Szabad a taxi

HÉTFŐN NAGY DEMONSTRÁCIÓ LESZ A TAXIPLUSNÁL (VAGY NEM)

Ha a szervező kezdeti elszántságán múlna, május 4-én akár macskakövek repülhetnének a Taxiplus székházának ablakába, mint nyomatékos fizetési meghagyások: adják vissza a bérkocsis vállalkozóktól korábban "kaucióként" kicsikart kamatmentes kényszerkölcsönöket, de legfőképp felejtse el a fuvarközvetítő, hogy még pénzt lejmoljon az egyik napról a másikra tankoló taxisoktól, csak úgy, soha meg nem adásra. Meg aztán a piros-kék szabadjelzőkből és a matricákból is valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, ha a havi tagdíj nem mérséklődik ésszerű mértékre. De nem a szervezőn múlik már, lelkesedése lohadt, letörték, várható volt. Nem is csak azon, hogy a Gvadányi utcában sincs már macskakő. Mert kemény tökű taxis se nagyon – igaz, az egész országban puha pöccsel szolgáltat jó ideje minden személyfuvarozó, és elsőbbséget ad bárkinek, ha balról jön, ha hátulról: a jobbkéz-szabály csak egyenrangúak találkozásánál irányadó.

Eddig is idéztem a Hallotaxi.hu portálról cikkeket, topikokat, de általában beértem pár épp témába vágó sorral, inkább csak linkeltem itt-ott az onlájn taxislapot vagy fórumát. Annak, hogy most mégis egy az egyben átemelek (a főszerkesztő hozzájárulásával) egy ottani írást (egy olvasói levelet), két oka van.

Egyik, hogy a közelmúltban élesedett a küzdelem a sárgataxisok és feketekonkurencia között (lásd ingyenes Uber-hétvége, taxistüntetés stb.), így időszerű. A másik, hogy egy sután megírt uberes promóblog szerzőjével polémiába keveredtem posztokban (lásd itt, itt és itt), illetve kommentekben (itt és lejjebb, aztán hazai pályán is itt és lefelé). A bloggertárs nem – vagy ügyetlenül – titkolt célja, hogy mind több szorult helyzetben lévő autótulajdonost vagy csak épp kalandvágyó friss jogsis fiatalt vegyen rá, hogy a szerinte kiváló "kiegészítő" jövedelmet kínáló kontártaxis-alkalmazás sofőroldali felhasználója legyen – aztán lesz móka, kacagás, lágy kenyérre vaj, hideg mellé meleg víz. Én ezzel szemben számokkal bizonyítottam (amelyeket az ellenoldal nem is nagyon próbált cáfolni, ha mégis, erőtlen kísérlete pillanatokon belül hamvába holt), hogy az urbánus fizetős (?) autóstop szolgáltatójává lenni csak ráfizetéses lehet a jelenlegi feltételek mellett.

    De azt, hogy ilyen durván pórul jár, aki bedől "a világ legértékesebb startupja" magyar szirénhangjának, még én sem gondoltam volna.

A taxisofőrök és a bevándorlók kapcsolata speciális: azokban az országokban, amelyekben valóban létezik befelé irányuló migráció (és nem csak jelentéktelen mértékű tranzit), az előbbi csoport többnyire az utóbbi részhalmaza. A budapesti taxisok között azonban nehezen találnánk turbános vagy színes bőrű, a magyart törve, akcentussal beszélő egyedet; inkább a beltenyésztett, sértett, xenofób baromságokat büfögő, bús-dühös bunkó a jellemző a sárgított kocsik kormányánál. Ahogy az országénál is.

Máshol raszták szolgáltatnak, itt rasszisták. És ahogy Londonban egyre kevésbé számít egzotikumnak a Bob Marley-frizurás személyszállító, nálunk mind gyakoribb, hogy szívében nemezsapkát viselő, testére-lelkére Nagy-Magyarországot tetováltatott tahó tekeri a volánt. Van ugye direkt ilyen alapon összeverődött taxitársaság is; s bár nem tudták teljesíteni a fővárosi rendelet által előírt pénzügyi és egyéb előírásokat, ezért szinte szamizdat körülmények között –sajátos arculati elemeik nélkül – működnek, megdöbbentően kiterjedt megrendelői körük van.

Megfogadtam, hogy nem írok többet erről a fizetős városi autóstop-alkalmazásról, de nem tudom nem megtenni. Az előző poszt pótkötete ez, mert annak nem titkoltan Uber-fan kommentelői hívták fel rá a figyelmem, hogy számítási hibát vétettem: az Uber mégsem olyan olcsó, mint ahogy arról a sajtó erre fogékony része lelkendezik a jól fizetett pr-cikkekben. 

Amióta utoljára foglalkoztam ezzel a gurulva terjedő vírussal, eltelt vagy három hónap. Utána kellett olvasnom, mit írtam akkor, mert már elfelejtettem, annyira nem érdekelt azóta. De mivel közben kiderült, hogy az okostelefon-vezérelt kontártaxis-alkalmazás kvázialkalmazottjai milyen nevetséges kilométeráron zsákmányoltatják ki magukat, és magam is találkoztam olyan szerencsétlen balfasszal, aki a már eredetileg is túlméretes, aztán a devizahitelek elszaladása miatt reménytelenül elhatalmasodott autótörlesztőjét gondolta rendezni a fuserfuvarozásból, illetve – nem utolsósorban – mert az Index ma is benyalt egy színtiszta pr-cikkel az Ubernek éhgyomorra, nekifutok még egyszer. Tőlem teljesen idegen terület lesz a gondolatmenet alapja: a matematika.

