Magas kormányzati pozícióban nem kicsi elkúrási gyakorlatot szerzett tanácsadók közreműködésével sem lehetett volna jobban elbarmolni a Taxilike projekt, az androidos, GPS-alapú, taxis-és utasoldali alkalmazás bevezetését, mint ahogy végül sikerült. (A kezdeményezésről korábban már lelkendeztem itt.) Pedig a hagyományos és süllyesztőre rég megérett fuvarszervező cégek reményteli alternatívája lehetett volna a rendszer. Nem lett az, sőt.
A Kínában napi tizennyolc órában tornacipőket varrató multikat megszégyenítő szociális érzékű, erkölcsi scoliosisban szenvedő fuvarkufár cégekről már többször is megemlékeztem ezen a blogon (legutóbb és viszonylag kimerítően itt), de fogok is még. Hálás témát kínálnak, hiszen talán nem is kéne nagyon megszorongatni őket, hogy elismerjék: ezt az egykor virágzó szakmát (gyk.: a taxizást – a szerk.) ők tették tönkre (a mindenkori illetékes felsőbb szervek passzív jóváhagyása és a taxisok töketlen tehetetlensége azért kezükre játszott), sőt, lehet, még büszkék is lennének rá. Ahogy valószínűleg vigyorogva vallanák be azt is, hogy az általuk nyújtott szolgáltatás értéke nem áll arányban a kért és kapott ellentételezéssel – de joggal hivatkoznának a kínálat és a kereslet boldog találkozására. És sajnos igazuk lenne.
Aztán ebbe az "idilli" szimbiózisba pukkantott bele (azt sajnos nem írhatom, hogy robbant be, pedig így is történhetett volna) egy már világszerte működő modell hazai megtestesülése, amely reményt kínált, hogy vége lehet a tagdíjrabszolgaságnak.
Nem mondhatni, hogy különösebben hangos lett volna a Taxilike beköszönése, de sokan meghallottuk így is, és tüstént telepítettük telefonunkra a klienst. Afféle harmadik lábnak fogtuk fel, a pr-cikk is így fogalmazott a szaksajtóban. Ahhoz még kezdeti stádiumban volt az app (és a hazai okostelefon-kultúra is), hogy megjelenésének örömére azonnal letépjük a céges matricákat, az utasok sem ismerték még eléggé, de csak idő (és persze pénz) kérdése, lesz majd reklám, fejlesztés, lágy kenyér – gondoltuk.
Aztán amikor először üvöltött fel halálhörgésszerű hangon a telefonom, hogy taaaxiiiii!, majdnem eldobtam a kormánykereket, de boldogan nyomtam rá életem első taxilike-os címére – és lőn, meg is kaptam. Utána vagy két hétig semmi. Megint hetekig kuss, úgyhogy egy idő után gyakrabban felejtettem el bekapcsolni a villanydiszpécsert, mint nem.
Új lendületet adott az alkalmazás használatában az a találkozás, amikor egyszer a Taxilike-team egy kedves tagját fuvaroztam haza (majd – mit ad Isten – rá két hétre újra). Bár külföldi neve volt a fiatalembernek, akcentusa csak egész halvány, így nagyon szabatosan tudott magyarul mentegetőzni a még meglévő gyermekbetegségek miatt: ilyen volt például, hogy a rendeléskor a program csak az Andrássy utat adta meg címként, számot nem, így előbb fel kellett hívnom az utasjelöltet, ugyan mondja már el, hová is mehetek érte, a Hősök teréhez, vagy a Bajcsy-sarokra. (Egyébként kipróbáltam: bizonyos pontokon állva ezt a 15 km hosszú Üllői úttal is eljátssza a Taxilike – még ma is – , ami, valljuk be, elég nehézzé teszi a címre érkezés időpontjának kiszámítását). Viszont körülbelül májust írtunk már, ezért nekem kicsit furcsa volt egy tavaly nyár óta élesben üzemelő infrastruktúra hibáinak minősítésére a gyermekbetegség meghatározás. De a srác nagyon lelkes volt, ez mély benyomást tett rám, az pedig még inkább azzá tett, hogy vázolta a középtávú terveket, amelyek szerint fuvaronként százötven forintot fognak kérni, de előtte még lesz hirdetési kampány is, és biztatott: utána majd nemcsak havonta kétszer artikulátlankodik rám a szoftver.
