HTML

A rendőrség közleménye szerint egy 26 éves férfit vettek őrizetbe vasárnap a Bándy-gyilkosság ügyében. A férfi beismerő vallomást tett, de a nyomozás nagy erőkkel folytatódik. Korábban az MTI úgy értesült, hogy több embert fogtak el. A beismerő vallomást tett gyanúsított Pécsett született, majd Kelebián élt, és onnan költözött vissza pár hónapja Pécsre.

Úti cél

Volt már taxis. Aztán vagy húsz évig újságíró, szerkesztő, főszerkesztő, lapigazgató, minisztériumi tisztviselő, ilyesmi. Most újra taxis, és blogot ír. Update: újra nem taxis, és már nem ír blogot. De úgy tűnik, jó ideig mást sem.

Arcképes igazolvány

Utascsevej

  • Szabad a taxi: @whale: Halihó. Azért ebből ki lehet találni, vannak benne kulcsszavak. De ha nem megy, majd megír... (2020.10.23. 21:52) Fehér rendszám – a búcsú
  • whale: Idekattintottam nosztalgiázni és mit látok? Új poszt! Ez is elég talányosra sikeredett, lövésem ni... (2020.10.23. 21:14) Fehér rendszám – a búcsú
  • Szabad a taxi: @Első mohikán: Bocs, kolléga, csak most vettelek észre. Bevallom, bár még taxizom, de már most hiá... (2020.02.20. 18:55) Most kéne abbahagyni
  • Első mohikán: Hát isten veled kolléga, megint csökken az átlag IQ-nk... :-) Remélem megtalálod a számításod a... (2020.02.18. 17:40) Most kéne abbahagyni
  • Frady Endre: Hú, bár Mensa tag vagyok (illetve csak voltam, mert nyáron nem fizettem be a tagdíjat), mégsem tel... (2020.02.18. 16:32) Most kéne abbahagyni
  • Utolsó 20

Üzemanyag

Jelzőtáblák

4 (1) 5000000 (1) 6x6 (1) adó (7) adókerülés (12) aktivista (1) akvárium (1) alkohol (2) amnesztia (1) android (5) Annie Girardot (1) árdrágítás (1) áremelés (2) autóbérlés (6) Azerbajdzsán (1) baleset (1) Benkő László (2) Besttaxi (1) bevándorlás (3) bevétel (2) bevételkiesés (1) BKK (19) blog (7) blokád (3) börtön (1) brit turisták (2) BTSz (1) budapest (1) Budapest (54) Budapest Közút (1) Budapest Taxi (3) buliturista (1) bulituristák (1) buliturizmus (1) bűn (2) bűncselekmény (1) bűnözés (2) büntetés (9) bürokrácia (5) carsharing (4) City Taxi (7) Claude Lelouch (1) clochard (1) család (2) Csertek István (1) csöves (2) David Bowie (1) demonstráció (8) diszpécser (6) Dorosz Dávid (1) drog (2) droid (7) droidtartó (6) drosztdíj (4) Dudás Zoltán (2) e-mail (1) Edith Piaf (1) éjszaka (18) élet (36) Elit Taxi (1) ellenőr (5) ellenőrzés (14) embercsempészet (1) emigráció (1) én (34) énblog (42) Erzsébet tér (1) Esti Hírlap (1) etika (4) f (1) Fekete Zoltán (3) fidesz (1) film (2) fix tarifa (15) Fónagy János (2) Forma–1 (1) Főtaxi (8) főváros (20) Fővárosi közgyűlés (6) fővárosi taxirendelet (23) freelancer (2) fuvarközvetítő (34) fuvarkufár (18) Fuvosz (1) gazdaság (5) gazdasági bevándorlás (3) GPS (6) grammar nazi (2) Green Taxi (1) gyarmatosítás (1) gyász (1) gyilkosság (1) gyorshajtás (1) Gyurcsány (1) Habony Árpád (2) halálbüntetés (1) Harrach Péter (1) határ (1) helyesírás (1) helyismeret (5) hétéves korhatár (3) hiéna (5) hiénák (2) hirdetés (1) hírmagyarázat (2) hitel (2) hivatal (4) hoffmann rózsa (1) Hornyák Zsolt (3) Horváth Csaba (2) időjárás (1) Index (1) inkognitó (3) internet (6) Iphone (1) IRL (2) jelen (34) jogszabályok (2) jövő (20) kampány (3) karambol (1) katarzis (1) kaució (2) KDNP (1) kereskedelem (1) Kern András (1) Kétfarkú Kutya Párt (1) kiadatás (1) kitiltásgate (1) Komáromi Endre (7) konteó (1) kopaszok (1) kormány (16) közlekedés (43) kozmosz (1) közterhek (8) közterületi vizelés (1) kresz (3) külföldi (4) Kurír (1) leadó (4) legénybúcsú (1) lízing (1) lófasz (1) Lou Reed (2) maffia (1) martonyi jános (1) matolcsy györgy (2) Max Taxi (1) média (2) Metál Zoltán (9) migráció (4) migráns (4) miniszterelnök (3) minisztérium (10) múlt (16) NAV (5) navracsics tibor (1) Neil Armstrong (1) Nemzeti taxi (1) népszavazás (1) NER (1) netadó (1) névjegy (1) névtelenség (4) new york (1) New York kávéház (1) NFM (9) NGM (4) NKH (4) Norvégia (1) nyelv (1) nyelvtannáci (3) nyilvános illemhely (1) nyilvános vécé (1) nyugtaadás (3) Orbán Viktor (4) Örményország (1) orosz (2) országos taxirendelet (17) öszeesküvés-elmélet (1) OTSZ (6) pacsipénz (1) Palotás Gábor (1) parlament (2) Pavarotti (1) pénz (20) piaf (1) plakáttépkedés (1) Plilippe Leotard (1) plus3 (1) politika (4) postás (1) próba (1) Rasier Operations (1) reklám (1) rendőrség (5) rendszám (1) reptér (5) részeg (1) részegség (1) robert de niro (1) RT5 (1) sajtó (9) Sapi (1) sárga taxi (11) Soros György (1) Stan Getz (1) szabálysértés (3) szavazás (2) Szentendre (1) szervezett bűnözés (1) szerződés (3) Sziget (2) Szíjjártó (1) szovjetunió (1) sztrájk (4) születésnap (1) Szunomár Tibor (2) t-mobile (1) tagdíj (12) tagdíjemelés (3) tarifa (19) tarifaemelés (2) Tarlós István (12) taxi (50) Taxi2000 (2) Taxi4 (1) Taxify (1) taxilike (6) Taxiplus (6) Taxiquick (1) taxis (55) taxisblog (51) taxisblokád (3) taxisgyilkosság (1) taxisofőr (49) taxisrendelet (34) taxisszövetség (4) taxissztrájk (9) taxistámadás (2) taxi 5000000 (1) TEK (1) telefon (9) telefonszám (1) telefonszám-tulajdonos (6) teszt (2) tízéves-korhatár (1) tízéves korhatár (5) Tom Waits (1) törvény (4) Trócsányi (3) túlárazás (1) túlélés (8) túlszámlázás (1) tüntetés (8) turista (1) Uber (24) ubxit (2) update (1) urbanisztika (2) űrkutatás (1) utazás (1) vaddisznó (1) vadkapitalizmus (1) Vágó István (1) vandalizmus (1) város (28) Városháza (3) vasárnap (1) vasárnapi nyitva tartás (1) vendégposzt (3) verés (1) Veres István (1) villámposzt (5) visszapörgetés (3) Vitézy Dávid (3) vizes vb (1) Wundercar (5) zene (2) Zugav Olga (3)

2016.01.20. 00:39 Szabad a taxi

Meghágott fillérek, tüntető postások

(LOL, SOK SZMÁJLIVAL)

postman180.jpg(Újabb vendégposzt, ezúttal Zugav Olga úrhölgy, exhiéna tisztelte meg dolgozatával a Szabad a taxi blogot.)