Ha valaki elő akarná nekem írni, hogy melyik napon, hány órakor foghatom kezembe a kormánykereket, úgy húznám a fejébe nyomban, hogy az orra ütné ki a küllőt középről.

Mostanában nem dolgozom vasárnap. (Illetve mégis, kábé reggel hatig, de az még a szombat éjszakai műszak.) Hazaérek reggel hét felé, kicsit még molyolok a neten, majd lefekszem, és olvasok, míg fél kilenc-kilenckor végre megjön az álom. Amelyet aztán brutálisan ver ki összes abban részes érzékszervemből a tizenegykor megszólaló alarm, de a kedvesen felém nyújtott, méregerősre főzött tea édesen ellentételezi ezt. Kirándulni megy a család, ha jó az idő. Ha nem, akkor máshová. Például vásárolni: veszünk egy új felmosóvödröt, reszelni való sajtot az esti pizzára. Vagy két-három algaevőt az akváriumba, mert elkezdődtek bizonyos nemkívánatos bomlási folyamatok.

Többször is említettem már: egyik legfőbb motivációm az éjszakai taxizásra, hogy minél hányavetibb flegmával szarhassam le, ami az országban nappal történik. Arról a műhelytitokról viszont csak érintőlegesen szóltam még, hogy eközben, a sötétség leple alatt, összevissza hugyozom a várost. Ami megkönnyebbíti a hólyagom, felszabadítja a lelkem, kielégülést hoz, illetve felruház a visszafogott társadalmonkívüliség bohémságával.

Ugyanakkor hazudnék, ha azt állítanám, nem feszélyez engem is gyakran, hogy a vesém kocsihoz kötve is teszi a dolgát, miközben a prosztatám is egyre jobban belepofázik urinális szokásaimba. De, mert vagyok annyira intelligens, mint egy beltenyésztett, bumfordi bulldog, arra azért nagyon vigyázok, hogy sose az aszfaltra üssem a sárgáját: a legnagyobb szükség idején is megkeresem a natúr anyaföldet, mert kötődöm hozzá, bár nem vagyok gyökér. 

Keserítheti életünket BKK-rendelet, tehet keresztbe kispályás ellenőrkommandó, gerjedhetünk indokolt indulatra a belengetett országos jogszabálytervezet miatt, álmodozhatunk csorgó nyállal kétségbeesett, de határozott – és minden bizonnyal elkésett – fellépésról legalább az utóbbi ellen; de a kaszák egyenesítése közben sem szabad elfelejteni, hogy a taxis legnagyobb ellensége – saját magán kívül – továbbra is a közbeszédben "taxiscégnek", "taxivállalatnak", vagy hivatalos szóhasználattal "fuvarközvetítőnek" becézett parazita, a címkufár. Csakhogy eddigi lehúzóink, ezek a bumfordi balkáni bunkók, a suhogós dzsoggingból, makkos cipőből épp csak kinőtt utasnepperek és droidtartók bájos széltolók csak az immár földrészeken átívelő szabadrabló startup, az Uber kitalálóihoz és üzemeltetőihez képest.

Nyílt titok taxisberkekben, hogy az utasnepperek kartellja a mindenkori tagdíjat (a tarhát, amelyet a független taxis havonkénti rendszerességgel minden körülmények között, tehát ha dolgozik, ha nem befizet), a történelmi ihletésű tized mintájára szabta meg: azaz annak a bruttó bevételnek a tíz százalékát akarja lenyúlni, amelyet egy önpusztítóan sokat utcán lévő, gyakorlatilag a kocsijában élő taxis-jobbágy havi harminc tizenkét-tizennégy órás munkanap alatt fizikailag képes lehet összegályázni. (Amíg be nem adja a slusszkulcsot). Gusztustalan dézsma ez, és ráadásul disznók vályújába feleslegesen öntött lé. Arról például tényleg fogalmam sincs, én miért perkálom ki még mindig, amikor precíz kimutatásaim szerint még az elmúlt két év egyetlen hónapjában sem haladta meg az engem vazallusának tekintő közvetítő által lenyúlt, majd nekem aranyáron újraértékesített fuvarok száma a beülős-leintősökét.

Én még ma is úgy látom: az adott körülmények között talán életem három legjobb döntése közé tartozik, hogy húsz év kihagyás után visszaültem a bal egybe. De most nem szeretnék erről homályos tekintettel privatizálni: mint korábban beharangoztam, ez itt egy toborzó-ébresztő sikoly, halálhörgés, mert nagyon fog fájni, ami következik.

A taxisok sötétek, mint a fekete éjszaka. Ezért mutatnak jól a rikító sárgára színezett kocsikban. Onnan látszik, hogy segghülyék, hogy nem képesek felismerni a saját érdekeiket. Ezt egyáltalán nem kompenzálja, hogy azt sem veszik észre, ha valami az érdekük ellen való.