Tavaly nagyjából ilyenkor kezdtem újra tettleg taxizni húsz esztendő után. Az elhatározás korábbi volt, és gyorsabban érett, mint a napra tett pálpusztai, de idő kellett a vizsgákhoz, a bürokráciához. Azóta sok víz lefolyt a közeli önkiszolgáló autómosó szennyvízgyűjtőjén, immár a saját kocsim piszkát-sarát leöblítve. A legutóbbi bejegyzésem óta is kellett már olajat cserélnem, tehát az se mostanában volt. Váltottam azóta céget, lett új önkormányzati taxirendelet, utolsókat kalapálják a minisztériumi szabályozáson (nem kicsiket odaverve ma is az ötkilóssal). De most nem foglalkozom sárgítással, fix tarifával, varangyos BKK-val. Ez még nem az évfordulós poszt, csak tollpróba. És izgulok is, hogy sikerül-e. Mert ma is úgy vélem még, hogy életem legjobb döntése volt feladni a korábbi pályát a régi-új életemért, de ha többé nem tudom ezt hitelesen és hihetően kommunikálni, akkor valami nagyon eltörött. Bár talán az sem akkora tragédia.

Már legutóbb is rá kellett jönnöm, hogy egyre kevésbé tudok írni. Akkor ezt főleg azzal magyaráztam, hogy hatezredmagammal társtettes vagyok egy olyan alapjaiban elhibázott, korrupt, balkáni rendszerben, amelynek szégyellendő titkait, mocskos stiklijeit betyárbecsületből nem teregethetem ki – bár az én bűnrészességem mértéke nagyjából megegyezik a fideszes mutyibolt nyertesének strómanjáéval, aki csak úgy árulhat továbbra is szívnivalót, ha nem szívja mellre, hogy megszívatták. Tényleg úgy gondoltam, csak a zsiványszolidaritás tart vissza, meg az időhiány: egyébként menne minden úgy, mint régen, amikor fél óra alatt bármiről összeütöttem a másnapi vezércikket, vagy még korábban, amikor egy pirosfröccsért képes voltam megírni egy szonettet hét perc alatt – úgy, hogy a megrendelő még azt is kiköthette, hogy petrarcai vagy shakespeare-i legyen a mű.

    De nem, sokkal nagyobb a baj.

    Van egy barátom, aki szerint már megint tudok "taxisfejet vágni", belesimulva ezzel a munkakörömbe, de ez nem lenne gond. Mert munkaeszköz (mint például a pincérpénztárca) a mimika és a testbeszéd is, a frizurához hozzá sem kell nyúlni, elég, ha más szögben bólintok tarkóból, máris új irányba pajkoskodik az a két őszbe egyenesedő, szembe lógó fürt, a választéktól jobbra és balra. Sokkal inkább kellemetlen, hogy kezdem magamon észrevenni a kommunikációs leépülés jellegzetes jegyeit is.

    Mert a taxis, élőszóban, nagyon slágfertig tud lenni, ha kicsit lazább a rádiófegyelem, a Kern András-klasszikust is kenterben verik bármelyik társaság hangadói. Érdekes, személyesen, például tagdíjfizetéskor sorban állva vagy a taxistörzstanyákon (amely helyekre akkor se járnék, ha fizetnének érte, de a könyvelőm – logikusan – egy ilyen kifőzdében ügyel éjszakénként, tehát úgy negyedévente mégis be kell tenni a lábam a magamfajták közé) már nem sztendapolnak olyan fényesen: mintha zavarná őket, hogy arcukat is adják a szavaikhoz. Bár ennek ellentmond, hogy írásban a legrosszabbak: olyan fórumokon, amelyeken sem nevük, sem ábrázatuk, sem URH-számuk nem társítható a mondanivalójukhoz, ha nem akarják.

    Nem ad tág keresztmetszetet, de ha valaki beleolvas a hallotaxi.hu fórumaiba, méltán borzad el. Olyan gyermekded hozzászólásokkal, helyesírási hibákkal, magyartalanságokkal találkozhat a gyanútlan olvasó, amelyek rögtön megerősítik azokat az előítéleteket is, amelyek korábban talán nem is léteztek, vagy legrosszabb esetben is csak lappangtak. Van kivétel, például az egyik "nagy név" aki korábban blogot is írt, meg tudósításokat, nem is olyan rosszakat, talán még újságírónak is tartja magát (csak erre most nem ér rá, mert például eladta magát a maffiataxi főetikusának). Igaz, nem tudja, mi a különbség a riport és az interjú között, még azt is elnézhetjük neki, hogy életében nem hallott a mozgószabályokról, halvány fogalma sincs az egybe- és különírás alapvetéseiről. De sajnos olyan, általános iskola alsó tagozatában már erőltetett regulákat sem sikerült elsajátítania, mint mondjuk a melléknevek képzése földrajzi nevekből: következetesen nagy kezdőbetűvel írja a budapesti, pécsi, moszkvai, svájci szavakat (a "New York-i"-nál így legalább nem téved akkorát, hiszen csak a kötőjelet hagyja ki), a magyar, francia, német, mint jelzők, számára szintén nagybetűsek. De ha lenne titkárnője (és egy diktafonja), ő legalább tudna fogalmazni; igaz, mai, vállalhatatlan pozíciójából fakadó skizofréniája miatt jórészt összefüggéstelen hülyeségeket írna (ahogy ír is), hiszen volt ő taxis is, csak az egója még a testzsírindexénél is kimagaslóbb, ezért kicsit átállt a sötét oldalra, amíg rá nem jön, hogy a fekete nemcsak slankít, hanem az elmúlás színe is. (Egy ember van ezen az interaktív médiafelületen, aki majdnem makulátlanul, választékosan, tényekre támaszkodva képes képernyőre kopogni kordokumentumokat és koherens véleményeket, de ő pár hónapja végleg leszedte a szabadjelzőjét, előtte meg a Keletiben volt hiéna, aminél mocskosabb személyszállító-karrier nem létezik, legfeljebb erőszakos bűncselekményekkel kiegészített életpályamodell esetén.)

