Keserítheti életünket BKK-rendelet, tehet keresztbe kispályás ellenőrkommandó, gerjedhetünk indokolt indulatra a belengetett országos jogszabálytervezet miatt, álmodozhatunk csorgó nyállal kétségbeesett, de határozott – és minden bizonnyal elkésett – fellépésról legalább az utóbbi ellen; de a kaszák egyenesítése közben sem szabad elfelejteni, hogy a taxis legnagyobb ellensége – saját magán kívül – továbbra is a közbeszédben "taxiscégnek", "taxivállalatnak", vagy hivatalos szóhasználattal "fuvarközvetítőnek" becézett parazita, a címkufár. Csakhogy eddigi lehúzóink, ezek a bumfordi balkáni bunkók, a suhogós dzsoggingból, makkos cipőből épp csak kinőtt utasnepperek és droidtartók bájos széltolók csak az immár földrészeken átívelő szabadrabló startup, az Uber kitalálóihoz és üzemeltetőihez képest.

Nyílt titok taxisberkekben, hogy az utasnepperek kartellja a mindenkori tagdíjat (a tarhát, amelyet a független taxis havonkénti rendszerességgel minden körülmények között, tehát ha dolgozik, ha nem befizet), a történelmi ihletésű tized mintájára szabta meg: azaz annak a bruttó bevételnek a tíz százalékát akarja lenyúlni, amelyet egy önpusztítóan sokat utcán lévő, gyakorlatilag a kocsijában élő taxis-jobbágy havi harminc tizenkét-tizennégy órás munkanap alatt fizikailag képes lehet összegályázni. (Amíg be nem adja a slusszkulcsot). Gusztustalan dézsma ez, és ráadásul disznók vályújába feleslegesen öntött lé. Arról például tényleg fogalmam sincs, én miért perkálom ki még mindig, amikor precíz kimutatásaim szerint még az elmúlt két év egyetlen hónapjában sem haladta meg az engem vazallusának tekintő közvetítő által lenyúlt, majd nekem aranyáron újraértékesített fuvarok száma a beülős-leintősökét.

     Igaz, én kicsit másképp taxizom, mint a többség: ha megy az utca vagy a belvárosi törzsplaccom, eszemben sincs rendelést felvenni, hogy aztán tíz perc ingyen várakozás után esetleg "megégve" (utas nélkül) kullogjak el a helyszínről. Azt sem tudhatom biztosan, hogy ha épp (jellemzően álmos hétő-kedd-szerda éjjeleken) mégis úgy érzem, rákényszerülök az URH-ra-tabletre, és éppen ezek útján szerzett fuvarban vagyok, nem-ülne-e be hozzám olyan utas ez idő alatt, akiért nem én megyek házhoz ingyen, hanem ő kezdeményezi köztünk a szolgáltatási szerződést: rám nyitja az ajtót, és én ugyanabban a pillanatban már indítom is a taxamétert.

    Tény, hogy hajnalonta igen jól tud jönni egy-egy URH-n felvett reptéri előrendelés: irányban van hazafelé, a fapados járatok indulása nagyjából egybeesik a fájrontommal. De privát reptérből egyre kevesebb van, a szállodásokat meg "hoteles feltételekkel" kínálják, azaz pacsipénzt kérnek, a telefonszám-tulajdonos és a hotelszemélyzet éhségétől függően 1500-2000 forintot. Tőlem hiába, inkább hazagurulok üresen. (Amúgy tökéletesen fővárosirendelet-ellenes ez a gyakorlat is, de mivel az is az, hogy a reptéri szolgáltató Főtaxi a főváros engedélyével hasonló összegeket gombol le kanyaronként a taxisairól – plusz még a tagdíjon kívül úgynevezett havi regisztrációs díjat is, ami szintén egy nettó minimálbér feletti summa –, aztán megosztja a leggusztustalanabb hazai céggel, a Budapest Airporttal, a fővárosi közgyűlés tudtával és támogatásával, így szem van hunyva e fölött: kéz kezet piszkít.)