Hát, drágáim, ismét sikerült bizonyságot szereznem arról, hogy a magyar társadalom mentális állapota, valamint átlagos intelligenciája olyan mélységekben jár, hogy félő, előbb-utóbb áttöri a mezoszférát.

Attól akár el is tekinthetnénk, hogy a taxisokat guruló koldusként, fillérbaszóként és más kedves jelzőkkel illetik, mert ezt már megszokhattuk, így van ez évtizedek óta. Az, hogy erre most épp az adjon apropót, hogy nem engedik át önként és dalolva a megélhetésüket jelentő piacot valami nemzetközi pénzügyi befektetők (lásd még: spekulánsok) birtokolta cégnek, az azért elég fura, de még ez is elmegy, bár határeset.

De hogy azok fillérbaszózzanak, akik aztán simán leírják, hogy azért pusztuljon a saját fajtájuk, a magyar kisvállalkozó, és ők azért utaznak az egyébként semmilyen közterhet sem viselő cég semmilyen közterhet sem viselő sofőrjeivel, mert az olcsóbb, az már azért csücskös.

    Mert ahhoz azért elég vastag arcbőr szükségeltetik, hogy egy ízig-vérig fillérbaszó fillérbaszózzon le bárkit is.

    Na, de a csúcs mégsem ez.

    A surmó, demagóg magyar webproli szellemi teljesítőképességének csúcsa a postás vs. email párhuzam, amelyet az elmúlt 24 órában többször sütöttek el, hatalmas szmájlikkal kisérve, mint ahány petárda és tűzijáték robbant szilveszter éjjelén. És úgy éljek, büszkék magukra, mikor bepötyögik: „LOL, ennyi erővel a postások is tüntethetnének az email miatt, LOL”.

firework2.jpg

    Teszek egy erőtlen kísérletet arra, hogy megvilágítsam, miért totális ostobaság ez a mondat.

    A postások esetében az elektronikus úton továbbítható levél egy olyan technológiai újítás (volt pár évtizeddel ezelőtt), amelynek köszönhetően – elvileg – az ember (postás, levélszortírozó, szállító, kézbesítő) munkája feleslegessé vált. A gyakorlatban persze teljesen más a helyzet, de a nagy tudású megmondóembert ez nem zavarja, így mi is nagyvonalúan tekintsünk el a valóságtól. A proli-Coelho megtalálta a taxis vs. applikáció vitában az Ászt, az Érvet, ami mindent visz, és soha többé nem is fogja elengedni.

    Pedig az applikáció nem viszi őt sehova.filler_2.jpg

    Amíg az Oravecz Nórától vett idézetekből összeállított pps-fájlt lazán elküldheti egy technológiai újításnak köszönhetően a hasonszőrű ismerőseinek, és valóban mellőzheti a postást, addig a helyváltoztatását a modern technológia másik vívmányával nem fogja tudni megoldani.

    Őt ugyanis az applikáció használata esetén is egy sofőr vezette autó fogja elvinni. A sofőr munkáját az applikáció nem veszi el. Ez a technológiai újítás nem teszi fölöslegessé a gépkocsivezetőt.

    Hogy az esetlegesen idáig eljutó átlagos magyar internetfelhasználó is megértse: a párhuzam akkor működne, ha a fuvarszervező cégek telefonközpontosai, diszpécserei tüntetnének, hiszen az applikáció – szintén csak elvileg – az ő munkájukat teszi fölöslegessé. Ők azok a postások, akik a megrendelő és a taxis közötti üzenetek (levelek) kézbesítői, és akiknek a munkáját (részben) kiválthatjuk a korszerű technológia alkalmazásával.

    Csakhogy itt és most nem ők tiltakoznak.

    Itt olyan emberek horgadtak fel, akiknek más emberek veszik el a munkájukat úgy, hogy annak elvégzésére semmiféle jogosultságuk nincsen.

    A folyamat végeredménye pedig az lesz, hogy újabb piachoz juttatnak egy milliárdokkal játszó csoportosulást, és földönfutóvá teszik a saját honfitársukat, miközben nekik sem jut más, mint néhány csekély értékű üveggyöngy.

    Ez az utolsó mondat természetesen megfejthetetlen, értelmezhetetlen és kibogozhatatlan a sztenderd magyar fórumozó számára. Még akkor is csak bután fog nézni maga elé, ha esetleg ő kerül a jövőben hasonló helyzetbe. Szerencsére azonban ez a mélytahó társadalom kifogyhatatlan a hozzá hasonlókból, így bizton számíthatunk arra, hogy majd rajta is rúgnak néhányan, valami roppant találó hasonlattal.

(Az illusztrált dialógot Góczán Péternek köszönhetjük.)

 

komment · 1 trackback

Címkék: gazdaság tüntetés taxi adó e-mail demonstráció bevétel blokád postás taxisblokád vendégposzt hiéna taxis taxisofőr közterhek adókerülés Budapest taxissztrájk taxisblog Uber Zugav Olga


A bejegyzés trackback címe:

https://szabadataxi.blog.hu/api/trackback/id/tr808285808

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gondolkodás Uber alles! 2016.01.25. 12:30:18

A taxisok és az Uber mostani vitájában nem az az érdekes kérdés, hogy jogos-e elállni az utat, hogy az Uber-e a jövő személyszállítása, vagy hogy jogosan keresnek-e autós magánszemélyek feketén kétszer annyit, mint egy kórházi szakápoló, hanem az, ho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék madár 2016.01.20. 06:11:35

de hogyan akarjak a taxisok az Uber letolteset letiltani? A magyar legiero bombazza le a 28 helyen szerte a villagban levo szervereket? Ez kb olyan mintha azt kovetelnek, hogy ne menjen le a nap.

