Nem jellemében vagy mindennapi foglalatosságban hasonlít a dickensi tolvajbandavezérhez, a gyermeklelkek megrontójához, a kampós orrú, görnyedt gerincű akasztófavirághoz, csak külcsínében. Abban viszont nagyon. Háta hajlott, mint görbebotja fogója és mint esernyője nyele: előbbire támaszkodik, utóbbit vándorbotként veti hátára, és rá számos szatyrát akasztja, amelyekbe a "még valamire jó lesz" lomokat és a mulatozók által elhagyott üvegeket gyűjti – főleg, ha még van bennük valami iható. Legutóbb afelől érdeklődött, hogy véletlenül nincs-e nálam egy parafadugó. Valahol a kocsiban. Talált ugyanis egy fél üveg chardonnay-t, és ilyesmit ő nem önt át műanyag palackba, mert a nedű aromáját veszítené, ő meg az önbecsülését. Nem tudtam segíteni. Nem mutatta, hogy neheztel, de én láttam rajta, hogy kicsit azért igen.
A Belváros jellegzetes figurája Fagin, minden éjjel feltűnik a Bazilikánál, a Gödörnél, a Nádor utcában, a Széchenyiről elnevezett Roosevelt téren. A taxisokat partnernek tekinti, integetve odaköszön nekik, sulykolva: – "Tudjátok, mindent veszek! A régi, papír kétszázas is jó!"
Meg az euró is, épp csak kevéssel váltja a hivatalos középárfolyam alatt: ha beesett tíz-húsz, akár apróban is, üzleteltem már vele én is – ő helybe jön, az a kétszáz forintnyi különbség egy húszason nem éri meg, hogy elmenjek a pénzváltóhoz (ahol a pénzérméket egyébként is rabló módon, kétszázharmincért váltják, ha a bankót kétszáznyolcvanért).
Legjobban akkor lepődtem meg, amikor a kollégám egy százast adott át neki. Fagin akkor nemcsak a pénzzel degeszre tömött, kissé már viseltes borítékot varázsolta elő sajátos ruházata rejtekéből (míg meleg van, háromnegyedes nadrágot, saruszerű szandált, térdig érő, kívül hordott inget visel, és egy kaftánszerű köpönyeget, a derekán megkötve, aztán ha hűvösödik a hajnal, szél kerekedik vagy eső szemetel, ezt is magára ölti, hogy még jobban hasonlítson Twist Olivér rémálmaira), hanem egy uv-fényű bankjegyvizsgáló szerkezetet is. A meglepődésem igazán őszinte volt, de ő ezt észre sem vette. Rosszallólag csóválta a fejét, amikor megtudta, hogy nekünk ilyen nincs, felelőtlenségnek nevezte, és ajánlotta, hogy mielőbb szerezzünk be egyet, mert elég csak egyszer mellényúlni egy két- vagy ötszázassal (mikor fognak nekem ötszáz euróssal fizetni fuvarért?), és már kész is a baj. Hallgassunk rá, ez megtérülő befektetés, különösen, ha az általa ajánlott, angyalföldi szakboltban vesszük az eszközt. Elismeri, messze van, már majdnem Újpesten, de háromezerrel olcsóbb ott megvásárolni, mint a Belvárosban, és mi sem lopjuk a pénzt.
Ahogy ő sem. Tiszta a keze. Minden értelemben az: annak ellenére, hogy gyakran látni vállig elsüllyedni a kukákban – bármikor kezet fognék vele. A ruhája is. Ősz haja frissen mosott benyomást kelt, sosem borostás, szem kékje őszintén csillog, bár szemhéja hunyorít, mintha zavarná a halogénlámpák éjfél után már visszafogott fénye is.
Akárhány esztendős lehet ötvenöt és nyolcvan között, de minden értelemben kortalan: a hozzá hasonló clochard-ok többet tesznek hozzá egy világváros szerethetőségéhez, mint a külvárosi udvarok talajborítására tán alkalmas, de közforgalmi terek fedésére nem való, Praktiker-minőségű díszburkolatok. Ott van például Füttyös Gyuri, akiről dal is született.
Faginról nem fog, de fütyül rá. Nem dohányzik, én legalábbis nem láttam sem rágyújtani, sem királydekkeket gyűjteni (pedig a múltkor akkora, épp csak meggyújtott, majd máris eldobott winston szivar füstölgött a járdán a Bazilika mögött, hogy szinte én is késztetést éreztem lehajolni érte).
De ha cigarettázna, az egész világ lenne a hamutartója.
(E posztot pcdevilnek ajánlom, ő tudja, miért.)
Utascsevej