    Magamon is észlelem a jeleket, az egy év nem múlt el nyomtalanul. Nem, a helyesírásommal nincs baj még. Mások írását nagy magabiztossággal szerkesztem, korrektúrázom ma is, ha úgy alakul (egyre ritkábban). Még tudják az ujjaim, hová kell tenni az ékezetet, a kötőjelet, a szóközt, saját mondataimból sem derül ki ennek az ellenkezője.

    De csak azért, mert mostanában már nem írok semmit... Szinte semmit, nincs hát honnan kiderüljön. A héten is elutasítottam egy lehetőséget, amely viszonylag rendszeres publikálást kínált. Magabiztosan hessegettem el a felkérést, és közben büszke voltam rá, hogy következetes vagyok. Aztán eltelt egy nap, és elgondolkodtam: lehet, hogy azért voltam annyira hajlíthatatlan, mert már nem is vagyok képes vállalható időn belül megalkotni két összefüggő, értelmes mondatot.

    Úgyhogy most gyakorlok. Ez a kis poszt is e szellemben született, olyan lett, amilyen. És edzek reggelente is, amikor hazaérvén a felségemnek levélkéket körmölök, szigorúan mártogatós tollal-tintával, mert így lassan kell formázni a betűket, nem lehet kapkodni. És tréningezni fogok a jövő héten is, amikor tényleg szülök ide valami értékelhető tartalmat végre, ahogy a kommentekben is megígértem már.

    Igen: hacsak közbe nem jön valami...

(Az első és a harmadik képet a nyest.hu oldalairól csórtam.)

Új posztot nem ér, de régóta gondolkozom azon, hogy a diszpécserek, akik (jó esetben fejből tudják Budapest és az agglomeráció térképét, és remélhetőleg nemcsak az utcaneveket vágják, hanem a gyárakat, vad laktanyát, az embereket is látják ezek mögött, vajon tényleg lehetnek-e annyira műveletlenek, hogy a Dessewfy utcát dessevfinek, a Cházár Andrást cázárnak, az Allende parkot allendének ejtik? Először arra gondoltam, biztos nem, csak azért mondják így, hogy a legsötétebb taxis is be tudja írni a GPS-be a neveket. Na de akkor a Batthyány teret miért nem mondják bathiánynak, esetleg a Weöres Sándor utcát veöresnek? (Vigyázat, utóbbi beugratás: többek között azért, mert még mindig nincs Weöres Sándorról elnevezve közterület Budapesten, csak közintézmény.) Na de akkor nem zavarja a címolvasókat, hogy több száz utas is hallhatja őket, élőben? (Az Eötvös utca elején bezzeg nem mondják az e betűt, pedig közmondásos már, hogy az egyik kezdő kolléga azért késett el a hatodik kerületi címről, mert a buta villanytérkép nem adta ki az Ö-nél a Nagykörúttal párhuzamost.)

    Aztán arra jutottam, miután átmatricáztam, hogy talán cégfüggő lehet ez, mert az új hullámsávon többnyire helyesen ejtik a legismeretlenebb, legkisebb hagyományos írásmódú utca nevét is. Ebben csak megerősített, amikor pár hete utánam bútorozott az a diszpécserlány, aki az előző fuvarközvetítőtől (mindegy, hogyan) szintén a mostani telefonszám-tulajdonos kompániához került. Érdekes módon itt már dezsőfit mond, meg császárt. Tehát vagy más a policy, amelyhez igazodnia kell, vagy valaki szólt neki, hogy ne égesse magát, és átvette vele a történelmi nevek helyes kiejtését. Kár, hogy a korrepetitornak arra nem volt ideje, hogy elmondja neki: a magyar nyelvben minden esetben az első szótag a hangsúlyos, tehát dobhártyaszaggató, ha búgicsálva-rezegtetve, a vélt fokozott erotikus hatás érdekében kedvünk szerint ritmizálunk címeket.

 

UPDATE (2013. 07. 28., 06:50) A Forma–1 hétvégéjén gyakorlatilag be sem kapcsoltam az URH-t, hiszen ha az utca is pörög, miért vennék fel fokozottan ráfizetősre diszkontált telefonos rendeléseket. De a szokásos hajnali hazautam ma is reptéri fuvarral finanszíroztattam meg a belső kerületek egyikéből, ehhez pedig csak fel kellett tekernem a volumét.

És sajnos itt is dessevfiznek. Legalábbis az egyik női hang. Úgyhogy borult az elméletem, vagy a kollegina még oktatás előtt áll.