Arcade Macho 2016.01.20. 08:29:45

kellenek a jelzok, kellenek a jelzok

a hatosagi ar mint fogalommal tisztaban van az úrihölgyike?

lyken 2016.01.20. 09:40:23

"Pedig az applikáció nem viszi őt sehova."
Ok, akkor vegyünk pár tényt amit az applikáció tud:

- útvonalra becsült díj
- értékelhető sofőr, hogy ne rendelj olyat aki lehúzós, udvariatlan vagy szófosó
- a megtett valós út alapján fizetek
- virtuálisan fizetek
- ha kedvezmény van, akkor az nem attól függ, hogy a taxis beütötte-e az órába, mert az azonosítom virtuálisan tartalmazza
- ha minden online történik, akkor adószempontjából a legjobb(ezt panaszoltad a tegnapi posztodban)
- nem pattint le ha Budafokra kell kimenni, vagy ha 500 méterre kell szállítani

"A folyamat végeredménye pedig az lesz, hogy újabb piachoz juttatnak egy milliárdokkal játszó csoportosulást, és földönfutóvá teszik a saját honfitársukat, miközben nekik sem jut más, mint néhány csekély értékű üveggyöngy."

Akkor fel kéne venni a kesztyűt. Itt mondta a sofőr, hogy egyenlő szabályok mentén akarnak játszani és akkor jó lesz: index.indavideo.hu/video/taxis_blokad_uber
Legyenek értékelhetőek a sofőrök. Nem érdekel a neve, mielőtt beindulna az adatvédelmi hőbörgés. Tudjak olyan sofőrt rendelni aki nincs leértékelve, kapjak előre becslést a távolságról és ne kerüljön a 4000 forintos út 15000-be.

Anno a lovasfuvarozók is tüntettek az autótaxisok ellen. Hagy kérdezzem meg, a taxisok toleránsak voltak? Hátraléptek, feltették a kezüket, hogy ok-ok, akkor inkább nem taxizunk? Vagy leszarták az elöregedett technológiába csimpaszkodókat és mentek előre?

cukrosleves 2016.01.20. 10:19:47

@lyken: Neked nem a technológiàval van a bajod, hanem az àrral! Ugyanaz a gőzgép visz el A-pontból B-pontba. Vagy talàn űrhajót küld az Uber applikàciója robotpilótàval? Az àr meg mint tudjuk a mai tàrsadalmunkban többféle dologból tevődik össze. Jelenleg az Uber sofőr nagyobb àrréssel dolgozik mint egy taxu. A szabàlyzàs rossz, akkor arról kell tàrgyalni. De Ti a technikàt szajkózzàtok, és népet hergelitek àltalànosítàsokat bedobva, amihez semmi köze az egésznek! De legegyszerűbb szarral dobàlózni, illetve màs lehetőségetek nincs, mert ha legalizàlva lesz, akkor màr nem fogja megérni annyiért gurulni! Emelni fog az uber a közterhek miatt, akkor is a gőzgépek lesznek a köcsögök? Egyébként az Uber miért nem tolja az utas arcàba, hogy nàla egyszerre ketyeg a kilométerdíj és a percdíj, és ha a pilóta beàll a dugóba akkor a taxival akàr olcsóbb is lehet mivel az hasznàlhatja a buszsàvot, és nem szàmol percdíjat amikor halad? Ezt hívjàk fejlődésnek, vagy inkàbb gerillamarketingnek? Kinél fogsz reklamàlni, ha lett volna gyorsabb útvonal?

whale 2016.01.20. 10:22:46

@lyken: "Anno a lovasfuvarozók is tüntettek az autótaxisok ellen."

TE tényleg nem érted, amit olvasol? A személyszállítás TECHNOLÓGIÁJÁN lófaszt nem változtat az Uber. UGYANÚGY taxizol, a fuvarszervezést nyúlja le egy off-shore multi, a piaccal együtt. Ennek te miért tapsikolsz?
És akkor most jöhet a "felhasználói élmény" mantra. Egy, két, há....:DDD

lyken 2016.01.20. 10:43:47

@cukrosleves: 1. Nyújt most előrekalkulációt a taxi?
2. Van vagy nincs hiéna árazás amit a rendszer nem tud kezelni? Például 5000-es útra 15000 ft-os ár.

Nem technológiai rész:
3. A köpködő, más kocsiját rugdaló sofőröket eltiltják örökre?
4. A költségvetési csalást elkövetett sofőröket eltiltják örökre?

@whale: "TE tényleg nem érted, amit olvasol?"
na akkor vissza a kérdés -->TE tényleg nem érted, amit olvasol? Mi akadályozza meg a taxisokat abban, hogy építsenek egy appot amivel tudok taxit hívni és ami tudja ugyanazokat az előnyöket amit az Uber? Tessék felvenni a kesztyűt és kifehéredni. Utaztam cégesen sokat és tudom, hogy honnan kell fehéredni, úgyhogy értem miért nem akar a szakma fehéredni. Ha holnaptól hazugságvizsgálóra kötnék a taxisokat, hogy ki nem csalt még számlával meg fuvardíjjal, max 10% maradna, meg a kezdő párhetes taxisok. És ez nem acsargás, ez a szimpla realitás. Azt megértem, hogy ezt egyesek mindenáron tagadják, de egy törzsutasnak kissé több rálátása van. Jóval több, mint az kényelmes egy arculatért kapálódzó taxisnak.

lyken 2016.01.20. 12:08:53

@RedGreg: Csak olyan app-ot láttam eddig ahol be lehet lépni és kihívni. Nem látttam olyat, hogy:
- értékelés alapú kimutatás a környéken lévő kocsikról
- kalkuláció, hogy mennyi lesz a célbaérés
- fiókhoz kötött kedvezmények és virtuális fizetés

Megírnád kérlek, hogy ezeket hol lehet megtalálni, hogy okosodhassunk? :)

cukrosleves 2016.01.20. 12:15:43

@lyken:
Van díjkalkulàtora a taxinak is. Hozzàteszem pontosabb mint az Uberé!
Ha sokallod a fuvardíjat, akkor ne fizesd ki, hívj rendőrt mert megakarnak lopni! Ha az uber szàndékosan beàll a dugóba, vagy kerülőúton megy mert dugó van, akkor hogyan fogsz igazsàgot tenni? A taxistól elveszik az engedélyt apróbb dolgokért is! Tegyél panaszt, megvan a módja! Biztosan vannak csaló taxisok is, de jelenleg az a helyzet, hogy biztosan minden uber pilóta csaló. Ez a nem mindegy.

cukrosleves 2016.01.20. 12:20:55

@lyken: le lehet màsolni az appot, de Te is tudod, hogy nem ezért népszerű az uber! Az népszerű a népnek mert olcsó! Felesleges ezen lovagolnod. Ha a taxi olcsóbb lenne, akkor mindenki taxizna. El tudod nekem mondani, hogy miért tud olcsóbb lenni az uber? Mit talàlt fel, mi az a technológia újítàs, amitől mosolygósak lesznek a driverek, és olcsóbbak lesznek a vàllalkozàsa rezsiköltségei? Kérlek mondd meg a tutit, Te okosabb vagy mint a vilàg összes taxisa, nem csak itthon nem làtjuk a fényt.

cukrosleves 2016.01.20. 12:26:22

@lyken: igazsàgosnak tartod azt, hogy az uber drivernek fuvar utàn több lóvé marad meg a zsebében adózàs nélkül azért, mert a taxis paraszt és dögöljenek meg?! :D mert kàbé ezt toljàtok két napja...

lyken 2016.01.20. 13:13:45

@cukrosleves: "El tudod nekem mondani, hogy miért tud olcsóbb lenni az uber?"
Persze, simán. Azért, mert a taxisok kisírták, hogy legyen drágább fix tarifa. Ha ez nem lenne, akkor nem lenne minél olcsóbbnak lenni.

