A taxisofőrök és a bevándorlók kapcsolata speciális: azokban az országokban, amelyekben valóban létezik befelé irányuló migráció (és nem csak jelentéktelen mértékű tranzit), az előbbi csoport többnyire az utóbbi részhalmaza. A budapesti taxisok között azonban nehezen találnánk turbános vagy színes bőrű, a magyart törve, akcentussal beszélő egyedet; inkább a beltenyésztett, sértett, xenofób baromságokat büfögő, bús-dühös bunkó a jellemző a sárgított kocsik kormányánál. Ahogy az országénál is.

Máshol raszták szolgáltatnak, itt rasszisták. És ahogy Londonban egyre kevésbé számít egzotikumnak a Bob Marley-frizurás személyszállító, nálunk mind gyakoribb, hogy szívében nemezsapkát viselő, testére-lelkére Nagy-Magyarországot tetováltatott tahó tekeri a volánt. Van ugye direkt ilyen alapon összeverődött taxitársaság is; s bár nem tudták teljesíteni a fővárosi rendelet által előírt pénzügyi és egyéb előírásokat, ezért szinte szamizdat körülmények között –sajátos arculati elemeik nélkül – működnek, megdöbbentően kiterjedt megrendelői körük van.

    A taxisokra mindig is jellemző volt egyfajta "önvédelmi rasszizmus". De ez torz definíció: általában nem a származása miatt kap nehezen taxit a kapucniját a fejére húzó, egyik kezét zsebében tartó, másikkal integető utasaspiráns a Diószeghy Sámuel utcában, hanem a környék és lakossága kriminalisztikai statisztikái, illetve az elkövetői fantomrajzokéra hasonlító kinézete miatt. Az sem volt idegengyűlölet, amikor a nyolcvanas években, még az állami taxivállalatoknál dolgozó sofőrök nem szívesen szállították az arabokat, hiszen akkor a jatt volt a taxisjövedelem alapja, márpedig az egyetemen tanuló Abdul éppúgy plankra a taxióra mutatta viteldíjat fizette ki (ha már alkudni nem lehet), mint a Keletiben vagy a Váci utcában valutával üzérkedő Hakim. (Ma a kínaiak ilyenek, csak a borravaló jelentősége már sokkal kisebb.)

    De mostanra minden megváltozott, és a helyzet azóta is csak romlott, amióta megint taxizom, tehát két-három éve.

    Többször leírtam már, most is hangsúlyozom, tényleg így van: a taxizás magányos műfaj, nemigen ismerek taxisokat, a társaságukat nem keresem, taxiskocsmákba nem járok, a taxidrosztokon trécselő társaságok pedig nagyjából az URH teljes elterjedése idején tűntek el (a drosztokkal együtt). Persze nem tudom, és nem is akarom teljesen elkerülni a többieket, tagdíjfizetéskor, vagy ha többautós rendelésnél közösen várjuk, hogy tíz perc-negyedóra után végre odaegye hozzánk a fene a megrendelőt, elemi udvariasság szóba elegyedni a kollégákkal. Vagy legalább hallgatni őket. De ennek vége: a jövőben, ha a központban járok, inkább bedugom a fülem a telefonom fülhallgatójával, és ráeresztek a dobhártyámra valami húzósabb zenét, mondjuk Lou Reed egyik dinamikusabb korszakából.

    Pár napja szokás szerint volt egy kisebb tumultus a pénztárra várva, és én akaratlanul is tanúja voltam, ahogy egy nagyobb csoport, rotálódó tagokkal, azt elemezte, hogy mennyire igaza van a Főnöknek, hogy kiállt a bevándorlás ellen. – Mert – érvelt egyikük, míg a többiek egyetértően bólogattak-bazmegoltak – nem megszüntetni kellett volna a határőrséget, hanem felépíteni a vasfüggönyt a szerb határnál. Meglátjátok, egy-két éven belül bantu négerek vigyorognak majd a bal egyből, mi meg mászhatunk vissza a fára helyettük, vagy mehetünk rabszolgának.

    Mondta ezt egy olyan felsőbbrendű emberpéldány, aki

– épp bevitt egyhavi közmunkabért egy fuvarkufárnak azért, hogy két hétig dolgozhasson; 

– aki tavaly kétszázezerért, uzsorahitelre sárgította az autóját;

– aki fizeti a közel ötvenezres drosztdíjat a nem létező taxiállomásokért, és azért, hogy eltartson egy hatósági jogkör nélküli BKK-terrorosztagot, amely bemondásra és pofára bármikor visszavonathatja bárkinek az engedélyét, fellebbezési lehetőség nélkül, akár úgy, is, hogy nem is tud róla, csak a következő ellenőrzésnél szerez róla fájdalmas tudomást;

– és – most figyelj! –, aki kétszázötven euróért a múlt hónapban majdnem kivitt Bécsbe két afgán és két koszovói menekültet, alig tudták lebeszélni az értelmesebbjei rádión arról, hogy megtegye, mert az éjszakát már egy burgenlandi fogdában tölthette volna embercsempészés miatt, a karácsonyt meg – jobb esetben – bécsi börtönben.

    Ez a delta-mínuszos retardált késztetett végiggondolni azt, amit eddig is tudtam, csak az elemek nem álltak össze földtől-földig boltívvé. A szittyataxi ugye azért létezik és prosperál, mert vannak ezek a tarsolylemezes táltostaxisok, akikre igény mutatkozik, hiszen kiegészítik egymást a  két-háromszorosan csavart DNS-ű utasokkal, kereslet-kínálati alapon, zárt körben – engem nem zavar, amíg a négy fal között, otthon csinálják. A menekülteket lemajmozó, de azért jó pénzért őket bármikor lehúzni kész faszkalap viszont  magával a miniszterelnökkel van spanban: mind a kettő azért ugat hülyeségeket, mert ezzel stimulálja a saját és a másik limbikus rendszerét, főleg az örömközpontot és az agresszióért felelős területet. Az most mindegy, hogy más okokból süt belőlük a mély, éjsötét meggyőződés: az egyikből azért, mert azt hiszi, végre támadt egy saját gondolata, és most örül meg büszke, a másikból pedig azért, mert már annyira nem ura saját elméjének, hogy úgy érzi, végre kimondhatja azokat a rögeszméit is, amelyek már megvoltak eddig is a felszín alatt, de egészen idáig még működött egyfajta elfojtási kényszer (felkészül: szobatisztaság levetkőzése).

    Na most az lenne az igazi, ha ezek is annyira egymásra találnának, a majdnem bécsi fuvart vállaló vasfüggönypárti és a párizsi parvenü, hogy ők is együtt utaznának. Felőlem akár a Szíriuszig is, de csak oda.

    Aztán jöhetnek a raszták.