HTML

A rendőrség közleménye szerint egy 26 éves férfit vettek őrizetbe vasárnap a Bándy-gyilkosság ügyében. A férfi beismerő vallomást tett, de a nyomozás nagy erőkkel folytatódik. Korábban az MTI úgy értesült, hogy több embert fogtak el. A beismerő vallomást tett gyanúsított Pécsett született, majd Kelebián élt, és onnan költözött vissza pár hónapja Pécsre.

Úti cél

Volt már taxis. Aztán vagy húsz évig újságíró, szerkesztő, főszerkesztő, lapigazgató, minisztériumi tisztviselő, ilyesmi. Most újra taxis, és blogot ír. Update: újra nem taxis, és már nem ír blogot. De úgy tűnik, jó ideig mást sem.

Arcképes igazolvány

Utascsevej

  • Szabad a taxi: @whale: Halihó. Azért ebből ki lehet találni, vannak benne kulcsszavak. De ha nem megy, majd megír... (2020.10.23. 21:52) Fehér rendszám – a búcsú
  • whale: Idekattintottam nosztalgiázni és mit látok? Új poszt! Ez is elég talányosra sikeredett, lövésem ni... (2020.10.23. 21:14) Fehér rendszám – a búcsú
  • Szabad a taxi: @Első mohikán: Bocs, kolléga, csak most vettelek észre. Bevallom, bár még taxizom, de már most hiá... (2020.02.20. 18:55) Most kéne abbahagyni
  • Első mohikán: Hát isten veled kolléga, megint csökken az átlag IQ-nk... :-) Remélem megtalálod a számításod a... (2020.02.18. 17:40) Most kéne abbahagyni
  • Frady Endre: Hú, bár Mensa tag vagyok (illetve csak voltam, mert nyáron nem fizettem be a tagdíjat), mégsem tel... (2020.02.18. 16:32) Most kéne abbahagyni
  • Utolsó 20

Üzemanyag

Jelzőtáblák

4 (1) 5000000 (1) 6x6 (1) adó (7) adókerülés (12) aktivista (1) akvárium (1) alkohol (2) amnesztia (1) android (5) Annie Girardot (1) árdrágítás (1) áremelés (2) autóbérlés (6) Azerbajdzsán (1) baleset (1) Benkő László (2) Besttaxi (1) bevándorlás (3) bevétel (2) bevételkiesés (1) BKK (19) blog (7) blokád (3) börtön (1) brit turisták (2) BTSz (1) budapest (1) Budapest (54) Budapest Közút (1) Budapest Taxi (3) buliturista (1) bulituristák (1) buliturizmus (1) bűn (2) bűncselekmény (1) bűnözés (2) büntetés (9) bürokrácia (5) carsharing (4) City Taxi (7) Claude Lelouch (1) clochard (1) család (2) Csertek István (1) csöves (2) David Bowie (1) demonstráció (8) diszpécser (6) Dorosz Dávid (1) drog (2) droid (7) droidtartó (6) drosztdíj (4) Dudás Zoltán (2) e-mail (1) Edith Piaf (1) éjszaka (18) élet (36) Elit Taxi (1) ellenőr (5) ellenőrzés (14) embercsempészet (1) emigráció (1) én (34) énblog (42) Erzsébet tér (1) Esti Hírlap (1) etika (4) f (1) Fekete Zoltán (3) fidesz (1) film (2) fix tarifa (15) Fónagy János (2) Forma–1 (1) Főtaxi (8) főváros (20) Fővárosi közgyűlés (6) fővárosi taxirendelet (23) freelancer (2) fuvarközvetítő (34) fuvarkufár (18) Fuvosz (1) gazdaság (5) gazdasági bevándorlás (3) GPS (6) grammar nazi (2) Green Taxi (1) gyarmatosítás (1) gyász (1) gyilkosság (1) gyorshajtás (1) Gyurcsány (1) Habony Árpád (2) halálbüntetés (1) Harrach Péter (1) határ (1) helyesírás (1) helyismeret (5) hétéves korhatár (3) hiéna (5) hiénák (2) hirdetés (1) hírmagyarázat (2) hitel (2) hivatal (4) hoffmann rózsa (1) Hornyák Zsolt (3) Horváth Csaba (2) időjárás (1) Index (1) inkognitó (3) internet (6) Iphone (1) IRL (2) jelen (34) jogszabályok (2) jövő (20) kampány (3) karambol (1) katarzis (1) kaució (2) KDNP (1) kereskedelem (1) Kern András (1) Kétfarkú Kutya Párt (1) kiadatás (1) kitiltásgate (1) Komáromi Endre (7) konteó (1) kopaszok (1) kormány (16) közlekedés (43) kozmosz (1) közterhek (8) közterületi vizelés (1) kresz (3) külföldi (4) Kurír (1) leadó (4) legénybúcsú (1) lízing (1) lófasz (1) Lou Reed (2) maffia (1) martonyi jános (1) matolcsy györgy (2) Max Taxi (1) média (2) Metál Zoltán (9) migráció (4) migráns (4) miniszterelnök (3) minisztérium (10) múlt (16) NAV (5) navracsics tibor (1) Neil Armstrong (1) Nemzeti taxi (1) népszavazás (1) NER (1) netadó (1) névjegy (1) névtelenség (4) new york (1) New York kávéház (1) NFM (9) NGM (4) NKH (4) Norvégia (1) nyelv (1) nyelvtannáci (3) nyilvános illemhely (1) nyilvános vécé (1) nyugtaadás (3) Orbán Viktor (4) Örményország (1) orosz (2) országos taxirendelet (17) öszeesküvés-elmélet (1) OTSZ (6) pacsipénz (1) Palotás Gábor (1) parlament (2) Pavarotti (1) pénz (20) piaf (1) plakáttépkedés (1) Plilippe Leotard (1) plus3 (1) politika (4) postás (1) próba (1) Rasier Operations (1) reklám (1) rendőrség (5) rendszám (1) reptér (5) részeg (1) részegség (1) robert de niro (1) RT5 (1) sajtó (9) Sapi (1) sárga taxi (11) Soros György (1) Stan Getz (1) szabálysértés (3) szavazás (2) Szentendre (1) szervezett bűnözés (1) szerződés (3) Sziget (2) Szíjjártó (1) szovjetunió (1) sztrájk (4) születésnap (1) Szunomár Tibor (2) t-mobile (1) tagdíj (12) tagdíjemelés (3) tarifa (19) tarifaemelés (2) Tarlós István (12) taxi (50) Taxi2000 (2) Taxi4 (1) Taxify (1) taxilike (6) Taxiplus (6) Taxiquick (1) taxis (55) taxisblog (51) taxisblokád (3) taxisgyilkosság (1) taxisofőr (49) taxisrendelet (34) taxisszövetség (4) taxissztrájk (9) taxistámadás (2) taxi 5000000 (1) TEK (1) telefon (9) telefonszám (1) telefonszám-tulajdonos (6) teszt (2) tízéves-korhatár (1) tízéves korhatár (5) Tom Waits (1) törvény (4) Trócsányi (3) túlárazás (1) túlélés (8) túlszámlázás (1) tüntetés (8) turista (1) Uber (24) ubxit (2) update (1) urbanisztika (2) űrkutatás (1) utazás (1) vaddisznó (1) vadkapitalizmus (1) Vágó István (1) vandalizmus (1) város (28) Városháza (3) vasárnap (1) vasárnapi nyitva tartás (1) vendégposzt (3) verés (1) Veres István (1) villámposzt (5) visszapörgetés (3) Vitézy Dávid (3) vizes vb (1) Wundercar (5) zene (2) Zugav Olga (3)