Valutaárfolyamok Lisztferihegyen – a képet a Hallotaxi.hu fórumának szaktopikjából szerezve illesztettem a törzsanyagomhoz

    Ugyanakkor a minőségi és utasbarát szolgáltatáshoz természetesen elengedhetetlen a logisztika, és az is teljesen világos előttem (ahogy minden taxis előtt, aki képes előrébb látni a szélvédőjénél), hogy a fuvarközvetítők előbb-utóbb rákényszerülnek majd a versenyre. A selejtezők számukra legkínzóbb száma az lesz, hogy melyikük tud először úgy átállni a tisztán, vagy legalább részben közvetítettfuvar-arányos elszámolású együttműködésre, hogy még jó képet is vág hozzá. Azt is megírtam már korábban többször, legelőször itt, hogy a betelefonálós-humán diszpécseres címkiadó rendszer ugyanúgy a virtuális taximúzeum (ez valamiért most bezárt, remélem, csak ideiglenesen, vagy költözik) része lesz, mint a telefonnal felszerelt drosztoszlopok, a műszerfalra befőttesgumizott Szokol rádió vagy a nagypapaszandálhoz húzott barna, műszálas zokni . És hamarabb, mint gondolnánk. Vannak is már úttörő hazai kezdeményezések, GPS-alapú okostelefonos direkt alkalmazások, a legelsőnek nemcsak lelkes tesztelője voltam, de címeket is nyertem általa; kár, hogy mára halottnak tűnik tőkehiány és marketingimpotencia miatti érdektelenség miatt. (De kipróbáltam későbbi epigonokat is, például ezt és ezt mostanság is bekapcsolom néha, egyelőre kevés ereménnyel.)

    A nyugat-európai és amerikai taxisok mumusa, az Uber azonban már itt kopogtat azon a koporsófedélen, amelyet végleg rá akar szögezni a lassú kínhalállal ölő taxishóhérok áldozataira. Sok szempontból irigylésre méltók a világ boldogabb részein dolgozó kollégák, például azért, mert nekik szinte csak egy igazi ellenfelük van, ez a soraikat felező okostelefon-vírus. (Egy mutáció már Magyarországon is próbálkozik, a Wunderbaum Wundercar, de egyelőre csak az a minden új kockatrendre fogékony nörd- és geekréteg vevő rá, amely egyébként is csak körúton belül utazik slágerpubból romkocsmába, ők meg különösebben nem hiányoznak a mindennapjaimból. Sofőr sincs elég; szóval nem konkurencia még a Wundercar, legfeljebb ellenség.)

    Na de ha az Uber fuvaronként kér részesedést, ráadásul fejlett technikával szolgáltat, akkor miért nem gyújtok harsonákat, és miért nem fújom meg a görögtüzeket, hogy végre itt áll Kannibál Anti, a portás? Több okból.

    Az egyik, hogy az Uber megálmodója, fejlesztője és működtetői együtt elmehetnek a széles piacra pozicionált, telibe targetált, deep linkelt, sok kattintást vonzó anyjukba. A sötét középkor hűbérurai beérték a jobbágyok megtermelt javainak tizedével, a mohó papok szintén, akárcsak a jelenkor dögevői, a fentebb már szeretettel jellemzett tagdíjkeselyűk. Utóbbiak az Uber-bagázshoz képest visszafogott filantrópok, fejlett szociális érzékű üzleti partnerek. Az Ubernek ugyanis nem elég a tíz százalék, húszat akar. Ötödöt, mint EU-s pénzeken főtereket térkövező pofátlan polgármesterek és sameszaik. A szerencsétlen, minden statisztikából kiesett munkanélküli, akinek valami csoda folytán a bank még nem vitte el a kocsiját, vagy a diák, akinek a nagyszülők összedobtak érettségire egy használt Suzukit, persze kitörési lehetőségnek érzi ezt az üzleti modellt is, csak nyomni kell a pedált feszt, meg tankolni néha (gondolja ő). Mert az Ubernek fizetett részesedésen kívül egyelőre csak a benzinkút viszi a pénzt, adózásról, közteherviselésről szó sincs (az amortizáció, a szervizköltség meg olyan távolinak, megfoghatatlannak és esetlegesnek tűnik).

