taxissal, aki pontosan meg tudta volna mondani, hogy mennyibe fog kerülni egy utazás. Szóval, a fix tarifa érzésre ott sem olyan fix. Lehet, ha sokat taxiznék, akkor más lenne az érzésem.

Amúgy a taxisoknak is jót tenne, ha lenne egy platform, amin keresztül hasonló szolgáltatást kaphatnának ők is, mint az Uber sofőrjei és utasai. Sokkal kényelmesebb lenne mindenki számára, hogyha látnám, hogy merre jár épp az a kocsi, amelyik értem jön, az utazás előtt már tudnám, hogy megközelítőleg mennyibe fog kerülni az utazás, a rendszer automatikusan végrehajtana a fizetési tranzakciót az utazás végén, a taxis és az utas is kölcsönösen értékelhetné egymást, stb.

Ezzel a taxisok maguk közül is kiszűrhetnék azokat, akik rontják az utazás élményét, illetve a problémás utasokat is ki lehetne szűrni még az utazás előtt.

Ezer előnye lenne egy ilyen rendszernek, és sokkal nagyobb eséllyel fel tudná venni a versenyt az Uberrel, mint a mostani fapados és szakmailag gyatra megoldások.

cukrosleves 2016.01.15. 15:34:50

@Magustanonc: Màr kezd unalmas lenni, hogy az utazàsi élménnyel takaróztok. Az ubernél is van alapdíj. A taxit is nyomon tudod követni az okostelefonodon. Van olyan tàrsasàg, ami sms-t küld butatelefonra is, ha a kocsi előàllt. Az uber sem tudja pontosan előre megmondani a fuvardíjat! A taxi kiszàmíthatóbb matematikailag, mert nem egyszerre ketyeg a két tarifa, és sosem hasznàl szorzót. Nem csak a szilveszterről van szó. Gyakorlatilag màr 1.2x-es szorzónàl eltűnik az àrelőnye. De mint tudjuk csakis a beharangozott àra miatt olyan menő. Ennek semmi köze az közösségi élményhez, ezt te is tudod! Hatósàgi àr alà kínàlva könnyű sikeresnek lenni, de nem túl jófejség! Attól a pillanattól kezdve, hogy valamilyen hàtszéllel mégiscsak legàlissà teszik a törvényalkotók ezt a fajta fuvarozàst, vége a dalnak! Gombamód fognak elszaporodni az uberhez hasonló költségmegosztók, és egymàs alà fognak kínàlni..
És akkor visszkanyarodtunk Àdàmhoz és Évàhoz! Jöhet a hatósàgi àrral szabàlyzott piac! :) Hajatokra kenhetitek az innivàciót!

Éhes ló 2016.01.15. 21:54:08

@whale: te terelsz, csúsztatsz. A poster foglalkozott az uberrel, nem én.
Ő hasonlította össze (sokadjára) a kettőt, nem én.

Én a poster postjára reaáltam és leírtam miért buknak a sárgák, szerintem.
forrást is adtam rá, ami a évleményemet alátámasztotta.

Ebben semmi terelés nincs, amint azt az idézett forrásban is olvashatod.

Éhes ló 2016.01.15. 22:01:45

@cukrosleves: bármilyen törvényi korlátot meghágnak.
Tetszésük szerint.

Az uber modellt adott, hogy azok ellen, akik a versennyt bármi áron korlátozzák, a vállalkozást ellehetetlenítik miként kell és lehet fellépni.
Erről írtam.

Egyik kutya, másik eb.

whale 2016.01.16. 07:45:03

@Éhes ló: A sárgák nem buknak. Ugyanis nem tudnak. Mármint egy normális országban, ahol élő és működő jogrend van, nem ez a bohóciskola, mint itt.
Egy normális országban ugyanis az nem fordulhat elő, hogy egy legális, engedélyezett piaci szereplőnek egy illegális kontárral kell versenyeznie nyilvánosan.
Nem is értem, hogy miről beszélsz. Mondom, mintha Kalányos Rómeoval példálóznál Bankos Gizikének, hogy nála mennyivel egyszerűbb hitelhez jutni.:)))
Szerinted Kalányos Rómeó hivatkozási alap, szerintem meg sima köztörvényes bűnöző, akinek sitten a helye. Alapvető morális különbség van közöttünk.

whale 2016.01.16. 07:49:12

@Éhes ló: Az Uber egy adócsaló, tevékenységét illegálisan folytató, szerencsétlen lúzereket köztörvényes bűnökre felbujtó cég. Gratulálok, hogy igénybe veszed a "szolgáltatásukat"...