2016.01.19. 13:23 Szabad a taxi

Miért is tüntetnek a taxisok?

marcsi250.jpgBár a sajtó a taxisoktól hangos, én pedig szerintem minden vonatkozó cikket, blog- és Facebook-bejegyzést elolvastam, sehol nem találtam olyan írást, amelyből kiderült volna a címben feltett kérdésre a válasz. Ez persze részben a taxisok hibája, kommunikációban soha nem voltak erősek. De csak részben. Az "írástudók" legalább annyira sárosak, mint a fuvarosok: slendrián nagyképűség, lusta tájékozatlanság, prekoncepciózus és fizetett elfogultság jellemzi az összecsapott tudósításokat. Szabadjon kicsit segítenem.

Kezdjük azzal, hogy a taxisok nem annyira hülyék, hogy az Uber betiltásáért küzdjenek. Azt még ők is tudják, hogy csak olyasmit lehet betiltani, ami valaha már engedélyezve volt: a hazai Uber pedig soha, egyetlen percig sem élvezhette ezt a kegyelmi állapotot.

Ezzel szemben: az Uber és az uberezők megsértik a 2012. évi XLI. (41.) törvényt a személyszállítási szolgáltatásokról, a 176/2015. kormányrendeletet a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról, a 2007. évi CXXVII. (127.) törvényt az általános forgalmi adóról, a 31/2013. fővárosi rendeletet a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxi-szolgáltatás hatósági áráról, valamint megvalósítják a Btk. 396.§ szerinti költségvetési csalás bűntettét.

    A taxisokat ostoba párhuzamba állítani a luddista géprombolókkal vagy az e-mailek ellen demonstráló postásokkal bárgyú baromság: minden hagyományos fuvarszervező cégnek van már az Uberéhez hasonló okostelefonos alkalmazása, voltak olyan hazai kezdeményezések is, amelyek az Uber létrejöttét is évekkel megelőzték, de érdektelenségbe fulladtak. Hogy miért? Két okból. Az egyik, hogy hiányzott a kedves fősodratú média önzetlen (vagy ösztönzött) hájpolása az innovatív megoldásról és a mindent elsöprő felhasználói élményről. A másik, hogy a kutyát nem érdekelte az okostelefonos bohóckodás úgy, hogy nem tudott aláígérni a bevett (akkor még nem volt fix) taxistarifáknak.

    Mert az Uber népszerűsége nem a rendelt taxi nyomon követhetőségéből, a sofőr értékelhetőségéből, az elektronikus fizetési lehetőségből stb. fogan, mindezeket tudják már rég a sárga taxik is. Hanem ott gyökerezik, hogy a hatályos regulákkal és közteher-viselési kötelmekkel szembemenve tudnak csak gusztustalanul alávágni a taxistarifáknak: mint a bögrecsárdában "szabadon főzött" bundapálinkát árusítók a legális kocsmáknak, vagy az ukrán, zárjegy nélküli cigarettát csempészők és árusítók a dohányboltnak álcázott Fidesz-kirendeltségeknek.

    Még amúgy lámpás fők is képesek butaságot írni a Facebookra:

 

vagolap.jpg

 

    Vágó úr, én megértem, hogy ahol sok a fa, ott sok a forgács, márpedig amióta nyugdíjasnak tetszik lenni, elképesztő termelékenységgel tetszik közösségioldal-tartalmakat árasztani, de szerintem elég lenne ezek csapásirányát a kulturálisismeret-terjesztés és a demokráciaérzékenység berkein belül tartani, ezek az Ön területei. A gazdaság nem, még ilyen mikroszinten sem. Az üzemanyagár a sok sarc mellett (autóhitel vagy autóbérleti díj, tagdíj a fuvarszervezőnek, klasszikus közterhek, szervizköltség, amortizáció) oly kis mértékben tényező, mint mondjuk egy strandpapucs vagy egy hólapát árában; ráadásul a terheink nőttek, az éves drosztdíjunkat például most emelte fel a főváros szolid 68 százalékkal. A hatósági ár bevezetése pedig szükséges rossz volt: az utas és a fuvarozók közé ékelődő címnepperek (hivatalosan: fuvarszervezők) olyan tisztességtelen árversenyt gerjesztettek a taxisok zsebére és kárára, hogy az már tarthatatlanná vált. Vágó úr: sokkal biztonságosabb olyan kérdésekben megnyilatkozni, amelyekre ott van a válasz ön előtt, odakészítve a képernyőre.

    Ez az, amit a kedves sajtó nem engedhet magának. De a szerkesztőségekben általában elég jó széles sávú internet van, a Google legalábbis hasít rajta. Tessenek használni.

    Még egyszer: a taxisok nem az Uber ellen tüntetnek. Én például biztos hogy nem: ha igazodnának a hatályos jogszabályokhoz, nem zárnák ki a taxisokat a rendszerükből, hanem épp nekik nyújtanának logisztikát, mint például Londonban vagy egyes német városokban (ahol érdekes módon meg kell felelni a törvényeknek, igaz, nem az igazságügy-miniszter "egykori", de ma is a nevét viselő ügyvédi irodája jegyeztette be és képviselte egészen a legutóbbi időkig az Ubert). Ha megmaradna a leinthetőségem meg a szabadjelzőm, nem kényszerítene mélyen a megtérülhetőség alatti tarifára, és egy kicsit visszavenne a gusztustalan éhségéből, azaz nem venné el a bevételem negyedét az Uber, lennék én első hazai szerződött taxispartnere akár.