"A taxistól elveszik az engedélyt apróbb dolgokért is! "
index.hu/belfold/budapest/2014/04/18/bkk/
Ők hogyhogy nem örökre lettek kivágva a szakmából? Vagy tévesek a pletykák, hogy kis penitencia után lehetett űzni tovább bocsánatosan az ipart?

A következő kérdések elkerülhették a figyelmet :)
"Nem technológiai rész:
3. A köpködő, más kocsiját rugdaló sofőröket eltiltják örökre?
4. A költségvetési csalást elkövetett sofőröket eltiltják örökre?"
Gondolom nem kényelmes leírni, hogy nem, az ilyen emberek továbbra is taxisok maradnak.
Indexen vannak cikkek videókkal, amiben konkrétan súlyos garázdaságot követ el rendőr és kamera előtt több taxis, csoportosan. Mégse hinném, hogy ezután kivonult az illetékes taxis szervezet és bevonta az engedélyét. De írd meg, ha nincs igazam és kiáll bárki a taxis mundérért azon az áron is, hogy a férges almákat véglegesen kukázza.

" igazsàgosnak tartod azt, hogy az uber drivernek fuvar utàn több lóvé marad meg a zsebében adózàs nélkül azért, mert a taxis paraszt és dögöljenek meg?! "
Nem. De nem akarod megérteni, hogy nekem és a volt törzstaxizók nagy részének az a baja, hogy a szakma nem hajlandó fehéredni. Az utasnak az az érdeke, hogy ne vágják át. A taxisnak meg az, hogy ő dönthesse át, hogy kit és mikor vesz palira és ebben ne akadályozzák. De ennek az igazságossághoz semmi köze. Ennek a szabályokhoz van köze. Ugyanakkor érthetetlen, hogy a kényelmes szabályokat miért akarják betartani, ha a kényelmetleneket nem?

cukrosleves 2016.01.20. 13:32:50

@lyken: az uber pont a legrosszabb példa kifehéredésre.
A fix tarifàt azért kellett bevezetni, mert az àrversenyben rànk kényszerítették a 150ft-os kilométerdíjakat. Szemben most az uber aki 230Ft-al gurul, ezért nagyobb àrrést tud produkàlni. Ha eltörlik a fix tarifàt, akkor minden kezdődhet elölről. Mosolygósak és dezodoràltak lesznek az uber pilótàk 20 óra munka utàn? Mert a taxi alà fog menni àrban.
Nem kell idekeverni a taxismaffiàt, és tàrsait. Az àra miatt hasznàljàk az emberek az ubert! És mi itt csak egy dolgot szeretnénk, hogy ugyanazok a feltételek vonatkozzanak az uberre is. Ami jelen pillanatban is igaz, csak NEM tartja be! Vajon miért?? Mert eltűnne az àrelőnye. És ez az egyetlen adu àsz a kezében! Nem a jóarc sofőrök a bunkó takszisok!

whale 2016.01.20. 14:17:20

@lyken: HA képben lennél, mint ahogy nem vagy, pontosan tudnád, hogy ÉVEK ÓTA van MAGYAR APP, TÖBB IS!!!:)))
GYakorlatilag minden nagyobb cégnek van ÉS ezen kívül van vagy HÁROM FÜGGETLEN!!!
Az egy más kérdés, hogy vegetálnak, de léteznek! Szóval ha csak a technológia hiányzik, kb az Uberrel EGY IDŐBEN itthon is volt már taxis app okostelóra.
De mindketten tudjuk hogy a technológiai hablaty, meg a felhasználói élmény, az csak kamutyi duma, mellébeszéd. HA csak EGY forinttal drágábban menne az Uber ALAPESETBEN, mint a taxi -mert egyébként bőven drágábban szokott menni, az ugye tiszta?- a Himalája tetejéről szarnál bele az innovációba, a felhasználói élménybe, sharing economy-be, meg a menőségbe. Nettó fillérbaszásról van itt szó, semmi másról, ahogy a poszter nagyon jól leírta...:)))

lyken 2016.01.20. 15:45:45

@cukrosleves: Az Uber legnagyobb barátai most azok a taxisok akik a Deákon prezentálták magukat. És ne legyen kétséges, a tvnéző velük azonosítja a taxist innentől. Bunkó, köpködő paraszt aki az autót rugdalja. Olvasd el a hírportálokat, előjött mindenkinek a mindenféle sztorija amikor taxis átverte, lehúzta, szétrugta a kocsiját, lehiénázta.
Közben ezektől senki nem határolódott el, ami nekünk nézőknek azt jelenti, hogy nincs ezzel baja a taxis társadalomnak. Ennyi. Az uber súlyos milliókból nem tudott volna ekkora szimpátiát ébreszteni. Eddig be nem ültem volna Uber kocsiba, mert city taxiztam és inkorrektnek tartottam az uber működését, de sokkoló volt látni, hogy milyen embert küldhetnek ki értem adott esetben. Köszi, de ezt én nem támogatom havi két utazással sem.

@whale: Akkor neked is idemásolom: "Csak olyan app-ot láttam eddig ahol be lehet lépni és kihívni. Nem láttam olyat, hogy:
- értékelés alapú kimutatás a környéken lévő kocsikról
- kalkuláció, hogy mennyi lesz a célbaérés
- fiókhoz kötött kedvezmények és virtuális fizetés

Megírnád kérlek, hogy ezeket hol lehet megtalálni, hogy okosodhassunk? :) "
Várom szeretettel, hogy ezt melyik app tudja. Én nem találtam ilyet. Ha viszont ennek nem felel meg egyik app sem, akkor valaki más nincs képben olvasás és szövegértés terén.

lyken 2016.01.20. 15:48:32

"Nettó fillérbaszásról van itt szó, semmi másról"
Ühümm, mert az üzemanyagesés díját ugye azonnal érvényesítették a menetdíjban? Nem filléreskedtek és nyelték le.

baupexim1 2016.01.20. 15:54:52

lássuk. az üzemanyag a taxis kiadásainak a 20-22%a.
az üzemanyag esése mintegy 25,1%-os volt.
azt gondolod, hogy ezesetben a tarifának 25%-al kellett volna esnie?

hozzáteszem, a drosztdíj 60%-al emelkedett. a kötelező 40%-al. a járulék kb 10%-al.

ezesetben a tarifának kb 5-10 ft-al kellett volna csökkennie.
hajlandóak lennénk rá, de van egy felettesünk, Tarlós István és a Fővárosi közgyűlés.űNekik van egyedül jogosítványuk emelni vagy csökkenteni a díjat, akár így, akár az infláció mértékével.

magyarul, nem nagyon nyeltünk le semmit. ugyanannyi költségünk van 322 ft-os benzinnél, mint volt 430as benzinárnál