Éhes ló 2016.01.16. 09:06:11

@whale: a sárgák buknak. Morálisasn és szakmailag már évtizedekkel ezelőt elbuktak, mára üzletileg is bukás amit csinálnak.

Attól, hogy a törvényeket a hozzájuk hasonló - különböző nevekkel illetett - maffiákkal a saját pofájukra manipulálták ez nem változik.

Te nem azt nem érted, hogy én miről írok, hanem azt sem, miről szól a post no meg pár korábbi), miról szól a sárgákés az óket védeni próbáló maffia vergődése és miról szól a bukásuk.

Morális kölönbség valóban sok van közöttünk, az is lehet, hogy ebből pár alapvető.

Én például a maffiózó taxist és az őt szolgáló degesz demszkíjt, tarlóst, a versenyt minden áron korlátozni akarókat, turistákat és engem is normálisan szállítani képtelen, lehúzós, átverős, monolopáras ésKRESZT telibeszaró agresszív bűnöző sárgákat és egyéb mutációikat semmivel nem tartom kisebb gazembernek, mint az ubereseket itthon és bárhol a világban.

A szövegértéssel és a magyar nyelvvel komoly gondjaid lehetnek.
Soha sehol nem írtam arról, hogy igénybe venném az ubert, vagy a sárga mocskot.

Arról írtam, hogy:
az egyik kutya, a másik eb.

cukrosleves 2016.01.16. 09:11:05

@Éhes ló:
A te meglàtàsod szerint teljesen normàlis, ha valaki a törvények megkerülésével szerez piaci előnyt. Mert a törvények idiótàk, nincs ràjuk szükség. Azaz neem, a taxisok a hülyék! De ez kéremszépen nem taxi.
Meddig mehetünk majd el? Jogosítvàny, és műszaki vizsga nélkül is lehet majd uberezni mert a taxisok amúgyis bunkók? Vagy erre majd jön egy màsik amerikai cég, aki ezàltal olcsóbban fog majd gurulni mint ti?
Az a baj, hogy te is tudod mi itt miről beszélünk, csak egy sajàtos szemszögből làtod a dolgokat, és még magadnak sem fogod beismerni hogy butasàgot csinàlsz, legkevésbé itt nekünk! Mert meg vagy vezetve 1200 màsikkal együtt. Mindenki nem lehet hülye.

Éhes ló 2016.01.16. 09:40:44

@cukrosleves: az én meglátásomat ne te magyarázd félre, mert le van írva magyarul.
Az a nem normális, aki nem látja, hogy a taxismaffia és az uber harcában a maffia bukik nap nap után de ez nem értékítélet, hanem ténymegállapítás, mert az egyik kutya a másik eb.

Az én meglátásom szerint nincs különbség azok közöütt a gazemberek között, akik a saját maffiájuk alkotta törvények sáncai mögül lopnak, csalnak, rabolnak és azok között akik ugyan ezt teszik, de a sáncokon kívülről.

Addig mehettetek el, hogy az idős szüleiteket, nagyszüleiteket legyilkolják a cigányok a falvakban, külvárosokban, a gyerekeiteket, unokáitokat és benneteket pedig az utcákon, tömegközlekedési eszközökön iskolákban terrorizálhatják tanárostul, miközben erről még szólni sem lehet sehol, nem ,hogy megakadályozni próbálná bárki.
Adig mehettek el, hogy a feleségeteket, húgotokat, lányotokat szexuláisan tömegesen zaklathatja az illegális bevándorló csürhe, miközben a "rend"őrök asszisztálnak hozzá, a média és a politikusaitok pedig kussolnak róla, míg le nem buknak és kussolni is fognak továbbra is, mert bár most megtört a kussolásuk betonfala, de már magyarázzák neked, hogy te vagy a hibás, ha rosszra gondolsz ezek után.