78 komment

Címkék: internet gazdaság taxi adó demonstráció főváros blokád adókerülés hírmagyarázat fix tarifa Budapest NFM Vágó István NGM taxilike Trócsányi Fővárosi közgyűlés fuvarközvetítő Uber fővárosi taxirendelet fuvarkufár


A bejegyzés trackback címe:

https://szabadataxi.blog.hu/api/trackback/id/tr558285544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whale 2016.01.19. 17:31:00

Tűpontos most is, mint mindig.:)

whale 2016.01.19. 17:34:42

Egy jó tanács a mobilos fotózáshoz. HA nem akarod ilyen meseszerűen lágy, csillagszűrős csillogásban tartani a hangulatot a mobilos képeiddel, érdemes a trutyit letörölni az ojjektívről. Persze, ha szándékos a meseszerű hangulat, az más, akkor nem szóltam.:))

Szabad a taxi 2016.01.19. 17:59:12

@whale: Kösz.

Nem az én fotóm, hanem az egyik tökös taxisamazoné. De ez az egész helyzet annyira meseszerű, hogy illik hozzá ez a megjelenítés, sőt, ha nem lenne trutyis az objektív, külön filtert kéne hozzá létrehozni.
:)

whale 2016.01.19. 20:21:32

@remixer: A posztban leírtakhoz érdemben valami?:)

remixer 2016.01.19. 20:35:01

@whale: Ne terelj. A kérdésem feltehettem volna bármelyik bejegyzés alatt. Szorosan kapcsolódik az Uberes témához. Szóval? Mikor lesz ezeknek a csicskáknak bevonva az engedélye?

Éhes ló 2016.01.19. 21:17:48

@remixer: soha. Terrorista hiénák.

whale 2016.01.19. 21:49:21

@remixer: Pont te terelsz, jóbarát.:)) Érdemi hozzászólás a posztban leírtakra?

Arcade Macho 2016.01.19. 23:06:40

"de szerintem elég lenne ezek csapásirányát a kulturálisimeret-terjesztés és a demokráciaérzékenység berkein belül tartani, ezek az Ön területei."

Vagu ur szerintem azzal hogy ramutatott arra hogy a hatosagi ar az a piaccal ellentetes, ezzel elvegezte a kulturaismeretet
szomoru ha egyeseknek megy a balassi meg a petofi idezet de a piaci mukodesrol fogalma sincsen

lyken 2016.01.19. 23:20:24

"Az üzemanyagár a sok sarc mellett (autóhitel vagy autóbérleti díj, tagdíj a fuvarszervezőnek, klasszikus közterhek, szervizköltség, amortizáció) oly kis mértékben tényező, mint mondjuk egy strandpapucs vagy egy hólapát árában"
Ok, de csökkentettétek egy strandpapucs árával a díjat? Elment a szakszervezet Tarlóshoz, hogy kérik, hogy az utasok érdekében azzal a pár forinttal le legyen eresztve az ár?

"valamint megvalósítják a Btk. 396.§ szerinti költségvetési csalás bűntettét."
Akkor a hamis számla ugyanez a témakör. A hamis számlatömb évekig bevett gyakorlat volt egyeseknél. Gondolom erről is lesz cikk a szakma múltjának tisztába tétele miatt.

@remixer: "Ezeket a csicskákat kirúgtátok már?"
Nyilván nem. Anno a fixárasításnak az egyik fő érve az volt, hogy eltüntessék a hiénákat meg hogy kiszámíthatóvá tegyék a taxizás díját. Hiénak ma is bőven vannak. És ma is előfordul, hogy egy x hosszúságú út ugyanannyi idő alatt 3500-5000 ft közt bármi lehet. Ma is van kamuszámla, rendszeres, hogy jaj most épp nem működik a kártyás fizetés. Miről van akkor szó?

Gondolom nem véletlen, hogy nincs applikáció, amiben ott van, hogy ki volt a sofőr és ahol értékelhető, hogy milyen volt az utazás. Nyilván okkal nincs egy applikáció ami előre megmondja az utasnak, hogy mennyi lesz az adott út díja.

Illalla Sillalla 2016.01.19. 23:20:57

A taxi drága és rossz színvonalú, ezért nem használja senki. Az Uber olcsóbb, és a színvonal nem rosszabb. A taxisoknak nem tüntetni kellene, hogy nincs elég fuvar, hanem színvonalat emelni.

De erre nem hajlandók, mocskos szájú taplók vezetik az autókat. Nem a média tehet róla, hogy mocskos szájúak és bunkók, maguktól ilyenek. A média kimegy, és tudósít, de nem kényszeríti a taxist, hogy úgy viselkedjen, ahogy. Most komolyan kérdezem: kinek van kedve ilyennek utazni, mint ezek a tüntetők?

Ha már drágább meg legális és szabályos a taxi, és annyira odavannak a sok engedélyük meg vizsgájuk miatt a taxisok, akkor miért nem adnak magukra, a szolgáltatásra, a színvonalra? Miért nem tisztelik az utast, akiből meg akarnak élni? Mert ha nem tisztelik, akkor milyen alapon várják el, hogy őket hasznája az utas, és ne az uberest, aki legalább tiszteli.

Akkor legyen a taxi tényleg valami extra az Uberhez képest, mint az első osztályú vonatjegy a másodosztályúhoz képest. Az autó legyen tényleg új és csillogó-villogó, vagy legyen mind elektromos, mert az környezetbarát. A sofőr öltözzön szépen, ha nem is egyenruhába meg sapkába, de legalább egy vasalt inget meg zakót húzzon fel, és borotválkozzon, meg járjon fordrászhoz, ahol ne lófarokba kötött nyugger-rocker frizurát kérjen.
Az angol nyelvtudás is legyen alap, ahogy az is, hogy ne a vendégnek kelljen már az ajtót kinyitni meg bezárni. Szálljon ki, és nyissa ki az ajtót az utasnak ő.

Az utat ismerje rendesen, ne tévedjen el, akkor sem, ha azt az utcát, fél, egy, két vagy nem tudom hány éve egyirányúsították. Nézze a GPS-t, és találja meg a legrövidebb utat garantáltan.

Emellett ne kedélyeskedjen, ne jópofizzon, politizáljon, ne hallgasson a rádióban semmit anélkül, hogy megkérdezne, nem zavar-e, és a recsegő CB-t is kapcsolja ki, amíg bent ülök, mert nem vagyok kíváncsi rá. Úgysem tud fuvart vállalni, amíg engem fuvaroz, nem igaz?

