Bár nagyon későn kezdtem, kábé éjjel fél tizenegykor, gyomorrontás miatt, és első utam az ügyeletes gyógyszertárba vezetett, ahol Immodiumot és Samarin gyógysót szereztem be, előbbiből be is vettem rögtön hármat, mert pisilni sok helyen lehet a városban, de komolyabb dolgokra kulturáltan sort keríteni szinte lehetetlen, főleg, ha gyorsan támad Diaré tábornok, a hasmar(s)sal, ráadásul  a kocsi nem is az enyém, szar ügy lenne összedisznózni; nos az aggasztó kezdet után most éjszaka minden tökéletesen összejött.

Semmi extra nem volt, de több leintős fuvar is akadt, magyarok is szálltak be hármas tarifára, és zokszó nélkül fizették a telefonos díjszabás kétszeresét, nem is a szomszédba utaztak, hanem kerületeken átívelő túrákra keltek, és nagyon jó volt a sugallat hajnali negyed ötkor, hogy Erzsébeten érdemes rányomni negyed órával a Csepel végén lévő címre, ahonnan a lakodalmat meglepően józanul és a szokásos maradéktálakkal elhagyó két, nagyon szimpatikus, fiatal pár gyakorlatilag hazahozott úgy, hogy az erősen diszkontált kilométerdíj mellett is háromezerkétszázat mutatott az óra, amelyre nagy köszönettel adtak négyezret. Munka közben és közvetlenül utána annyira jól éreztem magam, hogy többször is Lou Reed Perfect Day számát dúdoltam magamban, alkalomhoz illőnek érezve, mert bár sem Sangriát nem ittam a parkban senkivel, sem állatokat nem etettem az állatkertben, végig kedves emberekkel volt dolgom, élveztem a vezetést is, a kocsi is egyre jobban fogyaszt, ámen.

    Több feldolgozása is van e dalnak, legjobb persze az eredeti, amelyet az 1972-es Transformers című albumán jelentetett meg Nád Lajos, de nagyon szeretem a hajtás fölé biggyesztett, Pavarottival együtt előadott változatot is (szegény spagettizabáló hőstenornak amilyen csodálatos hangja, olyan csapnivaló angol kiejtése volt).

    És még egy videó mára, mielőtt lefekszem vagy hányok egyet, még nem döntöttem el, de megint nagyon émelyeg a gyomrom az este hidegen bevágott tejfölös csirkepaprikástól, meg a kocsiban transzportált nagy mennyiségű maradék rántott hús orromnak máskor olyan kellemes illatától. E dal aktualitása lehangoló, már a kocsiban olvastam telefonon, hogy nyolcvankét éves korában meghalt Neil Armstrong, az az ember, aki megtette azt a bizonyos kis lépést, amely hatalmasra sikeredett emberiségileg, majd utána azonnal sok sikert kívánt Mr. Gorskynak. Lou Reed utáni másik nagy idolom, a csak szemében kétszínű David Bowie mint Major Tom üzen a földi irányításnak, amelynek Armstrong kapitány felett immár nincs hatalma.

    Legyen neki könnyű a kozmosz.