A törvényen kívüliség szabadsága nem egy-egy társadalmi csoport előjoga (legyen az cigány, illegális bevándorló, rendőr, politikus, taxis, uberes, médiapatkány, oligarcha).
Ráadásul pont egy taxisnak van a legkevesebb morális alapja bárkin bármit számonkérnie az általa amúgy telibeszart "törvényesség" kapcsán.

A "mindenki" fogalmával óvatosabban bánnék a helyedben:
hvg.hu/kkv/20160114_Tetszik_vagy_sem_viszi_a_piacot_az_Uber

De ne zavarjon a valóság.

whale 2016.01.16. 10:26:12

@Éhes ló: Ott bukik a gondolatmeneted, hogy a legális, engedélyezett piaci szereplőket egy kalap alá veszed a szénfekete kontárokkal. Ez morális nonszensz. Innentől kezdve értékelhetetlen, amit összezagyválsz...

Éhes ló 2016.01.16. 10:29:56

@whale: ott bukik a gondolatmeneted(?), hogy kettős mércével méred a gazembereket.

A tolvaj, piacát monopolizáló és korlátozó taxismaffia semmivel nem különb sem az őket kiszolgáló politikai maffiánál sem a fos törvényeiket telibeszaró ubernél.

Egyik kutya, másik eb.

whale 2016.01.16. 11:08:59

@Éhes ló: Nincs semmiféle kettős mérce. Pont erről beszélek, kár, hogy nem vagy képes felfogni, differenciált gondolkodás híján.:)
Én a törvényesség, legalitás szempontjából (is) vizsgálom ezt a kérdést (is). Amit a taxisok csinálnak, az törvényes és jogszerű. Ez nem jelenti azt, hogy soha, egyik taxis sem szegi meg ezeket a szabályokat, de ALAPVETŐEN a szabályok szerint működnek. Míg az Uber ALAPVETŐEN a szabályok leszarásával működik. Szerinted ez mindegy, szerintem meg te egy moral insanity vagy...

Éhes ló 2016.01.16. 11:19:21

@whale: ahogy te is teszed, én is csak isméteni tudom magamat:

"Ott bukik a gondolatmeneted(?), hogy kettős mércével méred a gazembereket.

A tolvaj, piacát monopolizáló és korlátozó taxismaffia semmivel nem különb sem az őket kiszolgáló politikai maffiánál sem a fos törvényeiket telibeszaró ubernél.

Egyik kutya, másik eb."

Arról nem értekeznék, hogy te mi vagy, mert csak a személyeskedésedet és a taxizás egy szegmense alapján kifejtett véleményedet ismerem ez alapján pedig feleslegesen ragadtatnám magam hozzád hasonlóan szánalmas minősítgetésekre.

whale 2016.01.16. 11:43:31

@Éhes ló: Nincs kettős mérce, agyhalott olvtársam. EGY mérce van. A törvényességé. Ezen a taxi átmegy, az Uber bukik. Ha majd az Uber is megfelel a törvényesség minimális követelményének, akkor lehet összehasonlítani a szolgáltatása színvonalát a konkurenciával. Addig nincs miről beszélni. Sajnálom, ha képtelen vagy ezt felfogni...

cukrosleves 2016.01.16. 14:43:20

@Éhes ló:
Ha màr a maffiàról beszélünk -amit nem tudom honnan szedsz-, akkor az uber pontosan maffiamód furakodik be a piacra kikényszerítve a vàltoztatàst. És most akkor itt ne emlékezzünk meg a többezer becsületes taxisofőrről, mert bizony létezik olyan is, aki téged és a csalàdodat minden előíràst betartva, adózva akar hazaszàllítani.
Az uber driver ha becsületes akar lenni, és àfàt akar fizetni a bevétele utàn, akkor minuszba fog kerülni. Ezt hasznàlja ki a maffia uber. Működik amíg tud, majd ha bedőlt a piac akkor tovàbblép. Egy darabig lesz utànpótlàs mert nagy a hype, és ha mondjuk szorzóval lehet dolgozni, akkor talàn megérheti. De akkor màr inkàbb taxit hív majd az ember, most a beetetés zajlik, egy darabaig talàn megmarad az ügyfélköre. Esze àgàban sincs azon lobbyzni, hogy legàlis legyen, mert akkor megjelenik a konkurencia.
És itt visszatértünk Àdàmhoz és Évàhoz, lehet majd rendet tenni a piacon, mondjuk egy hatósàgi àrral. Azzal az àrral, amivel adózàs mellett is megérheti fuvarozni. De addig az uber megszedte magàt pénzzel, és tovàbblép itthagyva a kizsigerelt piacot. Szép jövő elé nézünk. Persze az utaskàknak még jó, mert ami bugacucc, az olcsó, de ez nem mehet így örökké.