Tokle 2016.01.19. 23:57:57

Értem én h az uber adótcsal és tiltsákbe, azt viszont már nem, h mitől "szakma" a taxis. Persze vannak vizsgak meg kovetelmenyek de nem sok dolog kell hozzá: tiszta autó, tiszta és kultúrált sofőr, B jogsi...
Hja, a kétkezi munka fárasztóbb mint kocsiban ülni egész nap?

tavolirokon2 2016.01.19. 23:58:03

LOL @ taxisceges mobilalkalmazas :-)
Kb egy e-mailt kuld a diszpecser Arankanak, amit az vagy elolvas vagy nem, taxi vagy jon vagy nem, tok lutri ki lesz a sofor, milyen a kocsi, es MENNYIBE FOG KERULNI az ut az elore megadott cimre.

Nem azert tartanak az emberek autot, mert a BKV annyira szar a hetkoznapi munkaba jarasra (sazr, de nem annyira), hanem mert ha hetente-havonta "kell egy kocsi", akkor jobban megeri beleolni a milliokat, mint rendszeresen kiszolgaltatni magad a taxisoknak, hiaba lenne olcsobb.

Ha valaha utcara kerulnek az onvezeto autok, es a taxisok "veletlenul" mindet romma verik pajszerral, akkor is megirja majd a kedves blogger, hogy epp melyik torveny alapjan onbiraskodnak a kedves haverjai?

whale 2016.01.20. 01:22:51

@Tokle: Egyszer majd viccből húzzál le az autódban 12 órát Budapesten, jó?:) Aztán majd beszélgetünk a témáról. Én nem vagyok taxis, de ha tehetem nem járok autóval a városban, mert ha ritkán kell, attól a fél-egy órától agyfaszt kapok...:)

Tábornok 2016.01.20. 01:24:14

Miért irják egyesek, hogy nincs olyan alkalmazás a fuvarközvetítő cégekninek, mint az említett UBER?

Hiszen van, én is azt használom, szintén látható, hogy milyen autó jön, típus, rendszám, szín (sárga).

Rossz színvonalú, ez azért bátor kijelentés, az utóbbi 5 évben nem ültem kimondottan ótvar autóban, Dacia Logan volt az egyetlen amit furcsállottam, drága, ja, az lehet, bár ugye minden relatív.

BKV/Volánbusz az biztos környezetbarát, mind az, főleg elektromos, micsoda valóségtól elrugaszkodott kivánságokat tudnak itt írni egyesek, beszéljenek perfekt angolul, ofc, s egyben legyen olcsó is, a sofőr meg jó nő, férfi, max 40 éves.

Azt látom, hogy itt egy újabb brigád, akiket lehet szidni,anyázni, becsérmérelni és egybek, most éppen a nyomorult taxisok, holnap kik, rendőrök, mentősök, orvosok?

Nem mondom, hogy be kell tiltani az említett alkalmazást, egyszerűen és ésszerűen szabályozni kell, személyi és tárgyi feltételeket, aki embereket szeretne szállítani - ami azért nem egy veszélytelen dolog - azokra egyformán kell vonatkozni a szabályoknak.
Mi történik akkor, ha az UBER autó karambolizik, s megsérül az utas, van biztosítása erre a sofőrnek?

bkkzol 2016.01.20. 01:53:41

Ismételten túlfeszítik a húrt a taxisok. Nem a legnagyobb és nem a legrászorultabb, meg nem becsült réteg háborog. Ha csak háborogna! Gyakorlatilag szándékosan káoszt okoznak. Remélhetőleg rendszámról beazosíthatóan valamilyen úton körbeérnek tetteik.

Illalla Sillalla 2016.01.20. 02:13:20

@Tábornok: 1,5 milliárd forint a gfb kártérítési limitje. Minden autón van kgfb - elvileg. Ha nincs, akkor Mabisz kártalanítási számla.
Szerintem nem extra elvárás, hogy a sofőr ápolt, udvarias, az autó meg jó legyen, ha már a tarifát voltak szívesek pár éve kb. a másfél-kétszeresére növelni.
A nyelvtudás sem extrém elvárás. Mi van, ha beül egy turista?

cardiobascuralis 2016.01.20. 02:17:35

Ennek a firkálmánynak minden szava hazugság.

A lehúzós taxis hiéna igyekszik védeni a mundér nem létező becsületét.

cardiobascuralis 2016.01.20. 02:18:23

@whale:
Magyarul nincs olyan, hogy tűpontos, olyan van, hogy hajszálpontos.

cardiobascuralis 2016.01.20. 02:23:08

@whale:
12 órát vezetni törvényellenes. 8-at lehet. Szóval máris egy törvénysértés, amit támogatsz.

cardiobascuralis 2016.01.20. 02:27:50

@Tábornok:
És tudtad a sofőr nevét és utasok általi értékelését is, valamint azt is, hogy milyen útvonalon vitt a taxi, és ezzel szemben melyik lett volna a legrövidebb útvonal?

Mert az Uber tudja.

A kedves cikkszerző meg majd akkor verje itt magát, ha az ő alkalmazása is tudja ezt, és ha hajlandó lesz arra, hogy MINDEN útról hiteles áfás számlát ad (mint az Uber), nem ő kapja a pénzt, hanem a cége, ő meg majd megkapja hó végén (mint az uberesek), nem mehet buszsávban (mint az uberesek), ja, és minden út után értékelnék az utasok (mint az ubereseket), és akire sok a panasz, azt kirúgnák a picsába (mint az ubereseket) stb., stb.