Azt sajnos elhallgatta, hogy ha van is kapás, a 6x6 diszpécserközpontjában a rendszer figyelésével megbízott telefonos azonnal rányom öt perccel, ezzel rendszeresen el is nyeri a címet (már csak a kiajánlott kedvezményes tarifa miatt is), aztán kiadja a jól bevált módon, telefonon. Így a többi regisztrált taxis csak akkor juthat rendeléshez, ha a Kondorosi úti ügyeletes éppen elaludt, kiment cigizni, esetleg szombat éjszakai ömlés van, amikor a telefonokat sem tudják felvenni, nem hogy ilyen hülyeségekkel foglalkoznának még pluszban. Azt korábban is tudtam, hogy a 6x6-nál kötelezően előírta a tulajdonos a Taxilike használatát, nem is nagyon értettem, miért jó ez neki, de arról fogalmam sem volt, hogy ilyen szintű a kooperáció. Nagyon kíváncsi lennék, hogy a diszpécserközpont milyen rendszámmal regisztrált például? Hogy töltötte ki a kocsi márkáját tudakoló rubrikát? És a színéét?
Mindegy is már. A Taxilike lepaktált eredendő ellenfelével, amelynek leváltására evolúciós alapon hivatott: az egyik legnagyobb telefonszám-tulajdonossal, hülyét csinálva ezzel az összes, a megújulásban bízó taxisból. És egyben hiteltelenné tette saját magát. De nem is látott tovább az orránál, amikor mindezt meglépte. Hiszen a fuvarközvetítő cég tulajdonosa persze hogy örömmel működött együtt vele, így partvonalon kívülre tehette addig is a potenciális konkurenst, míg nem lesz kész a 6x6 (és a kisebb társcégek) saját, a rendeletben előírt "térinformációs alapon működö adatkommunikációja". (Egyébként úgy hírlik, már kész van.) Úgyhogy a mór mehet már. Nagyjából ahová akar – újrakezdeni valószínűleg sajnos már késő, visszanézni viszont talán nem lesz tanulság nélkül való.
Ha a Taxilike rögtön a taxisok, azaz a természetes szövetségesek felé nyit, már a tesztüzemet is fizetőssé téve (a címfelvevő nem kockáztatott volna semmit, hiszen csak akkor keletkezett volna jutalékkötelezettsége, ha a fuvar már megvalósult), egy teljesítményarányos rendszer mögé kapásból százak álltak volna. Olyanok is (én például biztosan), akik amúgy is nagyon lazán kötődnek a mindenkori társaságukhoz, és ezt a köteléket is feladták volna. Lehetett volna magán az appon is kialakítani hirdetési felületeket, utas- és taxisoladalon egyaránt. Így lett volna pénz tökéletesíteni a programot, lett volna miből reklámozni, és egy év alatt össze lehetett volna rakni azt a vagyoni biztosítékot (vagy ha nem, hát megszerezni a hitelképességet hozzá), amelyet a szeptemberben életbe lépő rendelet előír a fuvarszervezőknek (mert bármennyire is máshogy gondolja a Taxilike vezetősége, egy ilyen rendszert üzemeltető vállalkozás bizony annak számít), és amire így nem maradt forrás.
Ahogy hallom, már munkatársakra sem, innovációról pedig már rég nem esik szó. Csúnyán elszalasztott lehetőség volt ez, a Taxilike lehetett volna a szeptemberi rendelet után kialakult, kezdetben nyilván kissé kaotikus helyzet kevés nyerteseinek egyike: a fix tarifa bevezetése után egy társaságok felett átívelő (sőt, azokat pótló), GPS-alapú, minimális humán erőforrást (és humán gyarlóságot) igénylő fuvarközvetítő alkalmazás tarolhatott volna. Így már nem fog: legfeljebb abban lehet bízni, hogy esetleg megveszi ezt is az, aki mostanában mindenfélét felvásárol, aminek köze van a taxizáshoz. (Szerintem a Taxilike ügyvezetője sejti, kire gondolok.). Ez talán jelenthetne valami kármentést – már ami az anyagiakat illeti.
Dicsérni hát nem tudom már a Taxilike-ot, temetni viszont nem én fogom. Ezért, ha nem is lépek ki még a programból, de háttérbe teszem.
Illetve már ott van, de nem én tettem oda.
Utascsevej