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2016.01.20. 16:25:55

Egyik taxitársaságnak sincs olyan alkalmazása, ami csak a töredékét tudná az Uber alkalmazásának.
És észre kellene venni, hogy a mai generáció nem fogja diszpit hívni, meg várni, amíg felveszika telefont, hanem megnyomkodja a telefonját, és várja a fuvart. Nem fog készpénzzel szórakozni, nem fogadja el, hogy éppen nem lehet kártyával fizetni.
Amíg ezt nem veszik észre a taxisok, és amíg nem hajlandók követni a trendeket, addig az Ubernél van az előny, és nem elsősorban az ár miatt.
Aki csak és kizárólag az ár miatt Uberezik, az eddig sem nagyon taxizott.

cukrosleves 2016.01.20. 16:28:32

@lyken: megint csak àltalànosítasz! Tudjuk, hogy nem minden taxis ilyen. Vannak tàrsasàgok, akik kifejezetten elhatàrolódnak a tüntetéstől. Speciel a City, és a Fö! Tehàt nem kell aggódnod, hogy megrugdos és leköpdös a kedvenc tàrsasàgodtól rendelt autó.
Màs kérdés, hogy az ilyen embereket ki kell szűrni, de ez nem lehet mentség az adózàs megkerülésére! Megint csak azt tudom mondani, hogy ez nem értelmes kifogàs!

Exploiter 2016.01.20. 16:35:12

@cukrosleves:

"A fix tarifàt azért kellett bevezetni, mert az àrversenyben rànk kényszerítették a 150ft-os kilométerdíjakat."

Ez ilyen. Ha legálisan csinálta és megérte neki, akkor mi volt vele a baj? Ha csak azért érte meg, mert illegálisan csinálta, akkor ott kellett volna megfogni, nem a fix árral.

Én is k. örülnék, ha törvényileg előírnák a mostani óradíjam kétszeresét. Csak gondolom jönne egy külföldi helyettem, aki még onnan is olcsóbban tudja csinálni.

cukrosleves 2016.01.20. 16:40:17

@Exploiter: most is véd Téged a törvényileg előírt minimàlbér. Itt arról van szó, hogy a külföldi emberke minimàlbér alatt vàllalja el a munkàdat. Azaz NEM, mert ő ugyanannyit kap kézhez mint Te, csak mivel nem adózik, a munkàltatódnak olcsóbb őt alkalmazni a versenyszellem nevében, és különben is ha ez nem elég erős indok; parasztok a taxisok!

fifibá55 2016.01.20. 16:46:47

Ugye maradtok még a Bajcsynál? Napok óta tisztább levegőt szívunk.

Exploiter 2016.01.20. 16:55:15

@cukrosleves:

Én az eredeti okokra gondolok, akkor még nem volt űber.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 17:08:24

Egyetértek a posztban leírtakkal.

Nagy a veszélye annak, hogy az UBER miatt, a taxisok becsődölnek.

2018 januártól ha sikerül kifehéríteni az Uber-t, mint ahogyan az a törvény betűjében van, és rendesen adóznak meg számláznak, amit nem tesznek jelenleg, akkor drágább lesz a díj, mint az addigra kihalt taxisoknál lenne.

Hisz az Uber 20%-os lenyúlása minden taxis cég lenyúlásánál több, azaz az UBER a leg versenyképtelenebb cég.

Az más kérdés, hogy mivel senki másnak nem fizetnek semmit, se a söfőrök, se az Uber, így jelenleg MÉG olcsóbbak.

Én is az lennék, ha adót csalva, számla nélkül szolgáltatnék.

kék madár 2016.01.20. 17:09:49

remenytelen veletek vitazni, a kinos es relevans kerdesekre nem valaszoltok, es ugyanazt hajtogatjatok. Lovesetek sincs arrol, hogy miert utaljak az emberek a taxit, es ezzel magatok alatt vagjatok a fat. Itt lenne a lehetoseg, hogy parbeszedet folytassatok es megertsetek, hogyan maradhatna fenn a taxi, de csak az a fontos, hogy a saat utasgyalazo frocsogeseket nyomassatok. EL TUDJATOK KEPZELNI, hogy az uber hazajaban a taxi FENNMARADT es jobb LETT, mint az uber elott volt es mindenki jol jart? Persze nem ilyen agyhalott modon alltak hozza mint ti. Annyi ertelmetlen hazugsag van ebben a postban es a hozzaszolasokban, hogy az elkepeszto. TENYLEG ENNYIRE bonyolult felfogni, hogy az uber technologiaja miert teszi vonzova oket? Itt tartotok, hogy ezt kell magyarazni? Rajtatok tenyleg lehetetlen segiteni.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 17:10:30

Az UBER tulajdonképpen mást sem csinál, csak olyan alkalmazottakon keresztül nyújt olyan szolgáltatást, ami után sehol nem fizet semmit.

Ezt a módszert az UBER mintájára csinálhatná minden szolgáltató.

A fodrászoktól kezdve a fogtechnikuson keresztül, az újságárúsig.

A lényeg, hogy mobilon keresztül, egy Bahamákon bejegyzett cég, leszarjon minden jogszabályt, és adóformát, minden országban.

És láthatóan lesz néhány lelkes egyed, aki ennek mérhetetlenül örül majd, hogy az adott cég, nem vesz rész semmilyen formában a közteherviselésben, és a ráeső részt a többiek fizetik.

Megdöbbentő, hogy ennyien szurkolnak az adócsaló tolvajoknak, akik miatt a becsületesek többet fizetnek a közösbe.

Illalla Sillalla 2016.01.20. 17:10:38

Bunkó uberessel még nem találkoztam, bunkó taxissal már igen. Lehúzós, csalni próbáló uberessel sem találkoztam - nem is tudna, hiszen pénzt közvetlenül nem kap tőlem -, lehúzós, csalni próbáló taxissal meg számtalanszor.
A taxi drágább, a színvonal meg nem jobb, sőt. Ennyi dióhéjban. Az, hogy a tüntetők még ráerősítenek a sztereotípiára, miszerint a taxisok taplók, főleg nem fog bennem szimpátiát kelteni a szolgáltatásuk iránt.
Már leírtam máshol: ha akar valamit a taxi a magasabb árért, akkor keresse meg a piacát magasabb színvonalú szolgáltatással. Jó színvonalú autókkal, magas színvonalú, pontosan árazott szolgáltatásokkal, mindenféle trükköt, túlszámlázást, útvonal-hosszabbítást szigorúan megtiltva. Emellett a sofőrök személyét is jobban meg kellene válogatni, érettségi nélkül, angol nyelvtudás nélkül senkit se alkalmazzanak, és legyen valamilyen viselkedési és dress code is. A BKV-sofőröktől is elvárják a rendes öltözéket, fizimiskát, a taxistól miért ne lehetne?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 17:11:35

@kék madár:

Tényleg nem fogod fel, hogyha nem fizetsz adót, nem fizetsz járulékot, SZJA-t, akkor olcsóbban tudsz szolgáltatni, viszont abba belerokkan az ország ?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 17:13:32

@Illalla Sillalla:

Egyetértek..