Gondolom, ha bevezetnék ezt a rendszert, akkor lenne csak kurva nagy felháborodás a taxisok közt.
Pedig remélem, Orbán ötletet kap most, és bevezeti.

cardiobascuralis 2016.01.20. 02:33:45

"Az üzemanyagár a sok sarc mellett oly kis mértékben tényező, mint mondjuk egy strandpapucs vagy egy hólapát árában"

Hazugság.
Egy átlag taxi éves futásteljesítménye nagyjából 150-200 ezer km, a fogyasztás városban jóindulattal is 10 l körüli (/100 km).
Ez azt jelenti, hogy a benzinen a spórolás a 100 Ft/l árkülönbséggel 1 év alatt 1,5-2 millió forint.
A többi költség, amit itt felhoztál, ennek töredéke, kb. 1/3 - 1/4 része.
Szóval hazudsz már megint.

whale 2016.01.20. 02:37:26

@cardiobascuralis: Magyarul a hajszál az vékony, a tű a pontos, agysebész.:) Ne okoskodj, nem áll jól...

whale 2016.01.20. 02:38:00

@cardiobascuralis: Melyik törvény is szól erről?

whale 2016.01.20. 02:50:23

@cardiobascuralis: Álmodban, büdösbogár. Egy átlag taxi 50-60000 kilométert megy évente és kb. 6 litert fogyaszt gázolajból, mivel a taxik 2/3-a dízel.
Tehát nagyjából havi 40-50000 lehet a megtakarítás 100 ft árkülönbségnél. Ha ezt mindenképpen érvényesíteni szeretnéd a taxitarifában, mintegy TÍZ forintos árcsökkenéssel lehetnél gazdagabb kilométerenként...
Te is fogalmatlanul hablatyolsz, minimális ismereteid sincsenek a témáról, de a faszságot, azt terjeszted.

Tábornok 2016.01.20. 03:39:48

@Illalla Sillalla: én úgy tudom, hogy a taxinak van külön biztosítása, lehet tévedek, ne legyen rá szükség senkinek.

Értékelni a sofőrt, minek, elvisz egyik pontból a másikba - ez a dolga - kifizetem s ennyi, számlákkal sem volt gondom soha, sem a kátyás fizetéssel.

nekem ez az UBER dolog kalandos "vállalkozásnak" tűnik, nekem van ugyan autóm, de pl. számomra nem vonzó, hogy idegeneket furikázzak szabadidőmben:)
Gondolom másodállásként végzik, akik csinálják, adót fizetnek, autójukat ellenőrzi valaki, valamilyen szempontok alapján?

cardiobascuralis 2016.01.20. 03:44:32

@whale:
Baromka, a tű mióta pontos? Esetleg hegyes.
Arról meg nem tehetek, hogy nem tanultad meg az anyanyelvedet. Talán néha nem ártott volna olvasni.

A törvénynek meg nézz utána. Hivatásos gépkocsivezető max. 8 órát vezethet, után 8 óra szünet.

"Egy átlag taxi 50-60000 kilométert megy évente" - lófaszt, 30 ezret én megyek, és nem taxizom, sőt, nem is járok sokat autóval

"6 litert fogyaszt gázolajból" - ja, mert a taxik 1400 köbcentis Peugeot-k jellemzően...
Ha meg dízel, az még olcsóbb lett.
És ez az árcsökkentés a tarifában kb. 80-100 Ft lenne, bizony.

Tanulj meg jobban hazudni, baromka.

cardiobascuralis 2016.01.20. 03:46:28

@Tábornok:
"Értékelni a sofőrt, minek"
Azért, hogy ha tahó, lehúzás stb., akkor előbb-utóbb kirúgják.

Szóval kamuztál csak az alkalmazásról. Mégsincs ilyen.

"számomra nem vonzó, hogy idegeneket furikázzak szabadidőmben"
Valamit félreérthettél. Az uberezés nem kötelező.

Tábornok 2016.01.20. 03:52:44

@cardiobascuralis:
te igazán nagy tudású vagy, s hazugnak neveztél, amit igencsak utálok.
Másrészt ha lenne egy kis eszed, nem csak a gyülőlködő pofád, akkor bármelyik app store ban megtalálhatod az alkalmazást, pl. a
6*6 taxiét, a sofőr nevét - ha érdekel- megkérdezem, vagy megnézem a fényképes kártyáján, ami elárulom neked, ott van minden taxiban.
Igaz ezt te marhára nem tudod, hiszen nem is utazol taxival, csak nyomod itt a retardált szövegedet, majom.

Bocsánt az úriközönségtől.

chrisred 2016.01.20. 05:51:17

Személy szerint sajnálom a taxisokat, ők nem tehetnek arról, hogy olyan szakmában dolgoznak, ami elavult, a fogyasztóknak nincs szüksége rájuk. Így fordult a világ, dinoszaurusz lett belőlük. Akárcsak az órásokból, amióta mindenki mobillal járkál.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2016.01.20. 06:38:09

"Azt még ők is tudják, hogy csak olyasmit lehet betiltani, ami valaha már engedélyezve volt:"
Tiltva nem volt; a törvénysértés volt tiltva, az alkalmazás nem.

Amúgy meg elégé öngól ez a mondat, mert ott volt a szép kép a molinóval 2 daxli között, hogy "Tiltsák be az Ubert"
Tehát akkor miért (is) tüntetnek? :D

Amúgy ha valaki csinálna egy taxis céget, ami törvényesen, legálisan tarolná le a piacot, esetleg ennél turvábban, akkor is lenne tüntetés? :D

Arcade Macho 2016.01.20. 08:40:34

@chrisred: "Személy szerint sajnálom a taxisokat, ők nem tehetnek arról, hogy olyan szakmában dolgoznak, ami elavult, a fogyasztóknak nincs szüksége rájuk."

takszisszolgaltatasra szukseg van
csak nem ugy ahogy eddig megszoktuk, en pl. mindenhol serelmeztem korabban is hogy az evi 4e -t hasznalo ember miert is ne koptathatna el az autojat ilyen modon hogy meg penzt is kap belole

az allamnak meg nem az lenne a feladata hogy a piacba belepofazzon hanem hogy az adozast megkonnyitse

lyken 2016.01.20. 08:46:16

@Tábornok: "Miért irják egyesek, hogy nincs olyan alkalmazás a fuvarközvetítő cégekninek, mint az említett UBER?"

Ez érdekes, tudnád linkelni azt a taxis appot, amiben értékelhetőek a sofőrök? Én még nem hallottam róla, de ha van akkor érdekel.

Illalla Sillalla 2016.01.20. 08:46:38

@Tábornok: Nekem volt gondom a taxikkal, sokat utaztam velük korábban.
A tipikus gondok:

1. nem elég udvarias sofőr, letegez, beszól, mert vizes a ruhám az esőben, vagy mert nem zárom be rendesen egy egyterű böszme Chevrolet hátsó elhúzós ajtaját. Kis termetű nő vagyok, nem bírtam a dög nehéz ajtóval. Kinyitni is alig bírtam. Ezért várom el, hogy nyissa ki, és zárja be ő.

