Megszakítjuk adásszünetünket: ötéves a blog. Öt esztendeje menekültem vissza a kormány elől a kormány mögé: a minisztériumból a taxi vezetőülésébe, ahol ültem már, húsz évvel korábban. Elmondhatom, még mindig nem bántam meg, pedig sok víz lefolyt azóta is rólam. Ha nem lépek még egyszer ugyanabba a folyóba, talán már nem is élek. Bezzeg így igen: mint hal a vízben. Kár, hogy épp víziszonyom van.

Itt van ez a vizes vébé. Amely hatmilliárd tévénézőt szegez a fotelhez; talán ezért lehet, hogy a helyszínen a kutya sem kíváncsi rá. Azt a néhány úszóhártyás lábú külföldit pedig, akiket mégis ide evett a fene, jó előre lenyúlta magának a Főtaxi nevű kormány-, tűz-, illetve most épp vízközeli szervezett bűnözői csoport: kedvükért még a gránitszilárdságú taxisrendeletet is módosította a fővárosi közgyűlés, hogy az egyensárga bérautók közül jól azonosíthatóan kiríjanak a bugyikék motorháztetők. 

    Csakhogy most ezzel a mutyival a patinás taxiscégből éhes fuvarkufárrá züllött banda minden lehetséges módon és mértékben lehúzott alvállakozói kint vannak a vízből: senki nem tudja, honnan került elő és ki az (mondjuk sejtések azért vannak), de akadt hirtelen egy erősebb molnár, akinek fontos volt a malmára hajtani a vizet. A rejtélyes vállakozás E-s és P-s rendszámú Audikkal (ilyen hatósági jelzéssel nemhogy üzletszerűen, de sehogy nem lehet utast szállítani) kisajátította a vizes VIP-eket, zsebbe fizetett, napi tizenórákat foglalkoztatott, hivatásos jogosítványt, taxis- vagy személyszállítói engedélyt hírből sem ismerő, sajátos közlekedési kultúrát képviselő, friss jogosítványos hülyegyerekekkel fuvarozza őket, a reszlit hagyja csak meg az udvari szállítónak (és a FINA-s buszoknak, amelyek helyett inkább az 1-es villamost választják a sportolók).   

    A július végi turistafőszezon egy ködös-taknyos februári kedd mozgalmasságát hozza éjszaka. A vizes vébé résztvevői, közreműködői (mert nézői nincsenek) este tíz után, sportemberhez méltón, alszanak. Nappal lehet, hogy audiznak, főtaxiznak, a vidéki KK-k lerohadt buszaival transzferálnak, esetleg villamosoznak ide-oda, de az nem az én időzónám, és amúgy sem férnék hozzájuk. A klasszikus turisták, akikből az év másik ötven hetében élek, nem jönnek, mert nem férnek el: az amúgy is korlátos számú vállalható szállást elfoglalták a vizesek, a hosztellakó vagy a hajnali fapados járattól a vissza másnap hajnalban induló fapadosig magukat agyhalálba vedelő brit bulizombik pedig nem az én célcsoportom. A magyarok sem sok vizet zavarnak, nyaralnak ilyenkor (mikor máskor tennék?), illetve elmenekültek a francba a múlt héten még háromnapos Netanjahu-látogatással is blokkolt fővárosból.   

    Tulajdonképpen az is bőven belefért az időmbe, hogy BKK-s és NAV-os próbautazók (utóbbiak nagy részét vidéki városokból rendelték fel) a múlt héten háromszor is elvitették magukat velem olyan helyre, ahol a társhatóságok, a rendőrséget is ideértve, képesek voltak harminc-negyven percet pöcsölni úgy is, hogy minden rendben volt. Gumibarázda-mélységgel, a tökéletesen felesleges online pénztárgéppel, azzal, hogy véletlenül nem hiányzik-e az egyik utastájékoztató felirat. Meg azzal a tenger sok hivatalos papírral, amelyekkel már egy kisebb bőröndöm van megpakolva a csomagtartóban, s amelyek közül egyiket sem tudná felmutatni a VIP-Audik üzemben tartója, sem a sofőrje, ahogy a Viber-csoportokban, teljes illegalitásban továbbra is működő egykori uberesek vagy a sárga autóval, de fehér rendszámmal zavarosban halászó dögevők sem. De érdekes módon tőlük senki nem kér ilyesmit.   

    A rendőrök is ráérnek, mert unatkoznak, hiszen többen vannak az utcán, mint a vizes vébé vendégei, akiket őrizni hivatottak, ezért van idejük azzal szórakozni, hogy a szabadon guruló taxisokat büntetgessék, amiért nincs bekapcsolva a biztonsági övük. Mert utassal ugye nem kötelező, élek is a felmentéssel, hisz egyszer már mentette meg ez az életemet. De teljesen életszerűtlen, hogy ha kiszállnak tőlem, azonnal tekerjem magamra a gurtnit, ha meg újra beül valaki, tépjem le megint. A közegek is tudják, ki is használják most rendesen. Biztos pénz az államkincstárnak, tíz taxisból kilenc és féltől behajtható a tízezer forint – bár elég szaporátlan eljárás a három és fél milliárdba kerülő, a magyar kormánykanálisokon és egy katari sporttévén kívül kutyát nem érdeklő megnyitóműsor vagy a példátlan mértékben (az első világrekord már a versenyszámok előtt hónapokkal megvolt), tizennyolcszorosan túlárazott, szintén közel négymilliárdnyi közpénz elégetésével megvalósított ugrótorony költségeinek visszatermelésére.

    Úgyhogy úgy döntöttem, nem úszom szemben az árral. Kiszállok egy időre, azt hiszem, elmegyek én is nyaralni. Teljesen pontosan még nem is tudom, hová.

    De egy biztos: nem víz mellé.