Éhes ló 2016.01.16. 14:59:37

@cukrosleves: a vállalkozási szabadságot végleg lekorlátozó hatósági ár az egyik legaljasabb, de csak záró húzása volt a sárga maffiának és az őket ebben kiszolgáló politikai maffiának is - ma is ez veri agyon a piacot és korlátozza (sok sok más korábban a taxisokat kiszorítani és rabszolgává tenni hivatott adminisztratív és egyéb aljasság mellett) a személyfuvarozási piacot.

Ez az az ősbűn ezen a piacon, minden egyéb ebből következik.

Éhes ló 2016.01.16. 15:01:08

@whale: agyhalott te vagy meg azok, akik szerint az egyik törvénytelenség elkövetői előrébb valók a másik törvénytelenség elkövetőinél.

cukrosleves 2016.01.16. 15:37:34

@Éhes ló:
Vonatkoztass el a hatósàgi àrtól kérlek.
Uber alaptarifàval nem fog kijönni a matek hónap végén. Minuszba fog kerülni a sofőr, és le fog morzsolódni. De ameddig jön a helyére tíz màsik, az Uber majd röhög a markàba, és beszedi a sàpot. Emiatt lett kiatlàlva a maffiahatósàgi díj. Ha az rossz, arról kell tàrgyalni, nem pedig arról, hogy valakinek ezt ne legyen kötelező betartani, mert amerikai...

Éhes ló 2016.01.16. 15:59:00

@cukrosleves: mint azt észrevehette a szabad piac sunyi hatósági korlátozását nem kevésbé tartom törvényszegőnek és versenygyilkosnak, mint a (maffia)törvényeken kívüliséget.
Ki ezt a fegyert használja, ki amazt - amihez hozzáfér.

cukrosleves 2016.01.16. 16:09:29

@Éhes ló:
Értem mire gondolsz. De egy picit jàtszunk el a gondolattal. Te, mint törvényalkotó milyen rendeletet hoznàl annak érdekében, hogy az egyszemélyes személyszàllító vàllalkozàsokat ne hozzàk lehetetlen helyzetbe az àr egymàsalà kínàlàssal az Uberhez hasonló innovatív fuvarszervező cégek?
Mert ez fog történni, kiszipolyozza a drivert, de majd jön a helyére màsik tíz, ő meg majd röhög a markàba. Ezt kívànja a piacgazdasàg? Ez kinek lesz jó? Ezt valahogy szabàlyozni kéne. Te hogyan tennéd?

cukrosleves 2016.01.16. 16:34:36

@Éhes ló:
Azt kifelejtettem, hogy a szabad piac sunyi korlàtozàsànak tartod a törvényileg előírt minimàlbért? Mert itt tulajdonképpen erről beszélgetünk.
A legtöbb multi minimàlbéren dolgoztat. Meg kellett szabni egy minimumàrat mint a taxinàl.

Éhes ló 2016.01.16. 16:51:18

@cukrosleves: a hatósági árakat tartom annak és mindazt a sunyi és kevésbé sunyi mocskot, ami a személybérfuvrozásra lett aggatva.

A vállakozó ügye, hogy kinek mit fizet - ez lehet minimálbér, de részmunkaidős bér is.
Magát pedig egyéni vállalkozóként, tulajdonos ügyvezetőként úgy zsákmányolja ki, ahogy akarja, közöm nincs hozzá.
Neked sem.
süti beállítások módosítása