2. Át akartak verni rendszeresen a számlával. Amikor volt kedvezményes tarifa, nem egyszer, nem kétszer, hanem rendszeresen elfelejtették beállítani a taxiórán. Észrevettem útközben, és szóltam, erre jajjbocsánattal elindították. Egyszer mutattam a kedvezményes kártyát, a taxis kivette a kezemből, és nem akarta visszaadni. Olyan is volt, hogy egy Deák tér - Oktogon távolságra 4 ezer forintra ment fel a taxióra. Szóval volt több érdekes esetem.

3. Kártyás fizetés: ha rendelésnél előre szólsz, akkor általában van, de amúgy megy a szöveg, hogy nem működik a terminál, hülye CIB Bank stb.

4. Sofőr külleme, szaga stb. Elvileg nem dohányzó minden taxi. Miért van az, hogy mégis cigiszag van benne? Miért van az, hogy mínusz fokokban a sofőr szellőztet, mert büdös van, én meg fázom? Egyáltalán miért húzzák le elöl az ablakot? Ki az, aki hátul huzatban akar ülni akár télen, akár nyáron?

lyken 2016.01.20. 09:07:52

@cardiobascuralis: "Hazugság.
Egy átlag taxi éves futásteljesítménye nagyjából 150-200 ezer km, a fogyasztás városban jóindulattal is 10 l körüli (/100 km).
Ez azt jelenti, hogy a benzinen a spórolás a 100 Ft/l árkülönbséggel 1 év alatt 1,5-2 millió forint.
A többi költség, amit itt felhoztál, ennek töredéke, kb. 1/3 - 1/4 része.
Szóval hazudsz már megint."

Azért ne legyünk demagógok. Egy taxi 8 órában, 30km/h átlagsebességgel 240km-t tud menni. 300 munkanap esetén ez 72.000km/év. Mondjuk láttunk már taxit évi 120.000-es futssal is, szóval...
Egy modern üzemmeleg VW, Skoda vagy Toyota dízel 6-7 literből eljár városban. Ez 70.000km-el számolva 700.000-1.000.000 ft közti különbözet. Emellett van még 1.5 millió ft körüli egyéb kiadásuk is, szóval az üzemanyagdíj a költségeiknek csak kb. 30-40%-át teszi ki. Persze nem rohantak Tarlóshoz, hogy csökkentsék a díjat, hogy vonzóbbak legyenek az emberek számára. Mondjuk a pékek se, pedig nagyon verték az asztalt, hogy magasak az üzemanyag árak, emelni kell a kenyér árát. A setés áfacsökkentést is lenyelték.
Itt mindig csak akkor sír mindenki amikor érzésük szerint nem fizetünk eleget. A kormány, a taxisok, a pékek, a disznótenyésztők meg a többiek. Bezzeg amikor lehetne árat csökkenteni akkor megy a lapítás.

lyken 2016.01.20. 09:15:06

@Tábornok: "Értékelni a sofőrt, minek, elvisz egyik pontból a másikba"

- mert lehet, hogy a 4000 forintos út most 6000 forint lett
- nem kaptál számlát, vagy nem érvényes a számla
- "épp" nem ment a kártyás fizetés
- már megint a gyurcsányahibást kellett hallgatni 30 percen át
- stb.

Ha látom az értékeléseket az appban, akkor nem hívom azt a sofőrt. Ennyi.
Ja, és még annyi, hogy legyen fix mennyiségű engedély és az ilyen autórugdosó sutyeráktól mint a tegnapi videóban, vonják be örökre, mert a szakmájuk szégyene ahogy viselkednek. Konkrétan a szakszervezetnek kéne ezeket kitiltani, de nem teszik. Mért nem? Az első 30 órában nagyobb kárt csináltak a taxisok "renoméjának", mint eddig bárki. Ja, és nagyobb reklámot az Ubernek mint bármilyen fizetős marketinghadjárat. :D

lyken 2016.01.20. 09:26:30

@ColT: "Amúgy ha valaki csinálna egy taxis céget, ami törvényesen, legálisan tarolná le a piacot, esetleg ennél turvábban, akkor is lenne tüntetés? :D "
Max 8-10 év és a Google érett lesz a piacra. Egy automata kocsi, ami kiszámítható tarifát mond előre, nincs benne olyan, hogy nem megy a kártyás fizetés, teljesen környezetbarát, nem gyurcsányozik-tarlósozik-uberezik benne a sofőr, és fizet adót. Akkor nem tudom mit fognak művelni.

@Illalla Sillalla: Szerintem ez mindenkinek ismerős aki céges finanszírozással, taxiscsekkel, kedvezménykártyával taxizott valaha, tényleg sokat. :) Persze a szöveg mindig az, hogy a tapló taxisok a kivételek. Csak akkor miért tapasztalta tömegesen az aki tényleg sokat utazott velük? Másik zseniális dolog mikor abba a taxiba sikerül beszállni, aki 3 nappal korábban majdnem elgázolt a zebrán, aztán kikurvaanyázott egy ízeset üvöltve. Priceless. :D

Illalla Sillalla 2016.01.20. 09:30:45

@lyken: És ugye az is megvan, amikor félreérti a címet, és csak a Hungária krt., Váci út, Szentendrei, Üllői stb. egyéb 6-8 sávos szemközti oldalán tudott leparkolni. Hív a diszpécser, hogy hol vagy, mert vár. Erre közlöd, hogy ott, ahová rendelted. Akkor megkér, hogy fáradj már át a túloldalra, te meg persze fizesd ki azt a plusz két km-t, ami alatt megfordul...

Tokle 2016.01.20. 09:57:07

@whale: munkám miatt szinte naponta járkálok pesten, van hogy csak 10-30 km-t, de volt már 300 km-es nap is. Ki lehet bírni, ráadásaul ha bármit viszel utason kívül amit pakolni kell (a drága jó utas szerencsére be meg kirakja magát) akkor a kocsiban töltött idő szinte pihenés. Nem lennék taxis, nem bírnám az utasokat, de aki szeret beszélgetni meg vezetni az szerintem nem szakad bele

whale 2016.01.20. 10:15:23

@Tokle: Az nagyon más, amikor szeretsz vezetni és hobbiból autókázol, mint amikor hivatásszerűen abból élsz. "De volt már 300 km-es nap is", na azt a napot próbáld meg elképzelni, 25-30-szor havonta, úgy, hogy nem oda mész ahova szeretnél, hanem esetleg oda, ahova önszántadból eszedbe sem jutna, mert visznek...:)

whale 2016.01.20. 10:17:56

@cardiobascuralis: "A törvénynek meg nézz utána. Hivatásos gépkocsivezető max. 8 órát vezethet, után 8 óra szünet."