A taxisok bunkóbbak az Uberesektől.
Tök jó dolog az értékelhetőség.

Ám ettől még az Uber egy járulékot nem fizető, Bahamákon bejegyzett cég marad, amelyik azért olcsóbb mert nem fizet senkinek semmit sehol Európában, és USA-ban se.

kártékony 2016.01.20. 17:16:06

@whale: Na azért óvatosan az ilyen kijelentésekkel! Ha igaz lenne, amit mondanál, akkor a fix tarifa bevezetése előtt csak és kizárólag a legolcsóbb társaság kapta volna a lakossági megrendelések 100%-át. De nem így volt! Szépen elmuzsikáltak egymás mellett a 165-ért és a 240-ért guruló cégek is.

Tudomásul kell venni, hogy a lakossági megrendelők igenis igénylik a jól megírt, nagy tudású, igényesen kinéző appokat és fogalmazzunk úgy, hogy a magyar taxiscégek ebben nem állnak túl jól. A főtaxi appját például 1(!!) db majom reszelgeti, aki többször is képes volt olyan állapotban kiadni az alkalmazását, hogy elindulás után fekete képernyő és sehova tovább. De a többi sem sokkal különb... Hogy mi ennek az oka? Az, hogy a társaságok tulajdonosai rendkívül tájékozatlanok, ha technológiáról van szó, abból indulnak ki, hogy taxit évtizedek óta lehet telefonon hívni, akkor minek ide más... Persze, tetézve az amúgy sem ki bajt, mindig van egy "haverjuk", aki nagyon ért a "számítógépekhez", vagy esetleg "programozó", aki már csinált raktárkészlet nyilvántartó programot DOS alá. :) Na ezek a balfaszok tanácsai alapján készülnek a társaságok appjai, és ezért nem fognak tudni SOHA versenyezni az Uber profi szolgáltatásával! Marad a tüntetés, meg a tilcsákbe.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.01.20. 17:16:24

@cukrosleves: Végigszaladtam a következő taxitársaságok honlapján és egyiküknél sem találtam bármiféle észrevételt a garázda, jogsértő taxisoktól történő elhatárolódásra akár csak utalva is.

-6x6
-budapest
-city
-taxi4
-főtaxi
-tele5

Nem beszélve a saját tapasztalatról:
- leszorít
- szüttyög, kikerülöd, majd turbo fokozatban áll a seggedbe
- kiugrik a taxiból és vasbottal kívánja a kerékpárost megrendszabályozni
- záróvonalon elédvág, majd integet, hőbörög
- sajnos a terminál pont hibás (mindig)

RedGreg 2016.01.20. 17:16:54

@Illalla Sillalla: Nem vagyok taxis. Túl sokat nem is ülök taxiban. De kiüti a szemet, h miről van szó, ti tényleg nem látjátok?
Könnyű úgy árelőnybe kerülni, ha te nem fizetsz adót, és a kiskapukon keresztül az alkalmazottaid sem.
Tapsolj az "innovációnak", bár taxis appokon is hívhatsz taxit, de tudom ott nem lehet csillagozni.
Csak utána ha legközelebb eszedbe jutna olyat mondani, hogy nincs pénz oktatásra köpj a levegőbe és állj alá.

kék madár 2016.01.20. 17:18:02

@Ballib Cenzúra: tenyleg nem veszed eszre azt a sok kerdest, amire ba$tok valaszolni? Tenyleg, szerinted, ha abban a hitben ringatod magad, hogy az uber azert jobb, mert csal akkor majd a jotunder becsonget egy aktataska penzzel, hogy karpotoljon? Szerinted, ha ugyanannyiba kerulne az uber es fizetne adot, az emberek melyiket valasztanak? Arrol nem is beszelve, hogy a taxizas adojabol stadion meg paks2 epul, amit se te se en, nem akarunk de nem is tudunk ellene semmit, tehat egy igen zavaros erv.

RedGreg 2016.01.20. 17:19:26

@kék madár: De nem ugyanannyiba kerül, és azért tud olcsóbb lenni, mert nem fizet adót. Szóval nincs HA.

Illalla Sillalla 2016.01.20. 17:21:10

@Ballib Cenzúra: Akkor rá kell kényszeríteni, hogy fizessen, de a bunkó senkiházikat nem kell emiatt helyzetbe hozni.
Az is felháborító, amikor a vacak árut kínáló kisboltokat favorizálják a nagy választékot, friss árut kínáló hiperekkel szemben. Miközben BTW a kisbolt több adót csal, mint a hiperek.

kék madár 2016.01.20. 17:21:20

talan a legszomorubb az egeszben, hogy az ugyfelet ekezitek a legjobban, ezzel a hozzaallassal eddig meg minden szolgalltato csak tonkrement. Isten nyugosztaljon benneteket.

kék madár 2016.01.20. 17:24:40

@RedGreg: De eppen, hogy van, pont az itt elhangzott ervek miatt, mert azok pont azon rugoznak, hogy a technologia nem nyujt SEMMIT, es ti az ezekkel kapcsolatos ellenervekre, kerdesekre nem valaszoltok.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2016.01.20. 17:25:55

@Ballib Cenzúra:
Honnan tudod, hogy az Uber sofőrök nem fizetnek SZJA-t, stb.-t?
Honnan tudod, hogy a taxisok bevallják az utolsó fillért is rendben fizetik ezek után a járulékokat?

Illalla Sillalla 2016.01.20. 17:26:24

@RedGreg: Az innováció garantálja, hogy ne tudjanak becsapni téged fogyasztóként. Tudod, kivel utaztál, a nevét, a telefonszámát, a rendszámát, ismered az útvonalat, kapod a számlát, a kártyádról vonnak mindent, és ha átvernének, akkor csak betelefonálsz a bankba, és kéred a charge backet. Erről mindenről kapsz értesítést írásban.

A taxisok be tudnak csapni, és be is csapnak. Ha vannak is applikációik, sok rájuk a panasz, hogy nem működnek rendesen. Talán nem is véletlen, hogy miért kerülik a transzparenciát úgy, mint a pestist.

ganjaninja 2016.01.20. 17:31:52

Még hogy a taxis a fillér b...ó...az Uberes akkor mi?
Legalizáljuk a cigaretta csempészetet ,mert az olcsóbb....persze a dohányelosztós okosságnál semmi sem jobb.
Legyen legális a szervkereskedelem ...és segítsünk a bevándorlókon...hozzuk ide,vagy vigyük mindjárt Merkel nénihez őket. Így is fehéredne a gazdaság és akkor szegény embercsempészek éhen halnának.
Nyahh Uber pártiak : Az appos cég adózásából gyógyítsák majd a szüleiteket és a gyerekeiteket :)))
Ui: Nem vagyok taxis...sőt!

baupexim1 2016.01.20. 17:51:30

150el nem érte meg.
nem szervizeltette a kocsiját, nem fizetett járulékot, nem adózott, megtehette...
jelenleg évente be kell az apeh nullást mutatnunk...
nekünk, adócsalóknak...pfff :)

Szabad a taxi 2016.01.20. 18:01:46

@Ballib Cenzúra: Egészségügyi okokból nem olvasok kommenteket sem a saját blogomon, sem máshol, de a tiédbe véletlenül belefutottam, miközben épp letiltottam az adminban egy (telefonon jelzett) ámokfutó barmot. Úgyhogy kivételesen válaszolok, megköszönve szíves hozzászólásaidat és érdeklődésedet, maradj velünk továbbra is stb.

