Bohócot csinált a néhány, saját sorsáért még tenni és gondolkodni képes taxisból Csertek István, alias Sapka, az Európai Taxis Egyesület elnöke: úgy is, mint az egyébként kimutathatatlan tagságú szakmai tömörülés első, de inkább mint Veres István, a Budapest Taxi nevű fuvarközvetítő cég tulajdonosának egyik embere. Tegnap a Főpolgármesteri Hivatalban, a taxistarifa-emelésről tartott többoldalú egyeztetésen kifejtette, hogy viteldíjemelésre nincs szükség, a személyszállító vállalkozók nem akarják próbára tenni az utazóközönség fizetőerejét és türelmét. Elképzelése szerint (amely véletlenül totálisan egybecseng a Budapest Taxi ügyvezetőjének már tavaly júliusban kifejtett elgondolásával) jobb megoldás lehetne, ha reklámfelületként értékesítenénk a taxikasztnikat, hiszen az kiváló kommunikációsüzenet-hordozó.
Utóbbiban tulajdonképpen teljesen igaza van, hiszen már a sárga fólia puszta léte is sokat elmond azokról, akik zokszó nélkül autójukra húzatták százezrekért. De még mindig nem ocsúdtak fel a sok(k)ból azok a kevesek, akik tavaly és tavalyelőtt, a közhangulattal és a kollégák közömbösségével dacolva együtt demonstráltak az Uber-elleni hatósági töketlenkedés ellen az egy ideig egyetlen hiteles érdekvédőnek tűnő Sapival.
Volt már olyan, hogy tele volt matricázva hirdetésekkel minden taxi, legalábbis azon vállalkozóké, akik fuvarszervezőkkel álltak szerződésben. Kezdetben egyik-másik címnepper tényleg enyhített a havi sarcon ezek viselése fejében, de ez a méltányosság nagyon hamar elillant, és a végére odáig fajult a helyzet, hogy némelyik utasüzér az egyébként neki (és csak neki) nem keveset hozó reklámmatricákat egyenesen pénzért adta a mindent benyelő taxisoknak. Annak is csak a máskülönben pokolba kívánt sárga egyenfólia és a kötelezővé tételével egy időben bevezetett reklámtilalom vetett véget (amelyet csak kivételes alkalmakkor oldanak fel kivételezetteknek, de akkor példás gyorsasággal), hogy már nemcsak a jóízlést, de a hatályos közlekedésbiztonsági előírásokat is megsértve a hátsó szélvédőket is telibe dekorálják: mit tesz isten, pont a Budapest Taxi, illetve jogelődje alvállalkozóit büntették ezért sorra a rendőrök.
Nem tudom, van-e taxis Budapesten, aki visszakívánja ezeket az időket, de ha igen, biztos velük egyeztetett az elnök úr, valami marha nagy titokban.
Erre kiválóan alkalmas lehetett például az a zárt Facebook-csoport, amely amúgy az egyetlen bizonyíték a Veres által állítólag újraélesztett Rádió Taxi létezésére, s amelynek szabadjelzőjét és logóját viseli a harcos érdekvédő. Illetve úgy tudni, ennek a cégnek ő a szakmai irányítója is (vagy ilyesmi). Annak ellenére, hogy korábban rendkívül büszke volt függetlenségére, arra, hogy ő nem fizet egy fillért sem az éhes fuvarkufárnak. Persze ez valószínűleg most is így van, illetve ha van is pénzmozgás, az csak fordított irányú lehet. Különös törés volt mindenesetre az érdekérvényesítői csapásirányban, amikor az egyesület (amelybe máig sem tudom, hogy lehetett volna belépni, így most kilépni sem tudok belőle, és ezzel vagyunk így még páran) vezetője pár hónapja érdekes pálfordulást mutatott be: hirtelen azt kezdte híresztelni, hogy szabadúszásnak rövidesen törvényileg vége, ezt be fogják tiltani, minden taxisnak csatlakozni kell valamelyik közvetítőhöz, és rögtön ajánlott is egy erre kiválóan alkalmas céget, az általa menedzseltet. Nem tudom, lehet, hogy csak nekem volt ez furcsa, de nekem nagyon: bevallom, bennem még alkotmányossági aggályokat is felvetett a feudalisztikus vonásokat hordozó taxistéeszesítési elgondolás. Képzeljük el ugyanezt mondjuk cipészekkel, hogy ezentúl az öreg Csoszogi sem lehet magánzó. Illetve dehogynem, hiszen a lyukas lábbeliket valakinek foltozni kell, de a munkadarabokat csak egy cipőközvetítő vállalkozáson keresztül kaphatja meg, amelynek még csak nem is jutalékot, hanem havi fix sápot, mondhatni védelmi pénzt fizet, aztán vagy jut neki talpalni való, vagy nem. Nonszensz, de lehet, hogy tényleg csak nekem tűnik annak, és naiv vagyok. De ha csak minimális esélye van is egy ilyen hatalmi törekvésnek, egy valódi érdekvédő nem beletörődik ebbe és saját előnyére igazodik a helyzethez, hanem az összes Freelancer billog viselésére (sárga csillag a sárga kabátra, ez is megérne egy misét) kötelezett mezítlábas élére állva azonnal eltorlaszolja a Városháza–BKK tengelyt – mondom ezt én, aki nem ilyen matricát viselek.
Mindenesetre az a sajtó, amely egyszeri képviselőjének egyébként fogalma sincs arról, hogy működik a taxispiac, mert miért is lenne, hiszen ideális körülmények között csak akkor érdekli őt a taxizás létezése egyáltalán, ha a vezetéshez már túl részeg, de a detoxos mentőhöz még nem érte el a szintet, s amelynek épp ezért épp most írtam szamárvezetőt e témában (de már korábban is tettem közzé nekik szíves felhasználásra segédanyagot, például itt), most teljes joggal kajánkodik azon, hogy a taxis-keménymag (hirdető)oszlopos tagja akkora hülyeségeket beszél, hogy az még a sokkal régebb óta a sötét oldal zsoldjában álló dísztaxisnak, sőt, a semmirevaló kamarának is sok. Megírtam: én sem emelnék jelenleg tarifát, én a tarifarendszert változtatnám meg. De erre most nincs mód, se hajlandóság, se olyan, tényleges érdekérvényesítésre képes összefogás, amely ki tudná kényszeríteni az érdemi változást. De erős és meglepően széles körű többségi egyetértés van abban a cselekvési minimumban, hogy legalább kis mértékben próbáljuk kompenzálni a majdnem minden elemében idiótán, kor- és észszerűtlenül összerakott fővárosi rendelet 2013-as ránk lőcsölése óta folyamatosan növekvő költségeinket, úgy, ahogy most lehet. És ezt a lehetőséget annullálta minden bizonnyal a tegnapi bohózat, amelynek főszereplője Sapka volt, a Veres-egyház frissen felkent főpapja.
Utascsevej