Szóval fingod nincs, te fasz. Gondoltam.:)) Csak egyszerű belehazudgálni a zinternetbe, mi? Gyökér.

Tokle 2016.01.20. 10:33:09

@whale: ("munkám miatt) hobbiból? ja persze, el is felejtettem, hogy a hobbimér kapok fizetést... szerinted a céges autóval odamegyek ahova akarok? hol élsz?
"ahova önszántadból eszedbe sem jutna, mert visznek...:)"
a taxist ki viszi és hova? erre nagyon kiváncsi vagyok. önszántamból a lakásból se lépnék ki de hát valamiből meg kell élni. a kérdésemhez (hogy mér nem mennek mást dolgozni) ezeknek a dolgoknak nem sok köze van. ha akkora szopó egész nap kocsiban ülni, hát nem kötelező. jaaa, hogy sok olyan munka van amihez papír/szakértelem kell, meg lehet izzadni, ne adj isten még izomláza is lesz az embernek...

whale 2016.01.20. 10:39:45

@Tokle: Mondom, a 300 km-es napodat szorozd be fejben 25-30-cal és gondold újra.:))

Tokle 2016.01.20. 10:44:50

@whale: megszoroztam, tegyük fel, hogy ordenáré szopás. van más munka? vaaaan
beülhetnének egy recepcióra, ott is csak ülni kell egész nap, csak lehet ha olyan stílusban intéznék mit a tüntetést (vagy adott esetben a munkájukat) hamar kiraknák őket. értem én, hogy szerelmes vagy a taxisokba de vak azért ne legyél.
én meg a hülye vagyok, hogy itt válaszolgatok neked folyamat, semmire nemreagáltál érdemben amit írok. maradjunk annyiban, hogy mindenkinek megszakad a szíve a drágjaókedvessegítőkész taxisokér, tökjogos amit csinálnak, velük mindig mindenki csak kibaszni tud, ők mentik meg a világot. ja nem, ezt csak te gondolod

lyken 2016.01.20. 10:48:04

@whale: "Szóval fingod nincs, te fasz. Gondoltam.:)) Csak egyszerű belehazudgálni a zinternetbe, mi? Gyökér."
Személyeskedés helyett inkább linkeld a jogszabályt ami téged támaszt alá. Azzal a taxisokat se járatod le. Én is max 8 óráról tudok, ahogy mások is. Ha nem így van, akkor azt törvény, kormányrendelet, fővárosi rendelet vagy minisztériumi rendelet szabályozza. Ha így van, akkor szerepel itt, mint hatályos jogszabály: net.jogtar.hu/
Ha tényleg igazad van, várjuk a linket a vonatkozó paragrafusszámmal, hogy ne merüljön fel a törvénysértés bennünk a 12 órázás láttán.

whale 2016.01.20. 11:02:54

@lyken: Bocs, de ez a gyökér állított valamit -helyesebben hazudott bele a zinternetbe- a minimum az lenne, ha alátámasztaná amit mond, nem? De nyilván nem tudja, mivel NINCS ilyen szabály. Amire ez az egysejtű gondol, az a KAMION- és BUSZvezetőkre vonatkozó EU 561/2006/EK rendelet, de ez semmit nem mond a taxisok vezetési idejéről. Azt az ÁLTALÁNOS munkajogi szabályok határozzák meg, amik ENGEDNEK napi 12 óra munkát. De mondom, ha találsz te, vagy bárki más ezzel ellentétes értelmű szabályt, hajrá, elő vele!:DD

whale 2016.01.20. 11:11:20

@Tokle:
"beülhetnének egy recepcióra"

Van Budapesten 5000, tehát ÖTEZER, SZABAD recepciós állás??? Miafasz, recepció nagyhatalom lettünk!?!?! LOL Kb. ennyire megalapozott minden hozzászólásod -nem csak a tiéd- fogalom nélkül hadoválsz a levegőbe, csak hogy mondj valamit, nem baj, ha értelme nem nagyon van.:)))

Dehogy vagyok szerelmes a taxisokba.:) CSak a sok agysebésszel szemben, akik 15 éve nem ültek taxiban, mégis a határozott véleményüket osztják telipofával a zinterneten, én 15 éve RENDSZERESEN taxizom, havi 10-15 alkalommal. Ez idő alatt, akarva akaratlanul megismertem ezt a szakmát és a művelőit, szóval a megszólalók 99%-val szemben én valóban képben vagyok.:)

Arcade Macho 2016.01.20. 11:25:27

@whale: te beulnel olyan sofor melle aki 11.5 orat lenyomott vezetessel?

latod hogy szutyok a mostani szabalyozas?
eletveszelyes helyzetek azok vannak, de miert is sirnak most?
hogy a fuvarszervezo applikacion pl. ne lehessen lepontozni az ultra faradt gyokereket

nyiladozott valamelyik masik gyoker hogy van most pontozasi lehetoseg, teccenek a fogyivedelemnel felnyomni a taxist, igaz irhattak volna ezzel az erovel azt is hogy ha pimasz a taxis akkor teccenek jol pofan verni

Tokle 2016.01.20. 11:34:19

@whale: ja ha TE azt mondod, hogy képben vagy akkor képben vagy. szuper, hogy tudsz írni olvasni, már csak értelmezni kéne. igen, azt írtam h az ÖSSZES taxisnak MUSZÁJ elmenni recepcióra.

hála az égnek te vagy az 1%, a fény az éjszakában, az egyetlen akinek igaza lehet, sőt igaza VAN, hiszen ha valakinek igaza van senki másnak nem lehet. szerencsére kétnaponta ülsz taxiban, úgyhogy pontosan te tudod mekkora retardáltak taxiznak.

na bújj vissza még a takaró alá kicsit szagolgatni a fincsi fingodat mielőtt elkészül a meleg kakaó.