Az a helyzet, hogy tévedés (az Index slendrián cikkeiből eredeztethető), hogy "2018. január 1-jétől uberes sofőrök csak taxisok lehetnek."

Nos nem, a nemrég életbe lépett rendeletben nincs ilyen haladék, csak egyes, a taxizáshoz használt személygépkocsikra vonatkozó műszaki feltételek teljesítésére kaptunk laufot. Mi, taxisok. Az Uber semmire. Soha, egy percig nem élvezhette az engedélyezettség áldott állapotát, de ezt itt is leírtam (persze egyáltalán nem hányom senki szemére, ha nem olvasta, egyelőre nem kötelező olvasmány, sőt):

szabadataxi.blog.hu/2016/01/19/miert_is_tuntetnek_a_taxisok

para_noir 2016.01.20. 18:12:22

Roppant szimpatikus, ahogy a túlművelt posztoló kisasszony teli szájjal fröcsög, mindenki hülye, mindenki köcsög, csakataxisnem, ugyebár. Hülyepicsa (így érted meg a stílusod alapján) kurvára senkit nem érdekel a nyomorotok, le vagytok szarva, a szakmátok nem szakma, bunkók, adócsalók, agresszív orkok vagytok, pusztuljatok. Külön vicces, hogy ti pofáztok itt adózásról, szabályokról, tisztességről, hát azt hiszitek bazmeg, hogy nem tudjuk kik vagytok? Lehúzós , csaló, agresszív söpredék, elmehettek a francba.

rosszqutya69 2016.01.20. 18:29:46

@para_noir: Téged rendesen eltalált ez a poszt.
Fáj nagyon?
:-D

para_noir 2016.01.20. 18:33:12

@rosszqtya: Ja, kurva sokat taxizom, szét vagyok esve most:))) Egyébként taxi évente kétszer, Über soha. Csak a kibaszott parasztság irritál.

Punxsutawney Mormota 2016.01.20. 18:40:54

@Ballib Cenzúra: Valahogy földügyben sokkal elnézőbb vagy a tolvajokkal szemben.

Illalla Sillalla 2016.01.20. 18:53:59

@ganjaninja: Nos, a fodrászok, kocsmárosok, szobafestők, vízvezetékszerelők vagy éppen a taxisok adójából sem hinném, hogy túl sikeresen gyógyíttatnád a szüleidet.
A taxisok sirámai közül ez az adózással kapcsolatos a kívülállók számára azért különösen visszatetsző, mert ők sem éppen a hófehér gazdaság mintapéldányai. Amit nagyon nem lehet már elcsalni, azt befizetik, a minimális járulékokat, nyugtát is adnak, ha nagyon muszáj, de azért belefut az ember rendszeresen olyanba, aki igyekszik nem adni.

tiborc2008 2016.01.20. 19:00:55

Hallom, már baltás j**i nevű exriós hiénából is laza, csodás ubersofőrt csinált a csodatévő applikáció.

rosszqutya69 2016.01.20. 19:13:03

@para_noir: Csak úgy érzem, valamiért nagyon mellre szívtad. Sokszor kommentelted az elmúlt két napban a postás-email okosságot?
:-D

lyken 2016.01.20. 19:16:28

@cukrosleves: " de ez nem lehet mentség az adózàs megkerülésére! Megint csak azt tudom mondani, hogy ez nem értelmes kifogàs!"
nem keres senki kifogást. Viszont ha a kívánalmaitoknak megfelelően beletesz egy százast a uber sofőr a PÁVII vizsgába meg a taxisvizsgába ÉS kata keretében leadózik, a taxisoknak akkor is lesz velük problémájuk. De szólj ha nem így van.
Egyébként baromi durva, hogy a taxisok mennyire előszeretettel turkálnak mások zsebében, miközben az adótitok alapjog.

lyken 2016.01.20. 19:19:15

@kék madár: "remenytelen veletek vitazni, a kinos es relevans kerdesekre nem valaszoltok, es ugyanazt hajtogatjatok. Lovesetek sincs arrol, hogy miert utaljak az emberek a taxit, es ezzel magatok alatt vagjatok a fat. Itt lenne a lehetoseg, hogy parbeszedet folytassatok es megertsetek, hogyan maradhatna fenn a taxi, de csak az a fontos, hogy a saat utasgyalazo frocsogeseket nyomassatok. EL TUDJATOK KEPZELNI, hogy az uber hazajaban a taxi FENNMARADT es jobb LETT, mint az uber elott volt es mindenki jol jart? Persze nem ilyen agyhalott modon alltak hozza mint ti. Annyi ertelmetlen hazugsag van ebben a postban es a hozzaszolasokban, hogy az elkepeszto. TENYLEG ENNYIRE bonyolult felfogni, hogy az uber technologiaja miert teszi vonzova oket? Itt tartotok, hogy ezt kell magyarazni? Rajtatok tenyleg lehetetlen segiteni. "

Ez a leírás kéremszépen zseniális. Minden betűje igaz.

lyken 2016.01.20. 19:30:36

"Én is az lennék, ha adót csalva, számla nélkül szolgáltatnék"
Szerintem a KATA egy hivatalos adónem. A fodrászokat-pékeket és egyéb böcsületes jómunkásembereket hagyjuk. Az adók 60%-át a multik dobják be a kalapba. Pont.
Én még nem láttam embert aki életében legalább egytucatszor nem követett el költségvetési csalást. Gyengébb szellemi kapacitású embereknek: számla nélkül vásárlást. De azért lehet itt tolni a képmutató szövegelést, hogy nem fizet adót az uber. Hja, az ország nagyja se. És nemcsak most nem szeretünk adót fizetni, hogy stadion meg kisvasút épül belőle úgyis... meg a Tiborcművek és az exgázszerelőpajti megint felszerel milliárd per darab áron köztérvilágítást, amit aztán cserélni kell. De csak mikor ráér és épp nem agrárgazdaként licitál földekre. Szóval régen se jeleskedtünk adófizetésben, de manapság még kevésbé érez rá ingert az ember. A taxisok se nagyon szerettek adózni amíg nem ellenőrzött a BKK éjjel-nappal, úgyhogy ne csináljunk most úgy, mintha a taxisok lennének az ország mintaadózói immáron 30 éve.

rosszqutya69 2016.01.20. 19:32:42

@lyken: Nyugtaadási kötelezettség, mond valamit?

lyken 2016.01.20. 19:44:33

@rosszqtya: Ez most ilyen böffenet amit értelmezni kell... mire is? Nem a piacon általában nem kapok nyugtát.

rosszqutya69 2016.01.20. 19:59:35

@lyken: Az önkéntes jogkövetés nem azt jelenti, hogy én egy jófej Uber-sofőr vagyok, ezért befizetem a katát, oszt fölállítom a saját szobromat.
Először is, ezeket az ad-hoc fuvarfeladatokat aktuálisan csak taxiként lehet teljesíteni, oda meg pénztárgép kell ám, mert a csúnya-csúnya törvény ezt írja elő. Tudom, szar a törvény, meg haladni kell a korral, innováció, felhasználói élmény. Tudom.
De sajnos ez van.
Így tud a jófej uberes sofőr eleget tenni a 2007. évi CXXVII. törvényben foglaltaknak például, hogy ne csak jófej legyen, hanem mondjuk jogkövető magyar állampolgár is egyben.