    Elismerem, furcsa, ha egy taxis kel ki magából, mert talált egy adóelkerülési nem is kiskaput, de átjáróházat, amely még a köreiben általános kreatív könyvelésnél is hatékonyabb. Minden ezeknek befizetett adóforintot hasztalanabb beruházásnak érzek, mint ha parlagfűirtásra ajánlottam volna fel a személyi jövedelemadóm egy százalékát, és remélem, a Kitiltásgate szereplői meg sem állnak Guntanamóig. De a pofátlan csicskáztatás csimborasszója, hogy míg a kereskedők és szolgáltatók lehető legszélesebb körét saját pénzen, támogatás nélkül beszerzendő online pénztárgéppel fingatják (várhatóan a taxisokat is rövidesen, pedig még ki sem heverhették a sárgulást, Tarlós és az NFM összes eddigi és jövőbeni packázásait), az Uber nyíltan feketegazdaság-erősítő létezése ellen nemhogy meg sem próbálnak valami bátortalan piacvédőszabály-kísérletekkel bohóckodni, de még a segge alá is teszik a lovakat, majd azok közé dobják a gyeplőt: hiszen a készülő miniszteri rendelet (szemben a Tarlós-félével) egyáltalán nem foglalkozik a fuvarközvetítői tevékenység szabályozásával.

    A multinacionális, web-alapú utasüzér által a kontárokra kényszerített viteldíjak olyan alacsonyak, hogy a közelmúlt szotyitaxicégeinek tulajdonosai is csak pirulva és helytelenítőleg ingatják a a fejüket (vagy épp elismerően bólogatnak). Persze az Uber-kocsiknál fel sem merül a hétéves korhatár, évenkénti, szigorított műszaki vizsga sincs, nincs kötelező téli gumi (október 15-től április 15-ig), ezekre nem kell költeni. De azért ha széthajtja valaki a családi kocsit azzal, hogy részeg tinédzsereket szállít szombat éjszakánként gombokért, készüljön fel arra, hogy előbb-utóbb elfogy alóla a vas.

    Tudom, nehéz megemészteni (az előző posztom kommentelői közül néhánynak egyenesen kiveti a gyomra) azt, hogy a taxizás egy szakma. (Nyilván az illetékes jogszabály-előkészítők is így gondolják, ezért akarnak kényszeresen mindenkit újra levizsgáztatni a legkülönfélébb, mondvacsinált baromságokból, majd utána ötévente frissítőtanfolyamok.) Ebből következik, hogy akik megfelelő papírok nélkül űzik, azok legalábbis kontárok. Valójában rosszabbak annál: az amatőr ámokfutásuk által esetlegesen okozott kárt sem az Uber, sem más nem fogja megtéríteni, a biztosítók nem engedélyezett tevékenységre utasfelelősség-biztosítást sem kötnek velük (mint velünk, mert nekünk ez is kötelező). Egyébként nekem is szokta a szomszédom szívességből szerelni a kocsimat, néha még pénzt is elfogad érte, de ő főállásban is autószerelő, és legalább nem húzza le tőle a fusin szerzett zsebpénze ötödét egy messziről jött, mohó rabszolgatartó. Úgyhogy lehet ilyen kedves kis rajzfilmekben (Southpark-epizód: beágyazni, szerzői jogok miatt, nyilván nem tudom, de megnézhető-letölthető – itt linkelték nekem) hanyatt esni a carsharingnek nevezett új móditól, de miközben fekszünk a földön elalélva, nem árt tudni, hogy valójában gátlástalan, marék rizsért tornacipőt varratós szintű kizsákmányolással van dolgunk.

    Azt írja Tomajer, a nagy taxisgondolkozó egy helyt: "Mert mi fog történni?  Háát az, vazze, hogy a taxis beint, ő se vesz új autót, hanem elmegy Uber-taxisnak, oszt a hatalom bekaphatja. De előbb azért tönkremegy."

    Nos, valahogy így. De engedtessék meg, hogy én ebből kimaradjak. Legfeljebb, ahogy néhány kedves troll (olvasót nem írok, mert maximum a címet fogadta be az agyuk, mielőtt remegő egérrel legörgettek a kommentdobozhoz) javasolta a legutóbbi Index-címlap után, tényleg elmegyek dolgozni valamit ingyenélés helyett.