Arcade Macho 2016.01.20. 11:40:00

@Tokle: "ha akkora szopó egész nap kocsiban ülni, hát nem kötelező. jaaa, hogy sok olyan munka van amihez papír/szakértelem kell"

leirtak mashol hogy, a mostani hatosagi arral megkeresik a 300e -t havonta
nettoban
nu most azt mernokok azert megkeresik nalunk, igaz nekik nem csak egy B2esuk van meg egy erkolcsijuk

persze a legfincsibb ha a dizel AFAjat visszaigenylik, de az utas altal az ALLAMNAK befizetett AFAt meg szepen az esetek tobbsegeben zsebrerakjak
vagy nem igy van, van mar online kassza a taxikban?

lyken 2016.01.20. 11:42:31

@whale: Ok, ez jogos lehet. Én úgy emlékeztem, hogy az a szabályozás minden hivatásos sofőrre vonatkozik. Amikor bevezették, akkor azért tették, hogy a sofőrök testi épségét és a többi közlekedőt is óvják, gondolom ez lehet mögötte. Mindenesetre ez akkor egy elég tisztességes kiskapu. 12 órát vezetni koncentráltan nem annyira könnyű.

lyken 2016.01.20. 11:44:30

@Illalla Sillalla: Ilyenem nem volt, de simán belefér. D-tour, meg a dugóba bevezetés az ismerősebb.

whale 2016.01.20. 11:47:10

@Arcade Macho: Taxis nem igényelhet vissza üzemanyag ÁFA-t. Mondom, hogy kerülj képbe, mielőtt kinyitod a szádat.:)

whale 2016.01.20. 11:48:21

@Tokle: Na, hesspicsába, paraszt.

whale 2016.01.20. 11:54:54

@lyken: Mondjuk a taxi nem megy 12 órát egyfolytában. Ez nem távolsági busz, vagy kamion. Hasznos vezetési idő nagyjából a fele lehet, a többi a várakozás.

whale 2016.01.20. 11:58:43

@Arcade Macho: Nem vezet 12 órát. Egyébként igen, beülök.:) Havonta 10-15 alkalommal, 15 éve. És még élek.:) Sőt! Még csak necces történetem sem volt. Megjegyzem, a taxisbalesetek nagy része a 2013 előtti URH-s, kétperces címfelvételi hajsza miatt, utas nélkül történt. Ennek is vége van már, köszönhetően az új szabályozásnak, szóval ez is jobb lett. Persze jobb fintorogni, fogalom nélkül.:) De főleg egyszerűbb...:D

Tokle 2016.01.20. 12:08:06

@whale: a legegyszerűbb eldönteni, hogy kinek mivel kapcsolatban van tapasztalata, illetve levonni abból, hogy te sokszor ülsz taxiban azt, hogy mások fogalmatlanok. és még én vagyok a paraszt... magyarország én így szeretlek

cardiobascuralis 2016.01.20. 13:13:57

@Tábornok:
Magyarán nincs ilyen.
Azaz hazudsz.

cardiobascuralis 2016.01.20. 13:20:43

@whale:
Faszfejkém, szerinted a kamionosoknál miért van erre még tachográf is?
(Nem, nem a hozzád hasonlókat méri. Hanem azt, hogy ha nincs 8 óra állásidő, akkor büntet a rendőr. De ez nemcsak a kaminosokra kötelező, a taxisokra is.)

Látszik, hogy ostoba taxis fasz vagy, akinek fingja sincs semmiről.

cardiobascuralis 2016.01.20. 13:25:18

@whale:
Ja, és szopással fizetsz a taxisoknak, az jól látható.
Persze mivel buzi vagy, ezt élvezed.

whale 2016.01.20. 13:46:53

@cardiobascuralis: Jogszabály, büdösbunkó?

whale 2016.01.20. 13:50:22

@cardiobascuralis: Taxiban láttál már tachográfot? Szerinted miért nem? Szerinted hogy ellenőrzik a vezetési időt tachográf nélkül? Miért vagy primitív, sötét, büdös paraszt?

cardiobascuralis 2016.01.20. 17:03:14

@whale:
Keresd ki, a gugli segít, buzikám.

Arcade Macho 2016.01.20. 17:39:39

@whale: "Taxis nem igényelhet vissza üzemanyag ÁFA-t. Mondom, hogy kerülj képbe, mielőtt kinyitod a szádat.:)"

biztos vagy te ebben?
cegautora AFAt vagy barminemu utvonalazast tutti nem?

Arcade Macho 2016.01.20. 17:41:57

a kulvarosi nagy tavolsagokat felolelo utazasokat hogyan ohajtjak a taxisok kielegiteni, marmint elviselheto aron?
ja hogy sehogy?
mert megertem en hogy a belvarosban orommel elozgetnek jobbrol a buszsavban olyanokat akiket tudnak (engem momentan nem...) viszont a kulvarosban is a belvarosi tarifat fenntartani szerintem gorenyseg

ColT · http://kilatas.great-site.net 2016.01.21. 06:49:52

@whale: Tudod mit, ha csőgazdag leszek, majd én is taxizok.
Ez valamit elmond.

whale 2016.01.21. 07:34:00

@cardiobascuralis: Nincs ilyen te tapló, gyökér. Ezért lapítasz, mint szar a fűben....

whale 2016.01.21. 07:36:24

@ColT: Semmi gond, ha nem taxizol. CSak ha nem ismered őket, a piacot, az ipart, csak kívülről látod elmenni az utcán a taxikat, miért osztod az eszet? Akinek nem inge, az ne vegye magára, de akinek igen, az kurva gyorsan öltözködjön!:)) (HofI)

whale 2016.01.21. 07:37:34

@Arcade Macho: Üzemanyagról volt szó. Arra nem lehet.

cardiobascuralis 2 2016.01.21. 11:15:37

@whale:
Hogyne lenne, taxisfaszszopó buzi.
Keresd ki.

whale 2016.01.21. 11:54:59

@cardiobascuralis 2: Látom egyszer már kibasztak.:)
Hol a jogszabály büdösgyökér?:DDD

remixer 2016.01.21. 14:14:00

@whale: Érdemi hozzászólás volt. Hogy lehetnek ekkora gyökerek taxisok?

tiborc2008 2016.01.21. 14:33:41

@cardiobascuralis:
Éves futásteljesítmény 150-200 ezer???

Édes jó istenem, ne hagyj el!

tiborc2008 2016.01.21. 14:34:20

@cardiobascuralis:
Éves futásteljesítmény 150-200 ezer???

Édes jó istenem, ne hagyj el!

tiborc2008 2016.01.21. 14:38:28

Taxis nem igényelhet vissza áfát.
Kocsi áfáját sem.
Bár utóbbira lenne elméleti lehetőség, gyakorlatilag lehetetlen, a vélelmezett magánhasználat miatt.
Egyik taxis nem veheti el másik engedélyét. Önbíráskodás nincs, az ellenőrzés hatósági feladat.
Nem, a taxis nem megy évente 150-200 ezer km-t.
Csak ennyit a sok hülyeségről, amit összehordtatok.

whale 2016.01.21. 14:47:18

@remixer: Ne vagyok taxis, agysebész.
Talán először olvass vissza, mielőtt bebüfizel...
süti beállítások módosítása