Illalla Sillalla 2016.01.20. 20:24:33

@rosszqtya: Az Ubertől jön számla e-mailben mindig.

rosszqutya69 2016.01.20. 20:38:40

@Illalla Sillalla: Aha. Elmondom, mi jön az Ubertől. Egy partnerek közti elszámolás, ami a fentebb már hivatkozott 2007. évi CXXVII. törvénynek semmiben sem felel meg. De egyszer próbáld majd meg azzal költségként elszámolni az utazásod...
:-)

Segítek, hogy ne kelljen guglizni, mert én nagyjából két napja rágom ezt a csontot és nyitva van előttem "véletlenül".
:-)

Nyugta adattartalma

173. § (1) A nyugta kötelező adattartalma a következő:
a) a nyugta kibocsátásának kelte;
b) a nyugta sorszáma, amely a nyugtát kétséget kizáróan azonosítja;
c) a nyugta kibocsátójának adószáma, valamint neve és címe;
d) a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának adót is tartalmazó ellenértéke.

Számla adattartalma

169. § A számla kötelező adattartalma a következő:
a) a számla kibocsátásának kelte;
b) a számla sorszáma, amely a számlát kétséget kizáróan azonosítja;
c) a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának adószáma, amely alatt a termék értékesítését, szolgáltatás nyújtását teljesítette;
d) a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének
da) adószáma, amely alatt mint adófizetésre kötelezettnek a termék értékesítését, szolgáltatás nyújtását teljesítették, vagy
db) adószáma, amely alatt a 89. §-ban meghatározott termékértékesítést részére teljesítették, vagy
dc) adószámának vagy csoportos általános forgalmiadó-alanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegye, amely alatt, mint belföldön nyilvántartásba vett adóalany részére a termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást teljesítették, feltéve, hogy a terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő adóalanyra a k) pont szerinti áthárított adó az 1 000 000 forintot eléri vagy meghaladja és a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója gazdasági céllal belföldön telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön;
e) a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának, valamint a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének neve és címe;
f) az értékesített termék megnevezése, annak jelölésére - a számlakibocsátásra kötelezett választása alapján - az e törvényben alkalmazott vtsz., továbbá mennyisége vagy a nyújtott szolgáltatás megnevezése, annak jelölésére - a számlakibocsátásra kötelezett választása alapján - az e törvényben alkalmazott SZJ, továbbá mennyisége, feltéve, hogy az természetes mértékegységben kifejezhető;
g) a 163. § (1) bekezdés a) és b) pontjában említett időpont, ha az eltér a számla kibocsátásának keltétől;
h) a „pénzforgalmi elszámolás” kifejezés, a XIII/A. fejezetben meghatározott különös szabályok szerinti adózás alkalmazása esetében;
i) az adó alapja, továbbá az értékesített termék adó nélküli egységára vagy a nyújtott szolgáltatás adó nélküli egységára, ha az természetes mértékegységben kifejezhető, valamint az alkalmazott árengedmény, feltéve, hogy azt az egységár nem tartalmazza;
j) az alkalmazott adó mértéke;
k) az áthárított adó, kivéve, ha annak feltüntetését e törvény kizárja;
l) az „önszámlázás” kifejezés, ha a számlát a terméket beszerző vagy a szolgáltatást igénybevevő állítja ki;
m) adómentesség esetében jogszabályi vagy a Héa-irányelv vonatkozó rendelkezéseire történő hivatkozás vagy bármely más, de egyértelmű utalás arra, hogy a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása mentes az adó alól;
n) a „fordított adózás” kifejezés, ha adófizetésre a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője kötelezett;
(...)
r) pénzügyi képviselő alkalmazása esetében a pénzügyi képviselő neve, címe és adószáma.

175. §
(2) Az elektronikus számla 168/A. § (1) bekezdésében említett eredetének hitelességére és adattartalmának sértetlenségére vonatkozó követelményeknek történő megfelelése úgy is biztosítható, ha az elektronikus számlát
a) az elektronikus aláírásról szóló törvény rendelkezései szerinti minősített elektronikus aláírással látják el; vagy
b) az elektronikus adatcsererendszerben (a továbbiakban: EDI) elektronikus adatként hozzák létre és továbbítják.
(3) Az elektronikus számla alkalmazásának feltétele
a) a (2) bekezdés b) pontjában említett esetben, hogy a számlakibocsátásra kötelezett és a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője előzetesen és írásban megállapodjon az EDI alkalmazásáról és használatáról;
b) egyéb esetben a számlabefogadó beleegyezése, kivéve, ha jogszabály ettől eltérően rendelkezik.
(...)

para_noir 2016.01.20. 20:40:40

@rosszqtya: hiszed vagy sem, egyszer sem :) Viszont a "az 1990-es taxisblokádot nem lehet überelni" szöveget megosztottam:)

rosszqutya69 2016.01.20. 20:52:17

@para_noir: Akkor biztos fillérbaszóztál.
:-)

tiborc2008 2016.01.20. 23:52:41

Előfordulhat, hogy kisebb-nagyobb stikliben sokan benne vannak számla- vagy nyugtaadás kapcsán, de itt az egész rendszer erre épül, fuvarok 100%-a, ez már mégis a trambulinról medencébe hugyozás esete.

tiborc2008 2016.01.20. 23:57:14

Kormány szóban taxisok, lényegileg viszont uber mellé állt.
Ha legalizálják, taxis oda megy, ahol fuvart kap. Ha uber ad, oda megy.
Főjön fejük a fuvarszervezőknek.

lyken 2016.01.21. 16:37:00

Ccsak kiderült végül, hogy minek ültek kinn a Deákon egy hétig a taxisok: index.hu/gazdasag/bankesbiztositas/2016/01/21/nem_korrupciot_gyorsasagot_akart_az_eximbank/

A jó kiscserkész ott segít ahol tud.

Arcade Macho 2016.01.23. 22:02:52

@panaszmuki: az uberes csako is volt takszis volt

az viszont jo kerdes hogyha a taxisnak elveszik ittas vezetesert a jogsijat azt hogyan magyarazzak a "kollegak", vagy az is csak egy aprosag mint a hienazas ferihegyen?

György Andorka 2016.02.21. 20:22:26

@lyken: Te bitosan sokat taxizol ;-)
süti beállítások módosítása